Az első rész után azt hittem, hogy leágazóba fog menni a folytatás, de –és ez manapság egyre ritkább – egy-két gusztustalanabb jelenettől eltekintve a Horrorra Akadva 2 jobb lett, mint az előde. Most pedig valaki fogja meg a fogamat, mert kezdődik a leszámolás.
A második rész kb. első 10 percében kapunk egy jól kivitelezett Ördögűző paródiát, hogy aztán ezt átugorva újra találkozhassunk Cindyvel, Kurtával, Brendával, a furcsamódon életben maradt Ray-el, valamint az új arc Buddy (Christopher Masterson), Alex (Tori Spelling) és Theo (Kathleen Robertson) alkotta csapattal, akiket egy eléggé perverz professzoruk (Tim Curry), valamint annak tolószékes segéde, Dwight (David Cross) elvisz kutatás céljából a Pokol Házba. A régi ház persze tele van szellemekkel, megszállt bohócokkal, csontvázzal, valamint egy Pracli (Chris Elliott) nevezetű komornyikkal.
Ebből a felállásból már előre lehet tudni, hogy mekkora kalamajka fog kibontakozni a szemünk láttára. Nincsen olyan kisebb vagy nagyobb jelenet, ami képkockáról képkockára le ne rombolná az agyunkat, hogy aztán úgy járjunk, mint Kurta. Most azért a horrorfilm paródiák mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a más kategóriába eső paródia jelenetek (Pl: Charlie Angyalai), de még így sem szenvedtünk hiányt a különféle politikai vagy társadalmi fricskákkal megtűzdelt részekből.
Szereplőknél jó volt, hogy visszakaptuk az alapbrigád egy részét, és egy-kettő kivételtől eltekintve az újonnan behozottakra sem lehet egy rossz szavam se. Dwight és Pracli folyton szócsatát vívnak, ami a másik testi hiányosságára épül, Buddy fiúknál is férfiasabban kezeli lány haverját, és persze van buta libánk és dögös nőcink is. Utóbbiakkal – bár az ilyen filmeknél ez kötelező jelenség – azonban annyira már nem voltam megelégedve: Theo nem volt annyira lényeges a nyakánál fentebb lévő dolgokban, Alex meg kibírhatatlan volt, még úgy is, hogy alapvetően ripacs a karaktere.
Mint azt a korábbi filmben is tapasztalhattuk, a számítógépes effektusok nem verik a csúcsokat (uramisten, az a csontváz!), de hála az égnek a Wayans-fivérek nem is arra helyezték a hangsúlyt. A különféle verekedős, vagy csapatos jelenetek koreográfiája remek, valamint a már fentebb említett egynehány ocsmányabb poént leszámítva minden szcénán szakadni lehet a röhögéstől.
Az első film remek volt, a másodikról is minimális a rossz szavam, szóval mindenkinek ajánlom, aki még nem részesült abban a szerencsében, hogy lássa ezt az alkotást. Én meg közben visszamegyek papagájt püfölni!
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
