Oldal kiválasztása

Hála és köszönet Fred Dekkernek, hogy megalkotta nekünk ezt a kissé furcsa kezdetű, de végül egy pörgős, sokszor humorosan groteszk filmet, ami a Rémes egy éjszaka (angolul Night of the Creeps) névre hallgat. Öveket becsatolni, hajlakkot és öngyújtót a kézbe venni, mert máris indul a pofonpárbaj!

Rémes egy éjszaka2

A film elején egy kis fekete-fehér bejátszásban kapunk egy tipikus régi horrorfilmekre jellemző gyilkolási jelenetet – ami a későbbiekben nagyon fontos lesz –, hogy aztán rögtön ugorjunk is pár évet, ahol már Chris (Jason Lively) önti ki szívét legjobb barátjának J.C-nek (Steve Marshall), hiszen önjelölt Rómeónk szerelmes, csak pont egy olyan lányba, aki a helyi nagymenő babája. Később, hogy az egyik egyetemi házba felvételt nyerjenek, el kell lopniuk egy hullát, el elhozni a tahóknak. És itt üt be a baj: ugyanis az a hulla, akit kipécéznek maguknak a srácok több dolgot is rejt, mint a belső szervei. A dolgok kezdenek elfajulni, és csak egy veterán rendőr Ray Cameron (Tom Atkins) tudja, hogy hogyan vessen véget ennek a rémes éjszakának.

Rémes egy éjszaka4

Ebbe a filmbe minden van, ami csak kell egy jól elsütött kis paródiához, mert hogy a Rémes egy Éjszaka az. Van itt románc, bunkók vs. nyomik, zombik és persze az elmaradhatatlan töketlen rendőrség – kivéve persze Cameront. Chris és J.C tipikus alapkarakterek, (leszámítva, hogy J.C mankóval jár), de van egy pontja a filmnek, ahol mégis kitörnek az átlag skatulyából, és ott, minden paródiasága ellenére a zsepimért nyúltam.

Rémes egy éjszaka6

A bunkó brigád szóra sem érdemes, mindenki tudja már a film legelején, hogy az ő sorsuk a csúfos halál, aztán a visszatérés, és a még csúfosabb halál. Most, a spoiler elkerülése végett csak megemlítenék egy olyan jelentet, amiben tényleg meglátszik, hogy a férfiak hogyan viselik el azt, ha mi nők, túl sokat beszélünk hozzájuk.

Rémes egy éjszaka1

Eddig minden szép és jó volt, de most leállok egy kicsit kukacoskodni a filmmel: a zombik nagyon szépre sikeredtek, és a még a zombisító férgek is rendben vannak (mondom, paródia), de azt, ahogyan a film magyarázza a földre kerülésüket – na az már nekem is egy kicsit sok volt.

Rémes egy éjszaka5

Egy 1986-os filmhez képest még most is potenciállal rendelkező darab a Rémes egy Éjszaka. Annak is bőszen tudom ajánlani, akit annyira nem vonz a horror világa, mert ha eltekintünk a zombiktól és a szétlőtt fejektől egy jó kis romantikus vígjátékot kapunk – zombikkal.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.