Az Asterix 12 próbája címet viselő mesefilm nyílegyenes példa az olyan típusú mesefilmekre, ami a gyerekeknek is szórakoztató, a felnőttek is könnyen megtalálják benne a nekik az őáltaluk értelmezhető humorforrásokat, és mindemellett egy mesébe remekül beépített társadalmi fricska – legalábbis annak, aki érti.
Bátor Gall harcosaink nagy kihívás előtt állnak. Mivel Caesar hadereje a mágikus csodaszer miatt nem fog rajtuk, így a ravasz uralkodó cselhez folyamodik: elküldi egy emberét, hogy az mérjen rájuk 12 veszélyes s elméletileg kivitelezhetetlen próbát, és ha két bajnokuk sikerrel jár, akkor Róma városa – és vele együtt az egész birodalom az övék lesz. Nem is kell több Asterixnek és Obelixnek, tüstént útra kelnek, hogy aztán nagyokat egyenek, szellemeket riogassanak,hipnotizőrökből csináljanak kísérleti alany – és, hogy úgy alapvetően bolondot csináljanak Caesarból.
Kisebb fejjel nem sok poénját értettem a filmnek: láttam, ahogy a két gall finoman szólva is hülyét csinál mindenkiből, és persze sokszor magukból, de mai fejjel újranézve – a megnőtt szürkeállománnyal a kobakomban – már sokkal több poént voltam képes megérteni, de a gyerekes bolondságok is ugyanúgy szórakoztattak.
A küldetések – amiket amúgy Herkules 12 próbájához hasonlóan alakítottak ki – egytől egyig egyszerre elképesztő, tanulságos, nem kicsit humoros, és persze jó adag iróniával vannak megfűszerezve. Jó példa erre a gyönyörök szigete próba, ahol bár a legszebb nők a legszebb dolgokkal csábítják galljainkat, mivel főzni, mosni – vagy egyáltalán házimunkát végezni – nem tudnak, így bizony hoppon maradnak. Másik erősen gyomron vágó küldetés az adminisztációs iroda útvesztője, ami nagyon is ismerős lehet szerintem mindenkinek, aki már volt oly balga, hogy betette oda a lábát.
Korképben nem teljesen hűséges (gondoljunk csak a judozó németre), de felbukkannak itt egyiptomiak, perzsák, görögök – és mind egy-egy sztereotípia képviselői, csakúgy mint a rómaiak, vagy mint a gallok. Annyi baj van ezekkel a poénokkal, hogy a gyerekek hiába nevetnek jót rajta, magát a lényeget csak a felnőttek értik.
Egy 1976-os meséhez mérten a grafika elég régies, de – őszintén megmondva –, ha nem ilyen lenne, nem is nevetnénk rajta annyit. Az zene és a háttérhangok remekek (külön taps a szörny barlangjában lévőkért), és persze a szinkron is hagy némi kívánnivalót maga után, de itt a kort bőven rá lehet fogni.
Aki kisebbként is szerette ezt a filmet, szerintem nézze újra, és ha teheti, akkor lehetőleg egy kisgyerekkel, mert akkor nem csak a film lesz szórakoztató, hanem ahogy az aprólék mulat rajta.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
