Sheldon fikarcnyit sem ért a hétköznapi élethez, Leonardöt ez még mindig meglepi, a többiek pedig egyszerűen csak bunkók.
Sheldonnak tudomására jut, hogy egy svéd kutatócsoport kísérlettel akarja bizonyítani Leonarddel közös elméletüket – még a srácok előtt, hogy ők arathassák le a babérokat. Ezért hát gyorsan aktivizálniuk kell magukat, és még a svédek előtt el kell végezniük a kísérletet – csakhogy ahhoz folyékony héliumra lenne szükségük, amiből az egyetemen éppen hiány van. De semmi gáz – Howard ismer valakit, aki tud héliumot szerezni nekik, ha nem kérdeznek túl sokat… Mindeközben Penny és Bernadette kitalálja, hogy beregisztrálják Amyt abba a társkereső appbe, amit Stuart is használ – aminek meg persze az lesz a vége, hogy mindenki a felvillanó jelölteken röhög, csak éppen Amy nem jut szóhoz.
Számomra megint eléggé felemás volt ez az epizód, akkor is, ha a véleményem nem is annyira polarizált a két cselekményszálat tekintve, mint például a The Relationship Diremption esetében.
Sheldonék sztorija, a gyenge, kicsit széteső kezdet ellenére kifejezetten tetszett. Bár a sztori elején a dramaturgia nincs egészen rendben, és túlságosan hirtelen vágunk a dolgok közepébe, onnantól kezdve, hogy a srácok megpróbálnak nem egészen legális úton héliumhoz jutni, nagyon szépen beindulnak az események. A legerősebb motívum ezen a szálon a srácok bizonytalansága – meg merjék-e ezt lépni? –, és Sheldon párbeszédei az eladóval, amit Leonard reménytelen mentőkísérletei színesítenek. Úgy hiszem, ezeket a jeleneteket remekül eltalálták, és sikerült velük megragadni Sheldon karakterének a lényegét – avagy Sheldon még mindig fikarcnyit sem ért a hétköznapi élet alapvető dolgaihoz.
A másik szál már feleannyira sem tetszett. Ott gyakorlatilag minden poén arra ment ki, hogy a srácok „segítség” címszó alatt megpróbálják átvenni az irányítást Amy szerelmi élete felett – megpróbálják kijelölni, hogy kivel is randizzon, saját preferenciáik szerint választva ki a jelöltet –, hogy utána színtiszta rosszindulat által vezérelve kiröhögjék a lehetséges jelöltek nagyképernyős tévére küldött fotóját. Kérem szépen, hol van már a „kiskorunkban minket is sokat cikiztek, tudjuk, milyen az, ezért nem tesszük”–hozzáállás? Hovatovább – nem tudom, mások hogy vannak vele, de számomra az ilyen rosszindulatú humorizálás nem vicces.
Azt pedig külön szomorúnak találom, hogy Amy igazából meg sem próbálta leállítani őket – gyakorlatilag hagyta, hogy a srácok az ő kontójára röhögjenek, és inkább csöndben maradt, inkább, mint hogy felemelje a hangját és rendre utasítsa őket. Még mindig ennyire bizonytalan lenne a társaságban betöltött szerepét illetően? A végső csavar azonban tetszett, kíváncsi leszek, mit fognak a készítők ebből kihozni a továbbiakban.
Szóval megint volt egy cuki, vicces szál, ami a szereplők alaptulajdonságaira épített, meg egy, ami olyan dolgokból akart viccet csinálni, ami szerintem egyáltalán nem vicces. Erre pedig csak annyit tudok mondani, hogy hosszútávon az előbbit kéne még nyomni, az utóbbit pedig elfelejteni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
