Oldal kiválasztása

Bryan Fuller és csapata magasra tette a mércét a Halottnak a csók első évadával, és bizony a másodiknak sikerült is megugrania ezt. Kár, hogy az alacsony nézettség, és a magas költségek miatt a sorozat kaszát kapott, és az utolsó három epizódot sem vetítették le, csak hónapokkal később lehetett megtekinteni az internet segítségével. A sorozat kellő lezárást kapott, amelyben ott lebegett az esetleges folytatás lehetősége is.

halottnakacsok.s02.1

Ned (Lee Pace) végül nem bírta tovább, és elmondta szerelmének, Chucknak (Anna Firel) a titkot, melyet gyermekkora óta őriz. Ned édesanyja ugyanis elhunyt, á fia egy érintéssel felélesztette őt, csakhogy akkor még az ifjú Ned nem tudta a szabályt, miszerint ha egy percnél tovább életben hagy valamit, akkor valami más veszi át a helyét. Ebben az esetben a szomszéd házban lakó Charles Charles (Josh Randall) volt az áldozat, Chuck papája. A jó éjt puszi során azonban kiderült az is, hogy az első érintés már végleges halált jelent, így a visszahozott mamát is elvesztették. A két félárva gyermeket így sodorta el egymástól az élet, hogy aztán egy újabb halál, nevezetesen a Chuck nevű lányé ismételten összehozza őket.

halottnakacsok.s02.2

Ugyan kellett egy kis idő, ám Chuck megbocsátott a pitekészítőnek, még annak ellenére is, hogy Ned nem ment bele a papája felélesztésébe. Ám egy hirtelen felbukkant és titokzatos férfi fenyegetése, illetve az a tény, hogy Dwight Dixon (Stephen Root) erőteljesen csapta a szelet Chuck nagynénjének, Vivian Charlesnak (Ellen Greene), átgondolásra késztette Nedet, ám a dolgok elég hamar kicsúsztak a kezei közül. Ezalatt sok titok kiderült a magánynyomozó, Emerson Cod (Chi McBride) múltjából is, a Pitekuckó részt vett egy ennivaló versenyen, és végre Olive Snook (Kristin Chenoweth), vagyis „icipici”, a Pitekuckó pincérnője is kezd tisztában lenni saját érzelmeivel.

halottnakacsok.s02.3

Kicsit elfogult rajongója vagyok a Halottnak a csóknak, de aki már látott egy epizódot is ebből a színes és okos műremekből, az azonnal elfogult rajongóvá válik. A történet több szálon halad: a szerelmi háromszög pezsdítő és szerethető, a múltbéli titkok rejtélyesek, a nyomozások rafináltak és csavarosak, a háttérvilág pedig ámulatba ejtő, a viccek pedig mindig betalálnak. A sorozat színészgárdája elsőrangú, és az általuk megformált karakterek tökéletes megformálására képesek, ezáltal szinte eggyé olvadnak. Le a kalappal az írók előtt, mert nincs olyan tett vagy ok, ami ne a karakterek jelleméből adódna, ezáltal válnak hitelessé és szerethetővé.

halottnakacsok.s02.4

Az első évad rövidsége okán a másodikra egy sokkal hosszabbat tervezte, ám az otthont adó ABC végül beszüntette a sorozatot. Azonban az alkotók egy igen megnyugtató lezárást adtak a sorozatnak, amiben ott a folytatás ígérete is. Mindenkinek javaslom a sorozatot, akik ki akarnak lépni a megszokottból, nem félnek álmodni vagy borzongani, és akik szerelembe kívánnak esni egy történettel, ami szívig hatol.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.