A Szerelempróbához (Tűzállóhoz) több szempontból is erősen kötődöm, ezért különösen kedves számomra a film (könyv), amiről most írok nektek. Volt egy korszakom, amikor felváltva olvastam a szó szoros értelmében vett romantikus irodalmat és ismeretterjesztő pszichológia könyveket, és valahogy a kettő határán találkoztam a Tűzállóval. Megtetszett az alapkoncepció, úgyhogy levettem a polcról és gyorsan elolvastam – de ennek már csaknem négy éve. A borítóról azonban tudomást szereztem a filmről, ami néhány részlettől eltekintve, híven követi a könyvet. Nem lehet ezt csodálni, hiszen a szerzők és a rendező illetve a producer (Alex és Stephen Kendrik, illetve Eric Winslow), ugyanazok, így mikor elhatároztam, hogy kritikára viszem a dolgot, inkább a filmre fókuszáltam.
A történet szerint Caleb (Kirk Cameron) és Catherin (Erin Bethea) hét éve házasok, és kapcsolatuk mostanra nem csak kihűlt, de kifejezetten barátságtalanná változott, s közös egyetértésben döntenek a válás mellett, amikor Caleb apja közbelép és egy negyven napos próbára – a „szerelempróbára” – invitálja a fiát, aki vonakodva bár, de rááll apja kérésére és fanyalogva nekilát, hogy erőfeszítéseket tegyen rég megunt házasságáért. Ám a „szerelempróba” keményebb diónak bizonyul, mint gondolná, hiszen meg kell küzdenie saját hanyagságával, dühével és pornófüggőségével, miközben felesége barátnői épp úgy ellene szólnak, mint az a fiatal orvos, akinek friss figyelmességei mellett Caleb kezdeti kapálódzása jócskán szánalmasnak tűnik. FIGYELEM! A Szerelempróba legalább annyira hittérítő, mint gondolatébresztő, a párkapcsolatok javítását célzó film. Ennek ellenére ajánlom agnosztikusoknak és ateistáknak egyaránt, mert a mondanivalója nagyon is korszerű.
Az egyértelműen látszik, hogy ez a film nem Hollywoodban készült, és ezt első sorban nem technológiai értelemben írom, mert ami egy ilyen jellegű filmben jó lehet, az jó is. Jók a vágások, a beállások, élnek a filmművészet adta lehetőségekkel. Nem egy vezető produkciós cég finanszírozta, de aki dolgozott rajta, az szívét-lelkét beleadta és ez látszik a minőségen. De Hollywood jellemzően nem dolgozik ennyire nyíltan ilyen kényes témákkal, mint vallás, megtérés, és hogy menthető-e egy végletesen megromlott házasság, és ha igen, akkor hogyan? Valljuk be, nem is ezt várjuk tőle. Másrészről látszik azon is, hogy a színészek, bár igenis jól játsszák a szerepüket, bizonyos szempontból mégsem annyira profik, mint elvárhatnánk. Az például engem kifejezetten zavart, hogy Kirk Cameron állandóan harapdálja és nyalogatja a száját. Ennél egy profi színésznek jobban kéne uralnia a testét. (Bár látunk erre ellenpéldát nagyon ismert színészek között is…) Ennél azonban talán fontosabb, hogy remekül megjeleníti, hogyan lesz egy önző, agresszív emberből törődő, szerető társ.
Ha nagyon belegondolok, színészeinknek azon kívül, hogy elfogadhatóan jelenítik meg karaktereiket, nincs is sok dolguk, mert a történet maga rendkívül kidolgozottan és igényesen meg van írva, így mellette egy felső-középszerű színészi játék is képes létrehozni valami egészen rendkívülit, amit érdemes látni, és ami nem véletlen nyert díjat is egy Keresztény filmfesztiválon.
Ugyanis a Szerelempróba valódi értéke a mondanivalójában van, még akkor is, ha a tartalmából kivonjuk az olykor talán túlnyomott hittérítő vonalat, és a nettó párterápiát vesszük alapul. Kevés film szól ugyanis arról, hogy mit tégy akkor, ha nem szimpatizálsz a válás ötletével. Kevés film szól arról, mit rontanak el a párok, mit kéne másképp csinálniuk és miért? És legfőképpen – kevés film szól egyáltalán arról, hogy mi van a túlhájpolt, a kapcsolatok csupán igen kezdeti szakaszát leíró meglátni-és-megszeretni után, hogy miként múlik el a varázs és mit tehetsz ellene, miközben lassanként a Las Vegasi házasságkötő-termek mellett Las Vegasi váló termeket is felhúzhatnának, és afelé tart a társadalom, hogy a fiatalság már-már jobban hisz a húsvéti nyusziban, mint a boldogan éltek, míg meg nem haltak létezésében, és eközben fogalma sincs arról, hogy mit ront el, arról pedig, hogy talán a boldogságért tenni is kell, hallani sem akar.
