A marsi, avagy nem szeretem én az új neveket – Mentőexpedíció (2015)

Ha egy film a Földünk vöröslő testvérbolygójáról szól, akkor azt nekem mindenképpen látnom kell, ennek okán sokszor belefutok gyenge filmekbe (A Mars szelleme), vagy éppen zseniálisakba (Mars mentőakció), de amit A marsi – akkor sem hívom Mentőexpedíciónak! – nyújtott, az messzemenően a legjobb, amit ebben a műfajnak nem nevezhető sci-fis szegletben láttam.

Az Arész űrprogramok keretében végre teljesül az emberiség vágya és asztronautákat küld a Marsra, ugyan az expedíció „csupán” huszonegy napra volt tervezve, mégis a folyamatot nagy izgatottság övezte. Azonban egy hatalmas marsi vihar lerövidítette az időtartamot, és olyan gyorsan lecsapott, hogy a hét emberből álló csapatnak azonnal, szinte percek alatt kellett volna elhagynia a bolygót. Azért csak volna, mert a vihar által letépett kommunikációs antenna magával sodorta Mark Watneyt (Matt Damon), akinek az életjelei meg is szűntek. Melissa Lewis parancsnok (Jessica Chastain) még percekig kereste asztronautáját, de még öt másik emberért volt felelős, így végül kiadta a parancsot, és a bolygót egy fővel kevesebb legénységgel hagyták el.

Mark Watney azonban csodával határos módon túlélte, ugyanis a kommunikáció antenna az életfunkcióit ellenőrző panelt szúrta át, és tette ezáltal tönkre, meg persze azért benne is komoly kárt tett, ironikus módon mégis a vére mentette meg mivel az tökéletesen lezárta szkafanderét, fenntartva ezzel a szükséges nyomást. A vihar leülte nyomán Watney így visszatért az alapbázishoz, ahol már csak ő maradt, az élelmiszerhez, ami közel sem elég addig a napig, míg a Nasa új missziót indít a bolygóra. De vajon mi tehet egyetlen ember egy kihalt bolygón, amely folyton az életére tör? Nos, beosztja az élelmet, krumplit termel, disco zenét hallgat, és videónaplót készít.

Eközben a földi irányítás gyászolja Watneyt, ám hamarosan a számukra is kiderül, hogy él, és ettől fogva nemcsak az egész űrhivatal, hanem a világ is egy emberként dolgozik egy magára hagyott ember megmentésén.

Bár a Gravitáció, mint egyszereplős darab nekem csalódás volt (aki hasonlóra kíváncsi, az inkább a Holdat nézze meg), A marsi közel sem nevezhető pusztán egyszemélyes filmnek. Bár Watney szemszögével kezdünk a Marson, és nagyrészt vele látjuk át a világot, azért jócskán akad belátásunk a Nasa belső életébe és döntéseibe, illetve az asztronauták utazásába és keménységébe.

A történetben valójában senki sem gonosz (de szeretem én ezt), erre legjobb példa a Nasa igazgatója, Tedda Sanders (Jeff Daniels), aki ellenzi a rizikós akciókat, de nem azért mert nem érdekli Watney sorsa, hanem mert a többiek életét jobban félti, és ezáltal az egész űrprogram sikerét – ezért pedig egyáltalán nem lehet őt elítélni, hiszen pontosan érzi a posztjával járó jelenbeli és jövőbeni felelősséget.

A filmben a legnagyobb erőt a véletlenek együttes hatása alkotja, ami olykor véletlenül folyton csak bajt okoz, de véletlenül minden sikerül is, ezek azonban olyan jó ütemben váltakoznak a több, mint kétórás filmben, hogy lehetetlen előre kiszámolni. Ezenfelül még a humor az, ami megdöbbentően jó egy kvázi katasztrófával indul történetben. Watney életigenlése, ereje és céljai annyira magával ragadják őt magát is, hogy ez segíti őt átlibbenni a holtpontokon.

A marsi nem csak sci-fi, hanem egy vidám és tanulságos történet arra, hogy mindig van feladat, akadály, és hogy ezeket nem mindig kell egyedül legyőznünk, de az önmagunkba vetett hit csak segít a dolgokon!

Szerző

Catleen

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Korábbi cikkek

• Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
• Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
• Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
• IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!