Nincs is jobb annál ,mintha találsz egy elsőre érdekes sorozatot, amit megnézel, utána meg leesik, hogy – jé, ezt már láttam valahol máshol! Az Akatsuki no Yona megnézése után is ez az érzés fogott el, hiszen néhány tényben eltérnek, mégis erősen hajaz több, hasonló hímarzenállal dobálózó sorozatra is: Fushigi Yuugi, FY Genbu Gaiden vagy a Harukanaru toki no Naka de – hogy csak párat hozzak fel példaként.
Az alapja az animének egyszerű, mint a jó saller: van egy hercegnő, Yona, aki éli kis hercegnői világát, amíg az apját, a Császárt meg nem ölik, Yonának meg menekülnie kell. Segítségére van ebben testőre Hak, meg egy gyógyszerekben jártas kis bugris Yoon is. De itt még nem áll meg a halottas menet: Yona ugyanis nemcsak hajszíne miatt különleges, hiszen őse, a nagy király a trón mellett négy sárkányharcost hagyott hátra, akiknek a jelenlegi generációját kell összegyűjtenie Yonának, hogy a trónt visszakövetelhesse.
Mivel nem a szidással akarom kezdeni, inkább a jó dolgokat rakom előtérbe: a grafikára a legkisebb panaszom se lehet, a ruhák, a környezet mind remek, valamint a kornak megfelelő építmények is nagyon látványosak. A főhősnőről kivételesen el tudom azt mondani, hogy csak az első pár részben akartam a kútba dobni, utána fokozatosan lett fokról-fokra szimpatikusabb – nem kifejezetten egyedi jelenség Yona, de még így is kilométerekkel jobb, mint Miaka (Fushigi Yuugi). A humor is olykor jó (nekem csobogsz, kicsi patak?!), és maga az alapkonfliktusnak is van értelem, de ami igazán nálam az i-re a pontot tette, azok a Sárkány Harcosok múltja: kit tiszteltek, kit féltek, de mindannyijukat kívülállónak kezelte a közösség (vagy a saját családjuk), ahol éltek
A legjobb példa erre a Kék Sárkány Shin-ah, akinek a neve se volt addig, amíg Yonaék nem adtak neki egyet. Minden csendes antiszocsága ellenére egy vajszívű gyerek, akinek szó szerint lélegzet elállítóak a szemei. Kija (Fehér Sárkány), Jae- ha (Zöld Sárkány) vagy éppen Zeno is képesek odatenni a humornak, a dilis szerzetesről Ik-Sooról is kell, hogy essen némi említés. Hak sem egy rossz karakter (azért a humora neki sem semmi), de úgyis az lesz a végzete, hogy vagy meghal Yonáért vagy összejön vele. És akkor elértünk a háremrészhez!
Mert, hogy már megint sikerült kifognom egy hárem sorozatot, csak most egy fordított háremet, ahol sok pasi lesi egy csaj minden kívánságát. És persze megvannak a kötelező pasi archetípusok is: a beszólogatós, de jószívű (Hak), a tisztelettudó (Kija), a nőcsábász (Jae-Ha), a szimpla dilinyós (Zeno), a Shota (Yoon) és még sorolhatnám, de nincs kedvem. Igen, a karakterek minden múltbéli tragédiájuk ellenére abszolút jellegtelenek, semmi jellemmixelés vagy komolyabb tényező nem áll mögöttük, ami miatt kitűnnének a sok másik bishounen közül. Yona is, hiába szimpatikusabb, mint a legtöbb ilyen animének a hősnője, teljesen alapsablon ő is. De, ami a legfájóbb az egészben az, hogy hiába kezdjük el tökre belelkesülve ezt a sorozatot, már előre tudjuk sejteni, hogy mi lesz a vége.
Nem pont az Akatsuki no Yonára vagyok a legmérgesebb, hiszen vannak ettől milliószor rosszabb sorozatok, de itt tetőzött be nálam ez a már fehéren izzó indulat, és most ki is adtam nagyjából magamból. Nem rossz sorozat, de nincs is benne olyan dolog vagy személyek, akik a jók közé képesek felemelni – ez pedig nagy kár.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback