Alapvetően ugyanaz a bajom minden táncos-zenés filmmel: a sztorit vagy teljesen alárendelik a muzsikának, vagy a nem létező történetvezetést rejtik el random bedobott jelenetekkel. Sajnos ez alól a Footloose sem kivétel, pedig egy ígéretes darabnak indult.
Bomont egy igazi álmos déli kisváros, aminek életét örökre megváltoztatja egy tragédia: öt fiatal buliból hazatérve, kissé ittasan karambolozik, és mindannyian belehalnak az ütközésbe. A városvezetés, köztük Shaw Moore tiszteletes (Dennis Quid) – aki fiát vesztette el a baleset során –, hogy betiltanak minden zenés-táncos mulatságot, a fiataloknak pedig este kijárási tilalmat rendelnek el. Attól az éjszakától fogva Bomont még inkább álmos kisvárossá válik.
Ren MacCormack (Kenny Wormald) Bostonból érkezik Bomontba, miután betegségben elvesztette édesanyját. Rent a nagybátyjánál húzza meg magát, aki állást talál neki a helyi gyapotfeldolgozóban és beíratja a középiskolába is. Ren azonban már az első nap összezörren a rend éber őrével, amiért hangosan hallgatja a zenét frissen megjavított és kissé egyedi stílusú kocsijában. Ren ekkor szembesül a zene és a tánc tilalmával, amit nehezen tud megemészteni, mivel maga is egy igen mozgékony alkat, aki rajong a ritmusért. Ren elkezd lázadni a helyi rendelet ellen, közben pedig megtetszik neki Ariel (Julianne Hough) a középiskola legnépszerűbb és legszebb lánya, aki történetesen a tiszteletes féltve őrzött gyermeke – csakhogy Ariel közel sem az a kislány, akinek az apja akarja látni.
Mint a bevezetőmben említettem, a Footlose is elköveti a szokásos hibákat, miszerint van egy érdekesnek tűnő alapsztori, ám ezt mindenáron be akarja kényszeríteni a táncok közé, de sajnos nem ez az egyetlen probléma egy alapvetően jó koncepcióval rendelkező mozinál. Az alapszituáció, mely szerint az új srác beleszeret a legnépszerűbb lányba, aki azonban az apja ellen lázad már annyira klisés, hogy nem is értem miért erőltetik a huszonegyedik században (és az sem mentség, hogy egy remake-ről van szó). Ren és Ariel között abszolúten nem működik a kémia, és a film nagy részében azon morfondíroztam, vajon mit is szerethetett meg egy amúgy jólelkű és eszes srác egy tulajdonságokkal nem rendelkező lányban – ja, persze, helló klisé!
A tragédiára, vagyis az autóbalesetre rosszul reagáló szülök kezdetben egy egész szép ívet kaptak, miszerint nem látták be, hogy a felelősségre nem nevelés okozhatta az alkoholos vezetést, nem pedig maga a buli, azonban a film végére a várt katarzis és felismerés elmarad, helyette visszatérünk a lázadó fiatalok eszményképéhez, akik persze soha nem tesznek semmi rosszat. Footloose alkotói ezzel egy hatalmas ziccert hagytak ki, hiszen pont ebben a filmben lehetett volna megmutatni, hogy nem a szórakozással van a baj, hanem a felelősség hiányával, amit sem a felnőttek sem a fiatalok nem vállaltak be.
Azt azonban el kell ismernem, hogy mind a táncok, mind a mozgáskultúra zseniálisan megkoreografált a filmben. Kenny Wormald fantasztikus az egyszemélyes kiakadós jelenetében, ahol az elhagyott gyárat felhasználva olyan mozgást mutat be, ami elképesztő. Emellett pedig a ő karaktere az egyetlen, aki valódi hátteret és motivációt kap, de ezek kibontására sem kerül sor sajnos.
A Footloose legnagyobb hibája a kihagyott lehetőség, amivel kiválhatott volna a táncos filmek mocsarából és igazi, huszonegyedik századi elgondolkodtató és mégis szórakoztató mozivá vált volna!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
