Úgy tűnik, a kilencedik évad a duplarészes sztorik szezonja, hiszen idáig csak kétfelvonásos darabokat kaptunk, ami alól a The Girl Who Died sem kivétel. Az eddigi epizódokhoz kissé vegyes érzelmeket fűzök, hiszen minden esetben a történet egyik fele nem volt teljesen tökéletes – mint például múltkor a végkifejlet. A mostani eposz azonban másnak tűnik, mint a többi, hiszen az előzetes alapján nem a cselekmény, hanem egy totálisan másik elem köti össze a két részt, így valószínűleg kevesebb eséllyel fogok belekötni a történetvezetésbe – de ennyire még ne szaladjunk előre.
A Doktort (Peter Capaldi) és Clarát (Jenna Coleman) egy fura, űrben lebegős kaland után hirtelen egy teljesen véletlenszerű helyen teszi le a TARDIS, ám a duónak nincs túl sok ideje nézelődni, mert egyből feléjük szegeződik egy tucatnyi kardél. Mint kiderül, egy viking falucskában kötöttek ki, és egészen addig túszként tengődnek, amíg ki nem derül pár furcsaság a helyiségről. Például az, hogy megjelenik Odin (David Schofield) arca az égen, megfenyegeti a falubelieket, és elviszi a lakosság felét. A turpisságra azonban nem sokkal később fény derül: a Dokiéknak egyenesen az univerzum legerősebb hadseregével, a Mire-ral kell szembe nézniük, és lehetőleg le is győzni őket úgy, hogy a lakosok között nem maradt olyan ember, aki fogott már életében fegyvert. Az időlordnak tizenkét órája van megalkotnia ördögi tervét, amiben segít az egyik helyi lány, Ashildr (Maisie Williams) is.
Szerencsére most nem lehet egyáltalán panaszom, mert ismét megkaptuk azt, amit a szériától el lehet várni, vagyis egy lehetetlenségekkel, frappáns csavarokkal, izgalmakkal, könnyed humorral, ugyanakkor komoly jelenetekkel is átitatott negyvenöt percet. Az epizód az érzelmi skála teljes egészét bejárja, hiszen sírástól kezdve, a tanácstalanságon keresztül, a vígasságig minden volt benne, és pont ez az egyik dolog, ami legjobban tetszett benne. A másik meg: vikingek! Én ugyan nem vagyok túl nagy rajongója az 1700-as éveket megelőző történelmi korszakoknak, de a vikingekkel általában meg lehet venni kilóra. Az elején ugyan kissé sztereotipikusan voltak ábrázolva, de a sztori végére maguk mögött tudták hagyni a bugyuta barbár skatulyát.
Volt még két momentum az eheti részben, ami kiemelendő. Az egyik ahhoz a témához kapcsolódik, amiről korábban is volt már többször szó, ez pedig Clara és a Doktor kapcsolata, valamint az, ahogyan és amennyit együtt utaznak. Most a Doktor gondolkodott el kicsit a problémán, és úgy tűnik, fel is fogta a helyzet súlyát – kérdés, hogy ezek után fog-e valami változni kettejük között, és ha igen, akkor mi és hogyan? A másik fontos jelenet szintén a Doktorral hozható összefüggésbe, hiszen végre megtudjuk, miért úgy néz ki ez az inkarnációja, ahogy – a válasz pedig egy gyönyörű visszautalás a negyedik évadra, valamint egy rövidke flashback a nyolcadikra. Az előbbi olyan emlékeket hozott fel bennem (és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem leszek egyedül), hogy bizony legördült egy-két könnycsepp az arcomon.
Nem tudom, mit fog hozni a teljesen különbözőnek ígérkező második felvonás, azonban a trailer alapján jövő hét szombaton sem fogunk unatkozni. Én már alig várom!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback