Tisztelt olvasó közönség. Kérjük, fejezzék be a telefonozást, mert a háttérben cséplőgép tanár úr már nagyon várja, hogy leüssön pár delikvenst. Miután megtették a szükséges előkészületeket, foglalják el kényelmesen helyeiket és fogadják hatalmas tapssal Challengünk következő résztvevőjét, a zene kosztengerében úszó gyöngyszemét – íme, a Nodame Cantabile.
Eme frappánsan sikerült intro után rögtön rá is térek a történetre: egyik főhősünk, a híres japán zenei akadémián is elitnek számító tanuló, Chiaki éppen egy szerelmi csalódás után hall meg egy csodálatos zongoramuzsikát. Később újra meghallja azt a darabot, de most az előadójával is találkozik. A mindenki által csak Nodame-nek hívott Noda Megumi egy valóságos kosztenger közepén zongorázik – ezzel le is sokkolva Chiakit. A két fiatal pedig, totál eltérő jellemük ellenére is ragaszkodni kezd a másikhoz (de Nodame ezt legalább nyíltan is kimutatja), és a fiúnak elszánt szándéka, hogy a saját karmesteri karrierje mellet a csapodár játékú zongorista őstehetségből is valódi profi váljon.
Előre is lekottázok egy dolgot: annyit konyítok a komolyzenéhez, amennyivel az iskolában találkoztam, így bizonyos dolgok és nevek nagyon is kínaiak nekem a mai napig. Bár kapunk a különféle darabokhoz kisebb magyarázatokat a keletkezéséről, vagy éppen magáról a szerzőről, de igazán csak az fog belőle mindent érteni, aki a szokottnál jártasabb a zenei világban. Ennek ellenére a művek gyönyörűek, és az előadók is remekek, minden csiszolni valóságuk ellenére.
És akkor eljutottunk a szereplőkhöz: hát őket tényleg csak imádni lehet! Alapból persze a legjobb a páratlan páros Chiaki&Nodame, de már az első évad tele van érdekes szereplőkkel, mint a Nodamébe reménytelenül szerelmes Kuroki, vagy az örök bátyus szerepében tetszelgő Mine, hogy a kötelező nőcsábász veterán karmesterről Steresmannról – akinek amúgy az egyik legjobb jelenetet köszönhetjük az első évadban – vagy a Cséplőgép Etoh senseiről még nem is esett szó.
Mind a két évadban feltűnnek szerethető, és talán kevésbe szerethető alakok a két dilimókus életében, de persze a fő vonulat szál Nodame és Chiaki egyáltalán nem hétköznapi kapcsolata, amit áthat és csak még erősebbre fon a zene. Mert ebben a sorozatban – akárcsak a való életben is – sok mindenre gyógyír. Családokat képes összekovácsolni, összetört szíveket egyberakni, és egy olyan élményt, amit csak a zene által lehet átélni.
Azért, hiába alkotta Tomoko Ninomiya egy habkönnyű kis romantikus sorozatnak a Nodame Cantabilét, ennek ellenére sok komolyabb húr is megpengetésre kerül benne: a zenész élet, mint pénzkeresési lehetőség, a folytonos rivalizálás, teljesítmény kényszer, távolsági kapcsolatok, valamint a zsenik kinézése. Ez még mind-mind bele van csomagolva ebbe a kottafüzetbe némi kisebb szerelmes civakodással (értsd. egymás fejének lerúgása) és zenei humorral karöltve.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, ezt a nem hétköznapi romantikával rendelkező kis művet, mert ha kell felvidít, ha kell megtanít, de minden esetben felvillanyozza a napját annak, aki veszi a fáradtságot és ad neki egy esélyt. Maestro, a záró szólamot, ha kérhetem.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback