Egy mű, amit senkinek sem kell bemutatni. Egy történet, mely grandiózus, de mégis lenyűgözően egyszerű alapokból táplálkozik. Olyan szereplők, akik bárkinek a szívéhez tudnak nőni. Ez az igazi kincs – ez a One Piece.
Ez a sorozat egy tipikus példája annak, hogy annyi mindent lehetne róla írni, de vagy túl sok lenne akkor a szöveg – vagy annyira kavarognak a gondolatok, hogy emberfeletti erővel lehet csak kibogozni belőle értelmes információt. Na, én az utóbbi helyzettel szembesültem: hiába próbálok a lehető legkövetkezetesebben írni a One Piece-ről, rájöttem, hogy ez fanként számomra szinte lehetetlen.
De mindent csak az elejéről: Oda Eiichiro művét 1997-ben adta ki a Shounen Jump magazin a mai napig, és a legkelendőbb képregény sorozatnak tartják a világon. Az anime, ami az évek alatt több mint tíz filmet is megélt, és már bőven túl van az ötszázadik részén, és nem úgy tűnik, hogy a Szalmakalap Kalózok kalandjai hamar véget érnének.
És akkor elérkeztünk a történet és a különböző cselekményszálak kibogozásához – amihez képest a gordiuszi csomó kismiska. Adva van egy világ, melyben a hatalmas tengereket a legkülönfélébb adottságokkal és lakossággal rendelkező szigetek tarkítják. Eme bejárhatatlan vizeken persze nem maradhatnak el a kalózok sem, és ha ők vannak, akkor a rend szilaj őrei a Tengerészet sem maradhat el. Ebben a világban, egy csendes kis szigeten élte mindennapjait későbbi főhősünk Monkey D. Luffy, aki már kisgatyás lurkó létére kalóznak akart állni – és ebben nagy „lelki” támogatója volt a náluk sokszor megszálló kalóz, Shanks. Az ő látásmódja adott Luffynak egy képet arról, hogy bár a kalózok élete sem fenékig tejfel, ott sem mindenki gonosz vagy kapzsi, hanem akadnak becsületes és jóravaló emberek is.
Idősebbként (de még mindig egy komolytalan kölyök jellembeli szintjén állva) Luffy útnak indul, hogy összeverbuváljon egy saját kalózbandát, és velük közösen megtalálja a legendás kalóz Gold D. Roger kincsét – a One Piecet. Állandó társai is válogatott diliházszökevények, mind más végcélokkal és értékrenddel, de egyvalami közös bennük: a kapitányuk felé tanúsított feltétlen és őszinte bizalom, és szinte már családias érzések. Erre a legjobb példa Luffy első nakamaja (bajtárs), a tájékozódási képességek terén nem igazán eleresztett kardforgató, Zoro. Bár alapvetően BÁRKIT felhozhatnék Luffy baráti köréből, hogy ki mit meg nem tett és áldozott fel ezért a kis bugrisért – és valljuk be, mi is ezt tennék az ő helyükbe.
A One Piece tipikusan egy olyan sorozat, ahol nincs olyan kalózbanda, frakció vagy bármilyen más közeg, ahonnan ne lenne legalább egy kedvencünk. Mondjuk bizonyos okok miatt (Ace, Whitebeard) rendesen fújok a Tengerészetre, de ott is van olyan, aki miatt gyűlölni képtelen vagyok őket (Coby, Garp). Mindenhol, minden Arc-ban van legalább egy olyan karizmával – legyen az pozitív vagy kevésbé pozitív kisugárzású – személy, aki megragadja az néző/olvasó lelkét, és azt nem ereszti – és itt most nem Moriahra gondoltam.
De minden vidám és sokszor elmeroggyant jelenetei ellenére sem szabad elfelejteni, hogy a One Piece világa nem csak móka és kacagás, hanem néha kimondottan kegyetlen és igazságtalan, akárcsak a valós világ : korábban jó emberek térnek le a jó útról, magukkal rántva ártatlanokat is, családok szakadnak szét vagy bomlanak fel és – olykor a kedvenceink halnak meg a szemünk láttára. Igen, ahogy korábban Cathy is kifejtette a Fairy Tail kapcsán, hogy ott a mangaka nem szereti gyilkolászni a karaktereit, itt azért rendesen kapunk olyan haláleseteket (vagy gyakrabban halál közeli élményeket), ami miatt mindenki a zsebkendőért nyúl.
Jellemfejlődések terén mindenki hozza az elvártat: alapjáraton a fő gárda mindegyike (talán Robint kivéve) egy jószívű, de feledékeny, kapzsi, perverz stb. idióta, de ha komolyra fordul a dolog, csak a legbátrabbak vagy a nagyon hülyék akarnák őket ellenfélnek.
Viszont a lassan két évtizednyi menetidő alatt ezt a sorozatot sem került el minden: a grafikai változások nagyon durvák, és bár jót tettek a szemnek, a fanservice mellett sem mehetek el szó nélkül. Bár a férfi karaktereken is sok a változás (kockásabb felsőtest, szögletesebb arc), a nőknél azért sokkal szembetűnőbb a nagyon dekoltázs, a darázshoz képest is vékonyabb derék vagy az olykor a semmitől csak éppen hogy több viselet.
Aki ismeri, az szereti, és aki nem ismeri az is csak jót hall róla. Ez a tény el is vártható egy olyan sorozattól, ami lassacskán húsz éve talpon van, és töretlenül veri le a trónkövetelők szarvait. A One Piece egy igazi kincs, és akit csak a tényleg hatalmas epizódszám riaszt el a megnézéstől, az nem tudja,hogy mit is hagy ki.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback