A kelet és a nyugat találkozik, és mindenkit lever, igaz, közben megbotlik párszor.
Pei Pei hercegnő (Lucy Liu), megrendezett házassága elől menekülve megszökik a Tiltott Városból angoltanára segítségével – legalábbis ő így hiszi. Valójában azonban elrabolják, hogy az Amerikában élő, a kínai bevándorlók kizsákmányolásából elő áruló, Lo Fong (Roger Yuan) váltságdíjat követelhessen érte a császártól – üzenete szerint a százezer arany átadására két hónap múlva, a nevadai Carson Cityben kell sort keríteni. A császár el is küldi testőrségének három legbátrabb tagját és az udvari tolmácsot az Államokba – és velük még a tolmács unokaöccsét, Chon Wanget (Jackie Chan), aki úgy érzi, személyesen felelős a hercegnő eltűnéséért, miután nem állította meg őt, mikor megtehette volna. A vonatot, amin utaznak, azonban megtámadja Roy O’Banon (Owen Wilson) bandája, akik ugyan nem akarnak senki sem bántani, az újonc, Wallace (Walton Goggins) azonban túlbuzgóságában lelövi a tolmácsot. Némi dulakodás után – aminek keretein belül a banda és Chon hazavágják az egész vonatot – bosszúra szomjazós, ám kötelességét előbbre tartó Chon egyedül indul tovább Carson City felé, ám út közben újra és újra belebotlik Royba – mígnem a két férfi furcsa barátságot köt, hogy együtt mentsék meg Pei Pei hercegnőt, és nézzenek a körmére Lo Fongnak és a kegyetlen Van Cleef (Xander Berkeley) seriffnek.
Kezdjük talán ott, hogy senkit se tévesszen meg a film címe: ez nem egy folytatás. Az eredeti cím Shanghai Noon, de valami nagyokos fordító úgy gondolta, jó ötlet lesz a magyar verzióban utalni az Első csapásra, egy másik Jackie Chan-filmre, aminek viszont semmi, de az égvilágon semmi köze ehhez a műhöz – mármint a főszereplőt leszámítva.
Na, hogy ezt tisztáztuk, rá is térhetünk a lényegre.
A film összességében nézve, valljuk be, nem nagy szám. Az érdekes alapkoncepcióra a készítők egy elég szétszabdalt, epizodikus sztorit húztak fel – a történetnek nincs valami szép íve, inkább csak kisebb kalandok sorozata, tízpercenként gyönyörűen megkoreografált bunyókkal, és egy elég bő lére eresztett végső leszámolással. De nem is a sztori miatt kell szeretni a filmet.
A két fő karakter remekül ki lett találva, és ráadásul a dinamikájuk is haláli – Roy amcsi pattogása és egoizmusa Chon kínai megfontoltsága és kötelességtudta ellen pazar kis hatalmi libikókát eredményez. Persze minden akkor indul be igazán, mikor ezt a kettőt összeengedik, mikor a kelet és a nyugat valóban találkozik – amikor például Chon azt tanulja, hogyan legyen cowboy, és persze minden az „uno mas”-jelenetben csúcsosodik ki.
A film másik erőssége, hogy nem veszi magát komolyan – rengeteg kis apró, komolytalan poén van benne, amiknek keretein belül az alkotók nem féltek kicsit poént csinálni magukból a karakterekből sem, mindezt pedig tették úgy, hogy a film nem ment át gagyi paródiába. Jó, van benne egy-két erősebb, szinte már szarkasztikus kiszólás is, de ezek is csak emelik a mű élvezeti értékét – ezek közül a legütősebb például szerintem Chon látogatása az indián faluba, ahol a törzs a két idióta fél – a cowboyok és a kínaiak – mellett a józan harmadikat jelképezi, aki fel sem veszi a többiek őrültségeit, csak a kezébe nyomja a békepipát.
Végezetül pedig mégy egy dolog, amiért egyenesen büszke vagyok az Új csapásra: a női karakterek. Bár csak két fontosabb nőalak van benne, és jelenteik számát tekintve ők sem túl szignifikánsak, ám attól még remekül fel lettek építve. Pei Pei kezdetben kis naivaként jelenik meg, aki csak férjjelöltje ellen képes felemelni a hangját – akkor viszont kiderül, hogy igencsak csípős nyelve van –, akit egyszerű megvezetni, a történet közben azonban több soron is bebizonyítja, hogy mennyire komolyan veszi a népe iránt való kötelességét. Mellette Chon név nélküli, indián felesége (Brandon Merill), akinek talán mindössze csak egyetlen sora van az egész filmben, egyetlen szó nélkül menti meg folyamatosan a két botladozó főhőst, bemutatva, hogy kis is az igazi vadnyugati vagány.
Ha film teljes egészét nézzük, az Új csapás még a csapongó történetvezetés ellenére is bájos és szórakozató – szombat esti popcorn-mozinak tökéletes.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback