Chon és Roy visszatér, és most Londonban keresi a bajt.
Lord Rathbone (Aidan Gillen), aki tizedik az angol trónutódlási sorban, és Wu Chow (Donnie Yen), az előző kínai császár törvénytelen fia szövetkezik, hogy mindketten megszerezzék azt, amire a legjobban vágynak: a trónt. Ennek az egyezségnek keretein belül Rathbone Kínába utazik, és ellopja a császári pecsétet – valamint megöli annak őrzőjét, Chon (Jackie Chan) apját. A támadást Chon húga, Lin (Fann Wong) is végignézi, utána pedig a gyilkos után indul, hogy visszaszerezze a pecsétet – ám előtte még küld egy levelet bátyjának Amerikába arról, hová is ment. A levelet megkapva Chon rögtön útra kel – bár előbb összeszedi New Yorkban az ideiglenesen pincérként és alkalmi selyemfiúként dolgozó Royt (Owen Wilson) –, és Angliába veszi az irányt, hogy megmentse húgát. Londonba érve aztán a két jómadár hatalmas galibába keveredik, ám szerencsére segítőtársaik is akadnak, például a Yard felügyelője, Artie Doyle (Tom Fisher), valamint a minden lében kanál, enyveskezű utcagyerek, Charlie (Aaron Taylor-Johnson).
Nem tagadom, bár ennek a filmnek is megvannak a maga hibája, nálam ez a rész jóval megelőzi az Új csapást, talán a még több, még elborultabb elmével belecsempészett utalások és easter eggek miatt. De nézzük csak szépen sorjában!
A kissé fragmentált történetvezetés erre a filmre is érvényes, és több motívum is szinte már unalmas módon ismétlődik az elődből (utazás, Chon rokonának megbosszulása, a császár kincse, a nő megmentése, stb.), viszont mintha összességében összeszedettebb lenne a sztori. Valahogy szebb a dolgok íve, és ha nincs is mindig rendesen megindokolva, hogy Chon és Roy nyomozásuk alatt mit is tesz, efelett hajlandók vagyunk szemet hunyni, mivel a narráció szépen folyik, és visz minket magával.
Amit viszont visszaesésnek tekintek az első rész után, az a női karakterekkel való bánásmód. Míg az Új csapásban két fontosabb nőalak is volt, akik mindketten másképp voltak fontosak és erősek – akkor is, ha olyan hú, de nagyon sokat nem lehettek a vásznon –, most egyetlen központi női karakter van csupán, akinek valamelyest több játékidő jutott ugyan, személyisége azonban messze alulmúlja azt, amit két elődje letett az asztalra. A készítők egyszerre próbáltak meg cuki naivát és halálos bosszúállót faragni a lányból – aki előbb megszökik a börtönből, utána bájosan pislog Royra –, aminek csak egy nagy katyvasz, és az lett a vége, hogy Lin inkább eszköz a történetben, mintsem teljes rangú karakter.
Ami viszont nagy erőssége a filmnek, az a rengeteg utalgatás: a készítőknek mindent, de őszintén minden angolos dolgot sikerült belecsempésznie a történetbe, ami nagyjából arra a korra jellemző, a történelmi hűségtől teljesen elrugaszkodva. Így lehet például Arthur Connan Doyle rendőrfelügyelő – orvos helyett –, vagy tűnik fel Hasfelmetsző Jack úgy két évvel azelőtt, hogy valóban felforgatta volna Whitechapelt. De mindezek az utalások – főleg Roy állandó jellegű kommentárjával – annyira abszurdak, hogy egyszerűen nem lehet őket nem imádni.
Minden hibája ellenére nagyon kedves a szívemnek a Londoni csapás, ami még mindig meg tud nevettetni, és ezért szinte bármikor képes lennék megnézni. Ha pedig valóban elkészülne a sorozat harmadik része – ugyanis arról állítólag folynak a tárgyalások –, akkor egyáltalán nem panaszkodnék.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
