Az idei mozis év igen felemásnak tekinthető, általam nagyon várt filmek okoznak csalódást (Fantasztikus négyes), miközben nem várt mozikba zúgok bele menthetetlenül (A Hangya), a Pixel pontosan ilyen mű, ami könnyed humorával és elmés kiszólásaival igazán feledhetetlen másfél órát szerzett nekem – és van egy olyan érzésem, hogy még fog is!
1982-ben a videójátékokat még játékteremben játszották, 25 centeseket kellett bedobálni, és a grafika is sokkal gyengébbnek számított. Ebben a korszakban még világbajnokságokat tartottak, ahol a legmenőbbek mérték össze erejüket és tudásukat. Itt találkozott egymással az őstehetség, Sam Brenner (Adam Sandler), és az évek óta bajnok Eddie Plant (Peter Dinklage). Kettejük párharcából utóbbi jött ki győztesen, ez pedig örökre meghatározta Sam jövőjét, aki évtizedekkel később tévék bekötésével és beüzemelésével keresi kenyerét. Munkája során találkozik az elcsigázott Violettel (Michelle Monaghan), akiről később kiderül, hogy alezredes és az Amerikai Egyesült Államok Elnökének dolgozik.
A világot különös lények támadták meg, akikről kiderül, hogy a nyolcvanas évekbeli játékokat utánozzák le akcióik során, a helyzet szürreális mivolta okán az Elnök, vagyis Sam legjobb barátja, Cooper (Kevin James) nem lép azonnal, ám amint vészessé válik a helyzet, beveti a nagyágyúkat, vagyis Samet, Eddie-t, és a gyermekkori kocka haverjukat, Ludlowot. A világ megmentése ezúttal a játéktermi tudáson és tapasztalaton múlik, de vajon néhány kocka képes megmenteni a világunkat?
A film talán legnagyobb erénye, hogy egy pillanatra se veszi komolyan magát, ennélfogva a készítők (nagyon jó érzékkel) sok ikonikus jelenetet lekoppintottak (Függetlenség napja, Men In Black), de pont annyira, hogy felismerhetőek legyenek, mégis tökéletesen illeszkedjenek bele a sztoriba – és igen, olykor sírtam ezeken a jeleneteken a röhögéstől. Chris Columbus remek érzékkel keveri a vígjátéki elemeket a paródiával, és még egy kis romantikus szálat is be tud tenni a sztoriba, mégsem nehezíti el azt.
Adam Sandler és Kevin James barátsága legendás (csak úgy, mint Simon Pegg és Nick Frost), ezért a két színész játéka tökéletesen tükrözi az évtizedek óta tartó ismeretséget de szerencsére az „újak” tökéletesen beleillettek ebbe a barátságba, és kellően megtámogatták a sztorit. Bár a karakterek az elején egysíkúnak tűnnek, ahogy halad előre a történet, úgy látszik, hogy bizony komoly írói munka van minden szereplő mögött.
A film grafikája zseniális, a pixelekre széteső dolgok színesek, fényesek, a játékfigurák annyira jól animáltak, hogy egy pillanatra sem rémlett fel bennem a lehetősége annak, hogy valójában CGI Pacmant látok. Látszik, hogy a készítők órákat szántak arra (és szerintem végig is játszották újra a régi játékokat), hogy kellően megismerjék keletkezésüket, és logikájukat.
A Pixel igazi limonádé film nem váltja meg a világot, nem tesz hozzá a néző világszemléletéhez, de cserébe vicces, hangulatos, egyedi, és ötletes, ami még ki is figurázza a kockák és játékok olykor sztereotipikus megmozdulásait.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback