Sajnos kár lenni tagadni, hogy az idei friss sorozat-felhozatal igencsak gyengécske (legalábbis egyelőre, és azért még jön egy-két új széria), ami viszont azt jelenti, hogy egy amúgy középszerű, frissen induló sorozat kiemelkedőnek tűnhet ebben a mezőnyben. És ez a helyzet a Quanticóval is.
Új osztály érkezik Quanticóba, az FBI akadémiájára – a határozott és céltudatos Alex Parrish (Priyanka Chopra), aki egy régi titok után kutat, anyja tudta nélkül jelentkezett az akadémiára. A repülőn találkozik össze a veterán Ryan Booth-szal (Jake McLaughlin), aki bár nem tűnik túl megbízható figurának, Alex eltölt vele egy pásztorórát a srác kocsijában – és bár csak ennyit akar a pasitól, hamar rá kell döbbennie, hogy osztálytársak lesznek. Évfolyamukba jár még többek közt a díjlövő Shelby Wyatt (Johanna Braddy), aki a 2001-es terrortámadás során veszítette el szüleit; a hithű zsidó, de meleg srác, Simon Asher (Tate Ellington); az ügynökcsaládból származó, de önmaga nem túl tehetséges Caleb Haas (Graham Rogers); valamint a gyakorló muzulmán, és rettentő zárkózott Nimah Amin (Yassmin Al Massri). Az újoncokat első napjukon rögtön bedobják a mélyvízbe: mindegyikük megkapja egyik társának az aktáját – vagyis mindent arról a személyről, amit csak az FBI kiderített a felvételi folyamán –, amiből egyetlen adatot kihúztak, a kadétoknak pedig huszonnégy órája van, hogy megtudják, mi is az.
Ekkor azonban a narráció ugrik egyet – kilenc hónappal később járunk, mikor is terroristák felrobbantották a new york-i központi pályaudvart, Alex pedig a romok közepette ébred, sértetlenül ugyan, de bizonytalanul azt illetően, hogyan is került oda. Mint a robbanáshoz legközelebbi túlélőt és ügynököt, Alexet elviszik az FBI ideiglenes központjába, ahol az akciót vezető Jimenez ügynök (Anthony Ruivivar) szembesíti a lányt azzal a ténnyel, hogy gyanújuk szerint egyik quanticói osztálytársa alvó terrorista lehetett, akit most aktiváltak, és a lány segítségével próbálnak rájönni, hogy ki is lehet az.
Valamilyen szinten kicsit úgy éreztem, mintha a sorozat a How to Get Away With Murdert próbálná utánozni – itt is két idősíkon folyik a cselekmény, amik valószínűleg találkozni fognak, és itt is rengeteg a titok. Sőt, túl sok a titok – valahogy mindenkinek van valami hatalmas rejtegetnivalója, amiből pár dologra már az első részben fény derül, míg másokra csak utalgatnak (rátok nézek, Ryan és Nimah). Ennek viszont az az eredménye, hogy az egész pilot egy nagy fekete lyuk, ami rettentő izgalmas, viszont nincs rajta semmi kapaszkodó.
Ezt az érzetet az is erősíti, hogy rengeteg fontos szereplőnk van – rögtön az akadémián (vagyis Jimenezt nem számolva) legalább tíz hangsúlyosabb szereplővel találkozunk, akiket negyven perc vajmi kevés bemutatni úgy, hogy a néző meg is tudja őket jegyezni. Hogy ebből a szempontból segítsék magukat az írók – és hogy rettentően korrektek legyen politikailag –, egy meglepően sokszínű castot hoztak össze: van itt indiai, muzulmán (hijabban!), zsidó, néger, meg sztereotipikus szöszi. Csak éppen arról alig tudunk meg valamit, hogy ki miért is jött az akadémiára.
A kiképzés idősíkja egyelőre nagyon a szereplők bemutatására megy rá (amihez mondjuk remek választás volt az első feladat), míg a „jelen” a feszültségkeltésre – ahol mondjuk szerintem már kezdenek egy kicsit túlzásokba esni, főleg azért, amit már említettem: nincs kapaszkodó, csak lógunk a sok kimondatlan titok közt a levegőben, miközben Alexen, mint nézőponti karakteren kívül senkiben sem tudunk megbízni. Persze, gondolom, a dolgok idővel majd tisztulni fognak, ahogy egyre több részletet ismerünk meg.
Mondjuk maga az alapkoncepció tényleg érdekesnek ígérkezik, ezt aláírom, az viszont már más kérdés, hogy az narráció lépést tud-e majd tartani ezzel, vagy az írók belevesznek majd a titoktengerbe? Sajnos én az utóbbitól tartok, de nem akarok előre károgni, majd meglátjuk, hogy mi lesz.
Összességében, ha csak a többi most induló sorozathoz mérve is, a Quantico mutat némi potenciált, és egész értelmes kis szériává is kinőheti magát, ha az írók nem gabalyodnak bele a karaktereik által már a pilotban felvázolt hazugsághálóba. Meg ha nem esnek túlzásokba, és hajtanak rá a nézők folyamatosa lesokkolására. Mindenesetre én egyelőre bizalmat szavazok neki.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
