Nagyon, de nagyon összehúzott szemekkel kezdtem bele a Togainu no Chi-be, főleg azután, hogy láttam a shounen-ai (boy’s love) besorolást is a címkék között. Ennek ellenére végignéztem és az élmény közel olyan volt, mint amit elvártam egy poszt-apokaliptikus, mocsokkal és vérrel telt sorozattól. Jöjjön Challengünk következő darabja, avagy a jó, a rossz és a félkarú nő.
Történetünk egy elképzelt világban, a harmadik világháború után kezdődik, ahol a megmaradt politika egymással harcol a hatalomért, közben az emberek meg szinte azt csinálnak. Ebbe a világba tengeti mindennapjait a bunyós Akira, és legjobb barátja Keisuke, egészen addig amíg Akirát gyilkossággal meg nem vádolják, és halálra ítélik. Az utolsó pillanatban betoppan a már fentebb említett hiányos végtaggal rendelkező nő, Emma, aki alkut ajánl fel Akirának: vagy hagyja, hogy kivégezzék, vagy elmegy az egykori Tokió (akkor már Toshima) városába, hogy részt vegyen az Igura nevű, élet-halálra menő játékban. Akira (mivel neki se mindegy, hogy hogyan hal meg), inkább az utóbbit választja, és részt vesz a játékban, ami sokkal nagyobb volumenű – mint azt elsőre gondolnánk.
Kövezzetek meg, de nekem az első rész után, egy az egyben a Deadman Wonderland jutott eszembe, és ez az érzés a későbbiekben is visszatért, vagy a hangulat, vagy éppen a szereplők miatt (Gunji szerintem Genkaku elveszett testvére). Ha már szereplők: a Múltkori Witch Craft Worksben kőkemény két pasi karakter volt, itt meg egy nő! Komolyan. Jó, Emma karaktere is kellően árnyalt, de már mindenkinek az első percben leesik, hogy nem jó célok vezérlik. Vele szemben ott van Akira, aki többet üt, mintsem beszél, de aranyból van a szíve. Keisukét párszor ledobtam volna valahonnan, hátha esetleg visszapattan, és akkor leüthetem, de később már kezdtem megérteni, hogy ő is kellett ide, mint az örök lelki hang.
Akit viszont már az első megszólalása miatt megöltem volna, az Rin. Sajnálom, tudom mindenki szereti a kis mosolygós őrült shotákat, akik ráadásul a saját nemüket szeretik, de mivel én ennek a legkevésbé sem vagyok a híve, így belőlem a kőkemény szidásnál többet nem váltott ki. Aztán itt van még a szintén defektes Arbitro, a maffia család drogterjesztő feje, aki valahogy sikeresen elkapta Plutót a Kuroshitsujiból (csak itt Kau a neve) – aki szintén megért egy misét. Sok hölgynéző fejét azonban (Akira mellett) tuti, hogy a hideg szadista Shiki csavarta el. Na, ő meg tipikusan az a tag, akinek az oviban is korbács volt a jele (vagy fegyverét tekintve katana). Shiki nem kifejezetten rossz karakter, de cuki pofi és véres személyiség mellett semmi extrával nem rendelkezik – pedig nyugodtan kaphatott volna egy kis tuningot.
Ami mégis nagyon hatásosra sikerült, az a világkoncepció: azt teszel, a mit akarsz, de mégsem. Hiába ölhetsz halomra másokat a dögcédulájukért (ez a fizetőeszköz) és leszel mocskosul tehetős, akkor is csak egy bábú vagy – ha pedig szökni próbálsz vagy csalsz, akkor csúfos véget érsz. Kegyetlen, de valós kép az, ami elénk tárul.
Egy nézésre mindenkinek tudom ajánlani a Togainu no Chit, hiszen van hangulata, jók a szereplők is, és maga a történet is megér egy áment. Mondjuk az alkotónak külön ölelés jár azért, hogy az eléggé a durva yaois játékból egy viszonylag enyhe animét sikerült alkotniuk.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback