Oldal kiválasztása

Angelina Jolie ismét akciófilmben szerepel, a kérdés már csak az, hogy minek? A Salt ügynök egy agyonreklámozott, kevés jó akciójelenetet tartalmazó, klisés film, aminek nagy csavarját öt perc után mindenki kitalálja. Ha a főszereplő nem az aki, akkor ebből nagyobb bukás lett volna – várjunk csak, lett is!

Evelyn Salt (Angelina Jolie) a CIA ügynöke, aki éli az igazi amerikai álmot: rendes állás, boldog férj. Ám egy nap besétál egy disszidens orosz ügynök, aki azt állítja, hogy a KGB még a hidegháború alatt alvó ügynököket rejtett el az Amerikai Egyesült Államokban, akik mára már igen magas pozíciókba kerültek, és az egyikük éppen az országba látogató orosz elnököt készül megölni. Az alvó ügynököt Evelyn Saltnak hívják. Természetesen a CIA ki akarja vizsgálni az ügyet, azonban Evelyn megszökik, hogy maga járjon utána az áruló nevének, és kiderítse, hogy ki mozgatja a szálakat. Eközben azonban fel kell áldoznia mindent, ami Amerikához köti, és olyan lavinát indít el, mellyel sem ő, sem a CIA, sem pedig a KGB nem számolt.

salt.2

A film talán legnagyobb hibája, hogy a történetvezetés minősége még elment volna a kilencvenes években, ám a huszonegyedik században rengeteg hasonló alkotást láttunk már, ahhoz azonban nem tartalmazott semmi egyedit vagy újítót, hogy megállja most a helyét. A címszereplő eredetileg Tom Cruise lett volna, ám Angelina Jolie elhappolta előle a szerepet, és egyúttal a sztorit át is írták női főszereplőre – ami jó, mert kellenek végre a női szereplők is a műfajba, ám valódi és követhető karakterekre van szükség. Bizony, ha nem Jolie játszik a filmben, akkor nem igazán tudom miért is mentek volna el megnézni a mozit a nézők.

salt.1

Az akciójelenetek tucatszor látottak, alig akadt olyan megmozdulás, ami hihetővé tette, hogy Salt ügynök képes lezúzni bárkit – bár az a jelenet, ahol a falat használta fel a nagyobb ütős érdekében tényleg okos volt. Angeina Jolie annyira vékonyka volt a filmben (nem úgy, mint a Tomb Raiderfilmekben), hogy tényleg aggódtam testi épségéért, illetve hiteltelenné tette a karakter kemény mozdulatait.

salt.4

A filmbéli csavar sem bizonyult erősnek (most komolyan, kinek nem esett le öt perc után?), így azt kell mondanom, hogy a Salt ügynök az akciófilmek elhibázott darabja, ami semmilyen szinten nem képes megfogni a nézőt. A tény, hogy nemsokára jön a folytatás pedig inkább kiábrándító, mint lelkesítő, mikor az olyan parádés alkotások, mint az új Dredd nem kapott folytatást.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.