Azon szerencsés egyének közé tartozom, akik még anno megismerkedhettek az eredeti, nyolcvanas évekbeli Tini Nindzsa Teknőcök rajzfilmsorozattal. Én egyből szívembe zártam a négy csodálatosan harcoló teknősbékát, April O’Neillt, a tudósítót, valamint Szecska Mestert, a harcművész patkányt, de az ellenség táborát erősítő karakterek is emlékezetesek maradtak. Az új rajzfilmről, a tavalyi moziról inkább nem szeretnék említést tenni, mivel már a grafikájuk is kiakasztott. A 2007-es PC-n is megjelent játéknak viszont úgy gondoltam, adok egy esélyt, és akkora nagy csalódást nem is okozott.
A játék a szintén 2007-es animációs mozi történetén alapszik. Zúzó Úr legyőzése után a Tini Nindzsa Teknőcök szétszéledtek: Leonardo Közép-Amerikában van gyakorlaton, Donatello és Michelangelo emberi munkát próbálnak végezni, Raphaello pedig Nightwatcher álnéven oszt igazságot az éjszakában. New Yorkban időközben a dúsgazdag Max Winters komoly hatalomra tett szert, és a nindzsákból álló Foot klánnal szövetkezve próbálják dominálni a várost. A nagy veszély miatt Leonardo visszatérése után a Teknőcök újra összeállnak és együtt próbálják móresre tanítani Wintersöt és csatlósait, ám miközben utánuk kutatnak, olyan dolgokat fedeznek fel, amiknek a létezésére nem is számítottak.
A TMNT meglehetősen érdekes felépítéssel rendelkezik, ugyanis a karakterek egy sztorit mesélnek el, rengeteg flashbackkel alátámasztva, ám ez még mindig semmi, hiszen a történetmesélésbe a grafika is elég magas szinten bekapcsolódik. Amikor elkezdünk játszani, az első dolog, amit látunk egy vékony könyvecske, ami kinyílik, és egy képregény tárul elénk. Aztán a szereplők elkezdenek beszélni, és a kamera ráfókuszál egy adott képre, ami egy-egy visszatekintő részt jelöl, és mi – általában egy, de van, hogy egyszerre az összes – teknőccel visszacsöppenünk abba az adott pillanatba és végigkísérhetjük kedvenc hüllő nindzsáink kalandjait. Ez a „képregényes menü” aztán minden egyes rész után visszatér, a teknőcök, vagy éppen Szecska Mester elmondja, hogy ez után mi történt, és jön a másik küldetés. Ez szerintem egy rendkívül egyedi és jól működő megoldás, amit én eddig még nem láttam, bár az én piciny gamer tapasztalatom ilyen szempontból nem feltétlenül helytálló.
Maga a játék menete felettébb izgalmas, egy percre sem unatkozunk, mert mindig van mit felfedezni, vagy éppenséggel valakit leverni. A pályák is elég sokszínűek, a vízparti, sziklás területektől kezdve az azték templomokig mindenhol megfordulunk. Útközben mindig van lehetőségünk pénzérméket felszedni, amiket a végén hozzáírnak a teljesítményünkhöz, valamint, ha többszereplős pályán vagyunk, akkor kedvünkre váltogathatunk a teknőcök között, sőt, még össze is dolgozhatunk, amiért szintén plusz pont jár. Igazából egyetlen dolog van, ami zavart a TMNT-ben, az viszont meglehetősen idegesítő volt, és ez a folyamatos perspektíva váltás. Akárhogy mozdulsz, akármerre mész, a kamera össze-vissza tekereg, néha már annyira elforog, hogy nem látod, hogy beton vagy szakadék van-e alattad, és ez teljesen kiakasztott, főleg, hogy nem tudsz mit csinálni vele – apróságnak tűnik, de majdnem rányomta a bélyeget az egész játékra.
A grafikát ugyan szidták páran, és lehet, hogy nem volt a kortársai szintjén, de engem ez zavart a legkevésbé a TMNT-ben. Ha a kameraállás-problémát ki lehetne valahogy küszöbölni, akkor tőlem megkapná az öt csillagot a játék, mert egyébként kifejezetten élvezhető. Kár érte.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
