Az eheti rész számomra olyan érzést keltett, mint valami, ami épp megszületni készül, de még nem bújt ki. Azonban lassan de biztosan körvonalazódnak a dolgok, de épp ez a megfontolt tempó tesz mindent annyira izgalmassá. Figyelem! A cikk nyomokban spoilert tartalmaz, csak saját felelősségre.
A rész egyik legnagyobb meglepetése, hogy végre találkozhatunk Merlinnel (Elliot Knight), aki a találgatások ellenére, és a megszokott külsőt elfelejtve, nem egy szakállas, fehér öregember, hanem egy jó képű fekete. És hála ég, hogy nem úgy néz ki, mint a filmekben. Betekintést nyerhetünk a múltjába, miközben azt is láthatjuk, hogy Emmáéknak hogyan sikerül kiszabadítaniuk a fából. Merlin segítségével lekerül a bűbáj Hófehérkéről (Ginnifer Goodwin) és Davidről (Josh Dallas), így végre összeáll kép, hogy Arthúr (Liam Garrigan) nem voltaképp az a jó király, akinek hitték. Mindeközben a jelen eseményeiben Emma (Jennifer Morrison) próbál Henry kedvére tenni, miközben Regináék megtalálják a pincéjében a kőbe zárt kardot, de még mindig csak sejtik, hogy mire kellhet neki. A harmadik vonalon pedig Rumple (Robert Carlyle) kénytelen harcolni Meridával (Amy Manson), aki azt a feladatot kapta a sötét Úrnőtől, hogy változtassa őt igazi hőssé, aki kihúzza a legendás fegyvert a kőből.
A több szálon futó történet tehát még mindig adott, és mint írtam egyre érdekesebb lesz az egész. A legszívbemarkolóbb viszont ezúttal Henry (Jared S. Gilmore) története, aki próbálja elcsábítani a szép Violetet (Olivia Steele Falconer) ám az végül nem akar tőle semmit, csak barátok szeretnének maradni. Különösképpen meghatott ez a jelenet, ugyanis, ha valaki, én tudom milyen ez. Jared S. Gilmore arcára pedig pontosan azok a kétségbeesett, tehetetlen, összetört érzések ültek ki, mint egy ilyen embernél szokás, szóval nagyon hiteles volt. Azt, hogy miért kellett így lennie, nem lövöm le, de higgyétek el, hogy jóval furmányos itt minden, mint aminek látszik.
És, ha már furmányosság. Emmát egyre inkább ez a szó jellemzi. Mint annak idején Rumpelstiltskin, úgy most ő is az ilyen helyzeteket élvezi a legjobban, amikor ő keverheti a kártyát, amikor az ő keze által megy végbe minden, és minden kis bábuja úgy mozog, ahogy ő szeretné, miközben azt hiszik nincs hozzá köze, voltaképp, minden, ami körülöttük történik az ő műve. Jól áll Emmának ez a cselszövő fekete asszony szerep, de most már jó lenne végre látni, hova lyukadunk ki.
Amit ki kell, még emeljek, az Merida és Rumple harca. Először értelmetlen időpocsékolásnak tűnik a dolog, de Merida eléggé kreatív ahhoz, hogy rájöjjön, mivel is tudná Rumple-t igazán inspirálni. A harc és a bátorság valódi lényege, hogyha van miért küzdenünk, akkor elfelejtjük a fájdalmat, vagy a gyávaságunkat, és csak az elszánt vágy marad, a szerettünk megvédése érdekébe. Vagyis, ha van kellő motiváció, akár egy sántából is válhat hős, reméljük Rumple az lesz.
Áttekintve tehát —ismételve önmagamat — nagyon izgalmas rész volt, pár szívszaggató jelenettel, amik újabb és újabb kérdéseket vetettek fel. Az egyik legnagyobb kérdés számorma még mindig az álomfogók, melyek százával lógtak le Emma garázsának plafonjáról. Láttuk működés közben, de vajon mégis mekkora erőt hordoznak, és milyen emléket voltak képesek elkapni, ami még a Sötét Úrnőt is képesek voltak megríkatni. Reméljük a jövő heti részből kiderül!
Szerző
- Korábbi szerkesztő
