Sosem voltam oda a sherwoodi erdő igazságosztójáért (egy kivételt leszámítva, de abban a szereplők zöld harisnyában ugrálnak és lökött dalokat énekelnek), így nem éltem bele magam túlságosan az új Ridley Scott-féle adaptációba. Kiderült, hogy én jártam jól, hiszen az alacsony elvárásom mellé alacsony színvonal párosult.
Robin Longstride (Russel Crowe) szegénysorból származó vitéz, aki a Szentföldig utazott szerencséje megtalálásában, ám ott nem talált mást csak vért és halált, így a megfáradt harcos visszatért hazájába, Angliába, ám egy különös intrika folytán (hazavitte a halott király koronáját) Robin Hooddá, a nemessé vált, és ezzel megörökölte a család tetemes vagyonát is. Vagyis örökölte volna, ha néhány kapzsi hivatalnok nem dönt úgy, hogy megfosztják mindenétől, és egyúttal a környék összes férfijával és nőjével így tesznek. Robin azonban szokatlan csapatot verbuvál maga köré, ahol jobb keze Kicsi John (Kevin Durand) lesz, és együtt szembeszállnak a Nottinghami seriffel (Matthew MacFayden), Sir Godfrey-val (Mark Strong), az udvari intrikákkal és az utódlási káoszt kihasználó franciákkal.
Bár Ridley Scott neve korábban garancia volt a minőségre (A nyolcadik utas: a Halál, Szárnyas fejvadász, Thelma és Louise), manapság neki is hanyatlik a csillaga és ontja magából a pocsék filmeket (Exodus, A szupercsapat), nos, a Robin Hood az utóbbi kategóriába tartozik, és ezen az igen szép stáblista sem tud mit szépíteni.
Érdemes tisztáznunk, hogy filmünk egy amolyan előzményfilm, ami egyúttal kísérletet tesz a mítosz felélesztésére, mégis hozzá kíván adni az emberi oldalhoz úgy, hogy elveszi a misztikumot, helyette pedig valódi gondokat helyez hősünk nyakába, hogy aztán ismételten erősítse mítoszát – ez a káosz pedig önmagában elég ahhoz, hogy értelmetlenné tegye a filmet. Most is igaz a mondás: a kevesebb több – de már az is elég lett volna, ha az alkotók képesek eldönteni, mit is akarnak igazán kihozni Robin Hoodból.
A film tempója szinte követhetetlenül unalmas, folyton belesüppedünk egy sötét é kissé depresszív én saját fájdalmába, ahonnan néha kizökkent minket egy kisebb csetepaté, ám ez nem Ridley Scott szokásos minőségében tárul a néző elé, hanem hol elnagyolt, hol pedig lapos pillanatokat láthatunk, vagy éppen egy túlsietett akciójelenetet. A több mint két órás játékidő felénél pedig már igencsak elcsépelté válik Robin Hood íjászkodásának folytonos lassítása.
Robin Hood ezúttal is megtalálja a maga Marionját (Cate Blanchett), aki bár szerelmesek ez abszolúte nem jön le a vászonról. Crowe és Blanchett között nem működik a kémia (miféle kémia? van egy olyan érzésem, hogy gyűlölik egymást). Emellett Crowe egyfajta morcos arckifejezéssel tolja végig a filmet, de lerí róla, hogy ő unja leginkább az egészet. Említésre maximum Kevin Durand érdemes, mint Kicsi John, akinek a filmbeli kevés poénokat köszönhetjük.
A Robin Hood egyike a rossz remake-eknek, és az ékes bizonyíték arra, hogy a nagy nevek is kiadhatnak vackot a kezeik közül, ami igencsak sajnálatos, hiszen igazán remek alapanyag került Ridley Scott kezébe.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
