Engem sosem tudott egy sorozat előzni azzal, ha esetleg úgy repkednek benne a csúnya szavak, mint a félévi értesítők – főleg ha szavak mellett (mögött) tartalom is van. Az Aaron McGruder által elkészített Kertvárosi Gettó (angolul a The Boondocks) pedig ezen fricska sorozatok táborát erősíti, de egészen másképpen, mint a megszokott – itt a humor ugyanis tényleg fekete.
A sorozat a Freeman család – nagypapa és két unoka –, valamint az ők közvetlen baráti körétnek különféle kalandjait követi figyelemmel, gondosan adagolva a kisebb érdekes morzsákat elrejtve a sok gettó duma alá. Már az első részben szembesülünk azzal, hogy a szereplők egytől-egyig az elmebaj teljes skáláján rohangásznak: a két fiú Huey és Riley sok mindent akart, csak azt nem, hogy el kelljen költözniük Chicagoból a nagyapjukhoz, aki egy szint teljesen fehérek lakta elit helyen él – és, aki előszeretettel használja az övét ostorként, ha rendbontásra kerül a sor.
Közelebbi barátok a Huey viszonylag radikális elveivel teljesen ellentmondó Tom Dubois, valamint annak fehér felesége Sarah, és lányuk Jazmine. Aztán a kötelező őrült Rumli Bátyja részben ellenség – hiszen ő minden feketét utál – de sokszor kölcsönösen kihúzzák egymást Robert papával a bajból. De persze már az első évad sem maradhat ellenségek nélkül legyen az a velejéig gonosz vak öregember, Bűzfösvény, a helyi pénzember Ed Wuncler, és különféle egyrészes gonoszok.
Maga a legérdekesebb persze a két kissrác Huey és Riley: Huey, mint idősebb testvér mindig figyel öccsére, de ennek valamiért mindig bunyó lesz a vége, amiben öcsikéje veszít. Hát én sem merném egy olyan gyerekkel kötözködni, aki az openingben is úgy néz ki, mint az Afro Samurai főhőse. Huey okos, meglepően érett a korához képest, kiváló harcművész, és bár sokszor ő töltené be a józanság hangját a sorozatban, – vagy nem hallják meg, vagy félreértik. Rileynak egy célja van az életben, mégpedig az, hogy rapper legyen, és ehhez mindent el is követ: sokat lóg a hófehérke létére gettófan Ed Wuncler III-al, graffitizik, az órán nem figyel, és olykor nagy bajba keveredik. Nagyapjuk Robert meg, bár a szíve mélyén egy jó ember, a zsémbes, kapzsi és egyben hiszékeny személyisége sokszor nem erről árulkodik, bár vannak rá jól sikerült kikacsingatások: (amikor megmenti Crystalt a stricijétől a harmadik részben).
Sokan gondolják egy sorozatról, hogy az első évad még a laza, „belerázódós” kezdés, de itt már az első részben (mikor Huey felakarja fedni az igazságot a fehérek előtt) olyan szinten bedobtak minket a mélyvízbe, hogy még fuldokolni sincs időnk – mert bizony itt koncentrálni kell, nem keveset. Mert itt a humort nem csak a csúnya beszéd jelenti, hanem azok a feketékkel kapcsolatos dolgok is vannak – hiszen végül is erre épül a sorozat – amiket bizonyos ismeret nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen lehet megérteni (pl: A Robert Kelly-per c. rész). Van ott Oprah elrablási kísérlet, fordított diszkrimináció, és kötelező elborzasztó sztereotípia elemek – és ez még csak az első évad.
Én teljesen megvagyok elégedve ezzel a sorozattal: bár a humorának a jelentősebb részét nem mindenki fogja érteni, ettől függetlenül a Kertvárosi Gettó megér nem csak egy megnézést. Most pedig öveket felcsatolni, hamarosan következik a második évad!
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback