Figyelem! A következő filmhez mindenképpen készíts be valami rágcsát, ebédet, vacsorát, vagy bármilyen ennivalót, amit épp kívánsz, mert ezt úgysem bírod ki evés nélkül!
Főszereplőnk Remy, egy kis patkány, ám a sors hatalmas tehetséggel áldotta meg, mivel igazi szakács zseni. Ám szegény — mivel nem épp a megfelelő testbe született, nem igazán tudja kibontakoztatni tehetségét. Remy és családja egy egészen nagy patkánykolóniában élnek, amit egy nem kívánt baleset következtében el kell hagyniuk és kénytelenek a csatornába menekülni. Ennek a szerencsétlen véletlennek köszönhetően Remy elválik a többiektől, és egyszer csak maga a nagy séf, Auguste Gusteau étterme alatt találja magát és nem tudja megállni, hogy ne lessen be abba a konyhába, amiről már annyit olvasott. Igen, Remy még olvasni is meg tanult, csak azért, hogy megértse az emberek által írt recepteket. A konyhában végül egy kis bajba keveredik, ugyanis nem tud otthagyni egy elrontott levest, amit gyorsan feljavít. Azonban nem jönnek rá, hogy ő volt. Azt hiszik, hogy az új mosogató fiú Alfredo Linguini tette, akit a főszakács Skinner alaposan megszid, de a leves bámulatosra sikerül, a vendég —aki mellesleg egy híres ételkritikus— nagyon ízletesnek találja, így Linguini ott maradhat, sőt, újra kell főznie a levest, hogy bebizonyosodjon, tényleg ő volt- e. A baj csak az, hogy Linguini pocsék szakács, semmi érzéke az ételekhez, így kénytelen Remy segítségére szorulni. Már csak a közös munkát kell gyakorolniuk, hogy Gusteau és híres éttermének neve fent maradhasson.
Lehet, hogy a történetet összefoglaló bejegyzésem nem igazán győzött meg. Egy patkány, aki főz, ugyan már! De ne hidd, hogy emiatt a dolog nevetségesbe, vagy szánalmasba csap át, mert ekkor berobog a képbe a Pixar zsenialitása, és visz mindent.
A jelszó: Főzni bárki tud! Állítja a zseniális séf Gusteau, aki tényleg hitt ebben, és ez a mondat minden formájában megmutatja, hogy igaza van. Először csak arra gondoltam, amit a mondat valójában állít, ám most, hogy újra néztem a filmet, rádöbbentem, hogy ez több, túlmutat az alap jelentésén. Az állítás csak a főzésre koncentrál, de valójában át is alakíthatnánk arra, hogy „Bármire képes vagy!”, illetve: „Ha kitartóan küzdesz, meg fogod csinálni”, és hasonlók. Ismerősen cseng ugye? Ezek a mondatok az alap pillérei a Disneynek. Ha hiszel, az álmodban valóra válik, kemény munkának megvan a gyümölcse stb. Ez a nevelés pedig szerintem fantasztikus. Ettől jó a film, hogy megmozgat bennük valamit. Nem csak éhesek leszünk a sok finom étel láttán, hanem arra késztet, hogy mi is kipróbáljuk a főzést, tanuljuk azt, és ezáltal új ajtót nyissunk a világ felé, egy új jellemünket ismerjük meg.
A történet másik zsenialitása, maga a hangulat amit megteremt. Számomra maga az egész film, olyan, mint egy finom, jól tálalt, öt csillagos vacsora. Minden megvan benne ami kell. Egy kis romantika, küzdelem, baráti és szülői szeretet, kihívás, dráma, és minden a helyén van, minden mindenhez illik, mint a bor az ételhez.
A karakterekre sincs panasz. Remynek patkány révén semmi keresni valója nem lenne egy konyhában, ám hihetetlenül bátor és kitart az álma mellett. A kolóniában ő az egyedüli, aki megveti a szemét evés, ő minőségi, finom, jól elkészített ételekre vágyik, ahogy mondja: „Alkotni szeretnék” mivel a főzés is egy művészet, így az ételek a szakács mesterművei. Remy próbál lavírozni a két énje között. Most akkor mi is ő? Ember, vagy patkány? A válasz azt hiszem egyszerű: ő egy szakács.
Linguini maga a megtestesült kétbalkezesség. Ügyetlen csapodár, kontár gyerek, aki csak szeretne elhelyezkedni, és arról még csak álmodni sem mert, hogy egyszer megjegyzik a nevét. Igazi lovasa az élet hullámainak, nem ellenkezik, csak hagyja a dolgokat megtörténni, mert önmagától nem igazán képes másra. Akkor kezdjük el látni benne az értelmet, amikor Remyvel összefognak, és bár elsőre nagyon bizarr dolognak tartja még ő maga is, hisz kis barátjában és a vele folytatott közös munkában. Ha már csapatmunka. A törtért egyetlen gyenge pontja maximum ez a hajjal irányítós dolog lehet, ami nem hiszem, hogy a való életbe működik, minden esetre ötletes azt meg kell hagyni.
Aki kiemelnék még, az a híres ételkritikus Anton Ego. Sötét, komor, látszik rajta, hogy baja van a világgal. Tipikus az a karakter, akit legszívesebben megfojtanánk egy kiskanál szószban. A külseje pedig egy az egyben Drakulára hajaz, a háza is olyan, mint Drakula kastélya, sőt a szobája alakja is olyan, mint egy koporsó, ahová nem jut be elég fény. Elsőre hihetetlenül ellenszenves, magának való alak, aki azon éli ki az örömét, hogy mások munkáját lehúzza, szinte nincs is pozitív kritikája. Mi teszi a végén mégis pompás szereplővé? Az étel. A film Egon keresztül bemutatja, hogyan képes a legtorzabb, legrosszabb szívű embert is kifordítani önmagából, a finom, szívből készült étel. Megjegyzés: A mama főztje a legfinomabb! Nézzétek meg, érteni fogjátok!
Ami az apróságokat illeti: A szinkron bámulatos. Markovics Tamás a kedvencem, nagyon passzolt a kelekótya Linguinihez. A grafika sokat szépült, még a Némó Nyomában-hoz képest is. A zene kellően franciás, és ez által még jobban behálóz az atmoszférája a filmnek.
Összegezve: A Lecsó — akarom mondani Ratatouille — a legfinomabb alkotása a Pixarnak. Ropogós, mint a friss kenyér, omlós, mint a grillhús. Garantáltan megéhezel, és főzni akarsz egy finomat!
Szerző
- Korábbi szerkesztő