Nos, ez a film amellett, hogy nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a „Szeresd az Urat, és az erőt ad arra, hogy szeresd a társad!” és decensen megmutatja, hogy ha Istenhívő leszel, milyen fantasztikusan átalakul a házasságod, azért operál egy közérthetőbb analógiával és tartalommal is.
Mindenekelőtt, félreértés ne essék, nekem nincs bajom a keresztény-tartalommal, sőt! Tisztában vagyok azzal, hogy ha egy baptista-lelkész író/rendező keze alól nem egy erőteljes valláspártolással és Isten-hittel átitatott munka kerül ki, akkor rég elvesztünk, és azt is tudom, hogy ez a film eredetileg pontosan a vallásos, vagy magukat vallásosnak mondó agnosztikusok, vagy épp a nem gyakorló Istenhívők számára készült, hogy visszaédesgesse a báránykákat a nyájba, ugyanakkor ez kellemetlen lehet annak, aki oly módon elutasítja ezt a világot, hogy még az értékes alkotásaira, vívmányaira sem kíváncsi.
Áttérve a közérthetőbb analógiára, az is a történetbe ágyazva, egy remek hasonlat formájában jelenik meg. Caleb ugyanis tűzoltó, és így már a film első pillanataiban elhangzik a mondat: „Sose hagyd el a társad! Különösen tűz esetén!” Ez pedig magában hordozza azt a kézenfekvő megfeleltethetőséget, amelyben a házasság a folyton égő ház, amibe a házaspár, mint két tűzoltó lép be, és együtt kordában tarthatják a tüzet, de ha elhagyják vagy cserbenhagyják egymást, vagy csupán nem együtt dolgoznak a közös célért, a ház bizony porig ég. A mondanivalónak ez az aspektusa kellően neutrális ahhoz, hogy ne okozzon gondot senkinek. És azok az új viselkedésmódok, amiket Calebnek meg kell tanulnia, hogy helyrehozza a házasságát, bizony ebben a kontextusban is megállják a helyüket és működőképesek.
Amit még szeretek ebben a filmben, az az, hogy a komoly és mély mondanivaló mellett még a humorra is szakít egy kis játékidőt, mintegy feloldásként a sok-sok nehezen emészthető tartalom mellé.
Amitől viszont falra mászom, az a magyar szinkron. Eléggé közismert tény, hogy a magyar szinkron nem mostanság éli fénykorát, de amit ennél a filmnél műveltek, az megüti a fájdalomküszöböt. Mindenkit óva intek a szinkronos változattól, még úgy is, hogy a feliratban is lesz néhány olyan goromba félrefordítás, amit angolul tudó nézők joggal élnek meg egy jobbhorognak. A legjobb példa erre, a film címe, a Szerelempróba. Ami a potenciális nézőben nem csak egy közepesen szellemi fogyatékos romkom érzetét kelti, de még csak köszönő viszonyban sincs az eredeti címmel, amit azért a könyv, őszinte szerencséjére, elnyert, ez pedig a Fireproof/Tűzálló. Én igazán megengedő vagyok a magyar filmcím-adás torz szülötteivel szemben, de EZ kihúzta a gyufát.
Végül pedig, érdekességképpen, ez az a film, ami alsó hangon három könyvvel mutat rokonságot. Az egyik, természetesen, az alapját képező regény, a Tűzálló. A másik az a kis párkapcsolat-megújító program, ami tulajdonképpen annak a programnak a valóságba manifesztálódása, amit Caleb végigcsinál a filmben, ez pedig a Merj szeretni! Végül pedig mindhárom eddig tárgyalt alkotáson érződik egy, a kortárs párterápiát forradalmasító, világsiker elméletet tárgyaló, nagy jelentőségű mű, Gary Chapman Egymásra hangolvájának a lenyomata, ami az öt szeretetnyelvet, mint nagyon is tapasztalható elméletrendszert mutatja be.
Szerző
-
Szerkesztő
“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.
Korábbi cikkek
Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő