Az a baj azzal, ha az ember nagyon vár egy filmet, hogy hatalmas elvárásokkal indul neki, amikhez rettentő nehéz felérni – és hiába lesz jó a film, ha egyszerűen csak jó, és nem nagyszerű, akkor az ember igenis csalódik kicsit benne. Na, így jártam én is Az U.N.C.L.E. emberével.
1963-at írunk, és javában dúl a hidegháború. Napoleon Solo (Henry Cavill), a műkincs tolvajból lett CIA-ügynök azt a feladatot kapja, hogy hozza ki Kelet Berlinből Gabby Tellert (Alicia Vikander), egy híres, német atomtudós lányát, ugyanis a tudósnak nyoma veszett, és a CIA abban reménykedik, hogy a lány segítségével majd a nyomára tudnak bukkanni. Küldetésének végrehajtását azonban megnehezíti Illya Kuryakin (Armie Hammer), a nagyszerű KGB-ügynök, aki szintén a lányra hajt – akit azért a végén mégiscsak sikerül átvinni nyugatra. Másnap azonban mind Solót, mind Kuryakint kellemetlen meglepetés éri – főnökeik bejelentik, hogy a helyzet súlyossága miatt – mivel a tudós találmánya kirobbanthatja a harmadik világháborút – együtt kell dolgozniuk az ügyön. Sőt, Gabbyt is magukkal kell vinniük, méghozzá Rómába, mivel a hírszerzés szerint Teller doktor ott dolgozhat egy hajómágnás családnál, akik világuralomra törnek. A terv tehát az, hogy Illya és Gabby jegyeseknek adják ki magukat, és Gabby szintén ott dolgozó nagybátyjának, Rudinak (Sylvester Groth) a közelébe férkőznek, míg a szoknyapecér Solo megkörnyékezi a család ördögi vezérét, Victoriát (Elizabeth Debicki).
A bevezetőmmel most nem azt akartam mondani, hogy ez egy rossz film lenne – mert nem is az –, egyszerűen csak azt, hogy nem volt olyan jó, mint amire balga módon számítottam. Megvan a hatvanas évek hangulata – ami mondjuk a film végére felenged –, a kicsit szarkasztikus, kicsit bolondos hangvétel – meglepően durva, azonban vértelen tetőponttal –, a szimpatikus, szórakoztató karakterek, meg egy egész jó, bár néhol kicsit gyenge sztori is. Viszont valami mégis hiányzik.
A probléma azt hiszem, ott kezdődik, hogy ez egy hatvanas években futott sorozatnak a rebootja/remake-je, és ez sajnos nagyon érződik. Az egész film kicsit olyan, mintha egy kétórás pilotot nézne az ember – névileg a címben szereplő szervezet, az U.N.C.L.E. is csak az utolsó jelenetben alakul meg –, és mikor elindul a stáblista úgy van vele, hogy oké, ez jó volt, most kérem a jövő héten a következő kalandot.
Mivel az egész csak egy nagy bevezetés, főleg a karakterek tekintetében. Mert bár mind Solo, mind Illya esetében kapunk egy skiccesen felvázolt háttértörténetet, főleg az orosz esetében éreztem úgy, hogy „igen, de…” – vagyis azon kívül, hogy hányatatott gyerekkora volt, pontos mi vezetett mostani állapotához? Mivel érzi a néző, hogy itt több is van annál, mint amit a rendező bemutat, és ezt látni is akarja. Ez a jelenség mondjuk Solo esetében is jelen van, de gyengébb koncentrációban.
De ezen a befejezetlenség-érzésén kívül amúgy rengeteg remek jelenet és mozzanat van a filmben, amiről elhiszem, hogy idővel ikonikussá válik majd – ilyen például a motorcsónakos üldözés, a hotelszobai birkózás, vagy a kínzás-szcéna. meg aztán ezen felül egy ügyes kis csavart is sikerült beletennie a készítőknek, amihez még ha hozzátesszük a női főgonoszt, egész jó lesz a nemek a történetben elfoglalt aránya.
Valamint még egy pluszpontot adnék a filmnek, méghozzá az amerikai és az orosz ügynök bemutatását illetően: bár amerikai filmről van szó, a mozi nem glorifikálja Solót – egyáltalán nem. Mert bár Solo végig egy lebilincselő karakter, és arrogáns lépései nagyon szórakoztatóak a néző számára, Illya végig nem csak, hogy szimpatikusabb, de éppen olyan talpraesett, hacsak nem még jobb, ügynöknek van beállítva, mint Solo. Arról nem is beszélve, hogy az oroszoknak, mint kiderül, jobb játékszerei vannak.
Összességében tehát azt mondom, hogy egész jó volt ez a film – lebilincselő és szórakoztató, megkapó karakterekkel –, ám mindez csak a kezedet, és az igazi történet csak azután indul, hogy lepereg a stáblista. Ami mondjuk azt is vonja magával, hogyha nem lesz folytatás, akkor nem sokat ér az egész.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback