Hogyha célba érsz… sok arany vár. Meg nő. Meg kaland. Igazából a kaland a lényeg!
Spanyol honban járunk 1519-ben, ahol a két gazfickó Miguel és Tulio épp kockát játszanak az utcán, hogy aranyat keressenek. Tarolnak is a játékban, az ellenfél minden értékét elnyerik, kivéve egy térképet, melyen feltételezhetőleg az arany város, Eldorádó térképe található. Miguel belelkesedik és ráveszi Tuliot, hogy játszanak még egy kört, hogy a térképet is elnyerjék. Azonban utoljára a másik fél kockáival kell, hogy Tulio dobjon, ami, nos, nincs megcinkelve, így a biztos győzelem szinte veszni látszik, de Tulio parádésan dob —így elnyerik a térképet is. Ám egy rossz mozdulat következtében a kockájuk lelepleződik és menekülni kényszerülnek. Menekülés közben szerencsétlen mód hordókban landolnak, amiket aztán a híres hódító, Cortez hajójára szállítanak, ahol börtönre és életfogytiglani munkára ítélik őket az új világban. De a két barát nem adja fel, az éj leple alatt, Cortez lovának segítségével elszöknek a hajóról, és egy csónakban tengetve a napokat, étlen és szomjan, már-már a halálra várva kikötnek az új világban. Egyenesen arra a szigetre ahol a térképük útmutatása indul. Tulio nem hisz a városban így először hazafelé venné az irányt, ám Miguel rábeszéli, hogy közösen keljenek útra egy felejthetetlen kalandra, aminek a végén végtelen sok arany várja majd őket. A várost jó pár megmérettetés után meg is találják, ahol Istenként kezdik el őket tisztelni, hiszen nagyon hasonlítanak, az helyiek vallásában szereplő mindenhatókra. A főpap, Tzekel-Kan és a város főnöke köszönti őket, akik gyanakvás nélkül elhiszik, hogy ők valóban fenségek, és attól a pillanattól kezdve lesik minden kívánságukat. Az egyetlen, aki át tud látni a szitán, az a bájos Chel, aki társulni akar a két minden hájjal megkent gonosztevővel, akik pár nap maradás után tömérdek arany társaságában akarnak elhajózni a városból, hogy aztán királyokként éljék le hátralévő életüket.
Ha szereted a vicces, jópofa karaktereket, a hihetetlen jó dalokat, egy kis drámát, és akciót, akkor ezt a filmet neked találták ki. Bár történelmi vonulaton nyugszik az egész nincs túlerőltetve, ami nem is baj. Szerintem ugyanis nem kell mindig földhöz ragadtan, makacsul ragaszkodni a tényekhez. Képzeljük csak el, hogy valóban létezett az a város, valóban eljutott oda az a két suhanc, hiszen végül is ettől mese a mese. De ha már történelem, akkor azzal sincs semmi baj— az idő stimmel, a hajók stimmelnek, Cortez pipa, sőt ahogy a vademberekkel bánnak az is a helyén van.
A karakterek egytől egyig szerethetőek, és jól kidolgozottak, pont annyira amennyire kell. Tulio és Miguel egy nagyon klassz egyensúlyt alkot. Tulio az ész, de néha ő cselekszik ostobán, néha viszont Miguel a bölcs, de ő gyakrabban meggondolatlan szóval jól kiegészítik egymást, ahogyan ezt teszik, az pedig igazán vicces. Mindkettejükben meg van a Spanyol mentalitás, kicsit forrófejűek, gyorsan bepánikolnak, de aztán hamar kitalálják a megoldást. Chel, a fiúk bajtársa meglepő mód kellő mértékű létjogosultsággal rendelkezik, hiszen valljuk be, azt hinné az ember, hogy egy ilyen történetben ő csak a meghódítandó szűz szerepét tölti be, de Chelnek is van története, még ha részleteiben nem is ismerjük. Ravasz, nagyon okos, és találékony, így sokban a fiúk segítségére tud lenni. A fő pap igazi megszállott. Ő testesíti meg azt a primitív gondolkodást, amivel szegény bennszülöttek rendelkeztek, miközben felettébb nagy tudása volt a mágia és a varázslatok terén. Véráldozatot akar bemutatni mindig, a népét csak egyszerű férgekként kezeli, és nagyon rosszban van a törzsfővel, aki viszont egy nagylelkű, kedves ember, aki bár később rájön, hogy a fiúk nem istenek, megismerve őket megkedveli a személyiségüket, és még úgy is maradásra kéri őket, hogy tudja, hazudtak neki. Ez engem nagyon meglepett, hiszen itt nagyon szépen megmutatkozik az emberi megbocsájtás ereje, és hogy mennyivel magasabb szintre tud emelkedni egy ember, ha egyszerűen csak a szívét követi, és hisz abban aki, vagy ami jó.
Rajzolását tekintve nagyon szép, mind a karakterek, mind a hátterek. Az arany város megalkotása is szemet gyönyörködtető, sőt talán az a legcsodálatosabb. Néha bepróbálkoznak a számítógépes technikával, de az nem mindig sikerült túl jól. A szinkronhangok kitűnőek. Selmeczi Roland Tulioként zseniális, nagyon passzol hosszá, Széles László pedig kiválóan adja vissza a néha kelekótya, de melegszívű Miguelt. A kedvencem a fő pap hangja Végvári Tamás, kellően gonosz kellően furmányos hang.
Összegezve: Az Irány Eldorádó egy igazán szórakoztató, hatalmas kaland, barátságról, megbocsájtásról, hiszékenységről és jókora bajkeverésről.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
