Könyörgöm, valaki vegye már ki Jeff Bridges szájából a vattapamacsot!
Miután évtizedekig raboskodott börtönében, ahová Gregory mester (Jeff Bridges) zárta, Malkin anya (Julianne Moore), a boszorkánykirálynő kiszabadul, és bosszút forral. Felkeresi Gregory mestert, és megöli annak inasát, Mr. Bradley-t (Kit Harrington). Az életből kiábrándult és folyton morcos mágiavadász (vagy valami olyasmi) ekkor útra kel, hogy találjon magának egy új tanítványt, aki azonban csakis a hetedik fiú hetedik fia lehet – így akad rá Thomas Wardra (Ben Barnes), akit folyamatosan látomások kínoznak. Gregory mester maga mellé veszi a srácot, méghozzá azzal a lehetetlennek tűnő célkitűzéssel, hogy egyetlen hét alatt kitanítja őt a szakma minden csínjára, hiszen akkor következik be a vérhold, a végső határidő, amíg végezniük kell Malkinnal, aki közben sereget toboroz. És hogy azért mégse legyenek olyan egyszerűek a dolgok, Tom beleszeret Malkin húgának lányába, Alice-ba (Alicia Vikander).
Egyszer jártam egy amerikai sci-fi és fantasy irodalom elnevezésű szemináriumra, ahol röviden azt is taglaltuk, hogy ugyan mi különböztetheti meg egymástól ezt a két műfajt. Akkor a tanár, nem kevés szarkazmussal, arra a végkövetkeztetésre vezette az osztályt, hogy míg a sci-finek mindent szépen meg kell magyaráznia, addig a fantasy foghegyről odavethet annyit, hogy „mágia”, és a probléma rögtön meg is van oldva. Na, ezt a könnyítést aztán A hetedik fiú a végletekig kihasználja.
Nem viccelek, ebben a filmben semmit, az égadta egy világon semmit sem magyaráznak meg (vagy ha meg is magyarázzák, az olyan szinten elveszik a vontatott és a végletekig lebutított narrációban, hogy nekem elkerülte a figyelmemet). Például kezdjük ott, hogy Malkin egyszer csak úgy kiszabadul a börtönéből – nem tudjuk meg, hogy miért, sem azt, hogy hogyan. Aztán jön ez az egész vérhold dolog – miért? Mire jó az? Na, ebből se lesz semmi. És akkor hogyan is vannak ezek a boszorkányok? Kik ezek, honnan származnak, miért Malkin a góré…? Az égadta egy világon semmi sem derül ki.
Amúgy az a vicces, hogy Malkin amúgy még – egy értelmesebb történetvezetés mellett – szinte szimpatikusabb is, mint Gregory mester, mármint ha attól eltekintünk, hogy szemrebbenés nélkül gyilkolgat embereket. Mert amíg Malkin haragja a világ ellen érthető – üldözték és vadászták a népét, személyesen elárulták, stb. –, addig Gregory valószínűleg csak hozott pár vacak döntést, ami miatt rajta csattant az ostor, amitől meg úgy gondolta, hogy akkor most ő lesz a világfájdalma, és ez feljogosítja arra, hogy mindenkivel bunkó legyen. Amúgy ez a két karakter kicsit olyan, mint Démona meg az őt átejtő ember, csak az Aurora által képviselt enyhítő/szimpatizáló tényező nélkül.
Közben a cikk már négyszáz szónál tart, én pedig még csak most jövök rá, hogy a tényleges főszereplőről még nem is írtam – valószínűleg azért, mert annyira lapos. Mondjuk ezen nem is lenne szabad meglepődnöm, hiszen a szerkesztőségben egy ideje már elkönyveltük, hogy Ben Barnes remek biodíszlet – vagyis olyan ember, akit jó látni a vásznon, csak éppen játszani nem tud, és ennyi. A karakternek amúgy mindössze egyetlen olyan igazán jó megmozdulása volt, aminek kicsit felcsillant a szemem, de aztán ebből a szikrából többet nem is kaptunk. Vagyis szikra az volt, csak másféle: a levegő szikrázott Tom és Alice keze közt rettentő giccses CGI-módon, aminek elméletileg azt kellett volna jelenteni, hogy őket egymásnak szánta az ég – kár, hogy két színész közt lévő vacak kémia miatt ezt mi, nézők, nem érezzük át (ezért vessünk már arra egy pillantást, hogy Az U.N.C.L.E. emberében hogy izzik már a levegő Vikander és Armie Hammer közt, és arra, hogy itt mennyire… nem).
A történet, természetesen annak fényében, hogy semmi sincs megmagyarázva, rettentő kesze-kusza és céltalan (apropó célok: mi Catleennel próbáltuk kisilabizálni az egyes karakterek motivációit, de nem igazán jött össze), a tetőpont pedig lapos és… hát, lehangoló. Én kicsit úgy éreztem magam a film után, mintha eltöltöttem volna két órát azzal, hogy a semmit nézem – mert hogy ennek se füle, se farka, annyi szent.
Hogy azért így a végén valami jót is mondjak a filmről: öhm… szép a táj. Meg jók a beállítások. Meg menők a sárkányok. De ennyi, tényleg. Komolyan mondom: régen ültem már végig filmet ilyen fapofával, arról már nem is beszélve, hogy egy órával később már alig emlékszem a sztorira. Szóval ha valami jó fantasyra vágytok – hát, akkor ne ezt nézzétek.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback