Ugyan voltak fenntartásaim a kezdő évaddal kapcsolatban, összességében tetszett az, amit a Zooniverzum első benyomásként keltett bennem. Oké, hogy fárasztó a humor benne, viszont meglehetősen egyedi sorozatnak számít a közönség bevonásával, valamint a korántsem mindennapi zenei betéteivel. A második szezon sem sikerült rosszul, viszont pár jó dolog, amit az első hat epizódban megszokhattunk, a kukában landolt, és nem értem ennek a miértjét.
Az alapkoncepció nem változott, hiszen továbbra is a két állatkerti gondozó, Howard (Julian Barratt) és Vince (Noel Fielding) kalandjait követjük végig, amiből bizony most is akad bőven: először a srácok az erdő legfélelmetesebb teremtményével, a jetivel találkoznak, majd a Bongo testvéreket figyelhetjük meg amint a veszélyes sivatagon átvágva keresik az új hangzást. Aztán Vince és Howard belevetik magukat a fekete mágia rejtelmeibe, hogy lenyűgözzenek két gót csajt, valamint megjárnak egy idegen bolygót is. Végül a békés vidéki kiruccanásuk szintén kudarcba fullad, sőt, még egy elhagyatott szigetre is kilyukadnak, ahol próbálják megőrizni hidegvérüket és józanságukat, több-kevesebb sikerrel.
Az egyik legnagyobb fájdalmam a második évaddal kapcsolatban, az az, hogy az alkotók kiiktatták a széria legjobb elemét, mégpedig a közönséggel való kommunikációt. Most már nem beszél hozzánk Vince és Howard minden rész elején, de még útközben sem szólítanak meg minket, és ezért rettenetesen kár, mert ez a kis trükk hihetetlenül jól működött az előző szezonban. A másik nagy sérelem, amit az új epizódok okoztak, az állatkert, mint helyszín elhagyása. Ez nem csak azért gáz, mert így a magyar címnek nincs értelme, hanem leginkább azért, mert nem volt semmi előzménye ennek a lépésnek, és még a sztorik során sem derül fény az okára – így egy hatalmas lyuk tátong a cselekmény közepén, ami rendkívül zavaró.
Hogy valami pozitívumot is mondjak: azzal, hogy a szereplők kikerültek az állatkertből, rengeteg új helyszínen fordulnak meg, ami úgymond megnyitja előttük az univerzumot, és néha próbára teszi barátságukat is (azt például rendkívül üdítő volt látni, hogy nem csak Howard tud bunkózni Vince-szel, hanem fordítva is ugyanúgy működik). Az új helyek emelett rendkívül színesek is – ugyan sokszor látszik, hogy vagy papírdíszletről van szó, vagy az adott jelenet zöld függönnyel készült, a színek még így is pompásak, és maga a képminőség is javult az előző évad óta. A másik piros pont Naboo (Michael Fielding) és Bollo (Dave Brown) sűrűbb szerepeltetéséért jár: kiderül, hogy a turbános, alacsony sámánnak hatalmasabb az ereje, mint gondoltuk volna, a beszélő gorilla pedig, nos, egy beszélő badass gorilla, aki ráadásul DJ-zik is. Azt hiszem, nem kell ennél többet mondanom.
Ez volt tehát a Zooniverzum második évada. Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott, de most már csak azért is kíváncsi vagyok a harmadik szezonra. Vajon még jobban el fog keseríteni, vagy kárpótol majd?
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback