Elérkeztünk a Zooniverzum harmadik évadához is, amivel kapcsolatban vegyes érzéseim voltak a meglehetősen gyengére sikeredett második szezon miatt. Sajnos az utolsó hat epizód sem tudott egyből megvigasztalni, azonban fokozatosan, részről-részre javult a helyzet, a végeredmény pedig egész jó lett. Azonban úgy, hogy nincs negyedik felvonása a szériának, ez a fejlődés kicsit mintha hiábavaló lenne.
A két barát, Howard Moon (Julian Barratt) és Vince Noir (Noel Fielding) újabb kalandokba keverednek, ráadásul úgy, hogy szinte alig hagyják el a butikot, amit az állatkertből való kilépés óta vezetnek. Először egy furcsa zöld ember sétál be hozzájuk, aki csak Az Utazónak (Noel Fielding) hívja magát, és nem kis felfordulást okoz. Aztán Vince-t véletlenül megfertőzi a jazz-vírus, és Howardon a sor, hogy megmentse, nem is akármilyen módon. Ezen felül egy drogos róka is feltűnik, akiről kiderül, hogy az egész világra nézve veszélyt jelent, a srácok bulit rendeznek Howard születésnapjára, amitől az ünnepelt eleinte igencsak ódzkodik, végül pedig Howard megkapja élete nagy lehetőségét, de vajon ki tudja használni?
Ugyan korábban panaszkodtam amiatt, hogy a helyszín csak úgy pikk-pakk, minden magyarázat nélkül átkerült az állatkertből a boltba, de azt kell mondjam, a Nabootique-ot is meg lehet szokni és meg lehet szeretni. Ebben nyilván az is jócskán közrejátszik, hogy a második és a harmadik évad között egyáltalán nincs formátumváltás, tehát már nem hat újdonságként az, hogy a két főszereplő nem a ketrecek körül somfordálnak zöld egyenruhában, hanem a kasszánál tevékenykednek. Tehát hiába volt radikális a váltás az első és a második szezon között, nem lett tőle kevesebb a sztori, sőt, a színkavalkád, a több zenei betét és a már-már pszichedelikus kalandok behozatalával sokkal szórakoztatóbb is lett a széria.
Az első részt leszámítva a sztorik is teljesen rendben voltak. Kettőt szeretnék kiemelni, ami nekem a legjobban tetszett, ez a második és a harmadik epizód. Az előbbiben betekintést nyerhetünk Vince agyába, ami egy nem kevésbé pszichedelikus élménnyel gazdagít minket, mint maga a sorozat, az utóbbi pedig különösen fontos Vince és Howard barátságával kapcsolatban. A The Power of the Crimp című rész megkockáztatom, hogy a sorozat egyik legjobbja, hiszen megmutatja nekünk, hogy hiába különbözik jellemében szinte teljesen a két főszereplő, és hiába látjuk őket sokszor marakodni, ha összefognak, gyakorlatilag bármire képesek. Sosem zökkenőmentes az együttműködésük, de igenis összetartanak, és ez a lényeg.
A Zooniverzum ugyan nem tudta feltornázni magát az abszolút kedvenceim közé, de rengeteg kellemes percet okozott, a kezdeti fanyalgásom ellenére is. Hogy ajánlanám-e? Igen, egy jó nagy figyelmeztető cetlivel a csomagoláson.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
