Úgy tűnik, hogy most az a legújabb módi, hogy mozifilmeket képzelnek újra sorozat formátumban (Scream, From Dusk Till Dawn, Ash vs Evil Dead, midseasonben jön a Rush Hour), és ennek a trendnek lett „áldozata” a 2011-es, Csúcshatás című, Bradley Cooper mozi is.
Brian Finch (Jake McDorman) nagy álmodozó, azonban emellett nagy lúzer is – addig-addig szövögette a zenei karrierről szóló álmait, amíg fiatalkori bandájának tagjai egyenként elhagyták, ő pedig ott maradt egyszemélyes zenekarnak, úgy, hogy már egy éve nem írt egyetlen dalt sem. Amúgy pedig alkalmi munkákból tartja fenn magát, nincs semmi képzettsége, és úgy alles zusammen huszonnyolc éves korára még semmit sem ért el. Ám amikor apja megbetegszik, az orvosok pedig képtelenek rájönni, hogy mi a baja, a srácban életre kell a vágy, hogyha segíteni nem is tud, akkor legalább had tegyen valamit, amire az apja büszke lehet. Ekkor fut össze régi bandatársával, Elijal, aki időközben menő befektetési bankár lett. Eli megsajnálja a srácot, és ad neki egyet abból a pirulából, ami állítása szerint saját sikerének kulcsa. „Nincs mit vesztenem”-alapon Brian ezt be is veszi, mire teljes megrökönyödésére az agya teljesen átkonfigurálja magát – minden idegsejtet használatba vesz, a srác mindenre vissza tud emlékezni, és olyan dolgokra lesz képes, amit korábban el sem hitt volna. A drog hatása alatt arra is rájön, hogy mi baja az apjának, azonban ez még kevés, a szer hatása pedig másnap reggelre elmúlik. Brian hát kétségbeesetten felkeresi barátját, hogy kérjen még egy tablettát, azonban Elit holtan találja a lakásában, és amint megérkezik, már dörömböl is az ajtón az FBI. Brian magához veszi Eli utolsó piruláját és elmenekül, elhatározva, hogy tisztára mossa a nevét és megmenti az apját –nem mellesleg annak is utána jár, mi is ez a szer.
Őszinte leszek: ez számomra kifejezetten az a fajta sorozat volt, ami elismerem, nincs rosszul összerakva, és az alapötlet is érdekes, de egyszerűen képtelen volt megérinteni.
Brian számomra kicsit túlpolarizált karakter: az elején csak egy jóindulatú lúzer, akit még az ág is húz, és bár átérzem az apja elvesztése miatti félelmét, képtelen vagyok szimpatizálni vele. Aztán jön a drog – az NZT –, és onnantól kezdve ő a világ királya, mert persze a hirtelen jött „szuperképességhez” végtelen magabiztosság is jár. Szóval voltak jó lépései, és megértem, hogy mit miért tett, de ettől még nem sikerült belopnia magát a szívembe. (Közben azt hiszem, rájöttem, mi lehet vele a bajom: Jake mcDorman alakította tavaly a Manhattan Love Story férfi főszerepét, akitől már a pilotban kinyílt a bicska a zsebemben.)
Társa – vagy legalábbis jövendőbeli társa –, az FBI ügynök Rebecca Harris (Jennifer Carpenter) egy fokkal rosszabb. Szürke, sztereotip „jó zsaru, traumatikus múlttal”–figura, aki a pilotban semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni. Egyszerűen unalmas karakter, akkor is, ha dinamikája itt-ott egész jó volt Briannel – jó, de hogy fairek legyünk, ez még csak az első rész volt, később lehet, hogy érdekesebb lesz a karakter. Amúgy viszont ha csak a szereplőket nézzük, akkor Bradley Cooper cameója könnyűszerrel vitte a pálmát.
Az első rész kizárólag arra ment rá, hogy megalapozza Brian helyzetét a történetben – találkozzon az NZT-vel, kapcsolatot teremtsen Bradley Cooper Morra szenátorával, és bekerüljön az FBI berkeibe. Ahogy a többi epizód leírását elnézem (mert időközben még kettő kijött), a sorozat a továbbiakban nagyban az egy rész-egy gyilkosság felállást követi, miközben megy némi átívelő kutatás az NZT után. Elég bejáratott, sokat használt módszer, de attól még bejöhet.
De visszakanyarodva a pilothoz: a nyomozás kicsit elnagyolt, nagyobb csavarokkal nem tud szolgálni, a gyilkos kiléte elég hamar egyértelművé válik, miközben néha egy-egy lépés az FBI részéről kicsit megalapozatlannak tűnik. De ezt is írjuk a pilot-lét számlájára, meg fogjuk arra, hogy itt először is az NZT koncepcióját kellett bemutatni. Mindeközben meg mondom, Brian és Rebecca néha-néha egész jó ütemet vett fel, amin ha még tudnak csiszolni, akkor az nagy pluszt jelenthet majd a sorozat számára.
Nem fogom nézni a Limitlesst – képtelen volt annyira megfogni, hogy rászánjak hetente negyven percet –, de el tudom képzelni, hogy másoknak bejön, és egész szép karriert fog majd befutni. Szóval tessék csak nyugodtan vetni rá egy pillantást, titeket lehet, jobban megérint majd, mint engem.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
