Emlékszik még valaki arra az időszakra, amikor rettegve feküdtünk le, mert azt hittük, hogy az ágyunk alatt szörnyek tanyáznak? Mai filmünkben is hasonlóról van szó, ám jelen esetben ők az ajtóinkon jönnek be, hogy rémisztgessenek bennünket.
Iszony City egy olyan hely, ahol ezerszemű, ezerkarú, órás, apró, nyálkás, pikkelyes, és még karácsonyig sorolhatnám milyen fajta szörnyek élnek. Ebben a városban él James P. Sullivan, azaz Sulley, és legjobb barátja Mike Wazowski. Mindketten a Szörny Rt.-nél dolgoznak. Az energiatermelő gyár egy különleges eljárás során az emberi világba lépve gyerekek sikolyait gyűjti be, abból pedig energiát állít elő a város számára. Sulley a fő ijesztő cím büszke tulajdonosa, Mike pedig a segítője. Közösen dolgozva, ők a gyár legjobbjai. Az rémisztő munkakört betöltők között persze a legkülönfélébb szörnyek vannak jelen, ilyen Sulley riválisa Randall, aki mindenképp le akarja söpörni a pályáról Sulleyt. Ezeket a Rémisztőket szinte a legnagyobb hősökként kezelik városszerte, hiszen a szörnyek úgy tartják, hogy az ember gyerekek a legveszélyesebb lények, akikkel találkozhat a szörny, így amit mindenképp próbálnak elkerülni, az az, hogy a gyermek átjöjjön az ő világukba. A baj akkor kezdődik, amikor munkaidőn kívül Sulley visszamegy pár iratért az ijesztő csarnokba és ott talál egy ajtót, amit nem vittek vissza a raktárba. Amikor benyit, szinte azonnal átszökik a szoba lakója Boo, egy kislány, aki aranyos, szőrös cicának véli Sulleyt, aki viszont halálra rémül tőle. Próbálja visszatenni a kislányt a helyére, de végül magával kell, vigye és itt indul a kalamajka, mely teljesen felforgatja az életüket, és a gyár működését is. Így tehát Sulleyra és Mikera hárul a feladat, hogy visszajuttassák a kislányt a szobájába.
Nem mondom, hogy rossz a Szörny Rt., csak annyit mondok, hogy bennem nem mozgatott meg annyi érzelmet, mint mondjuk a Toy Story 2. Ha úgy vesszük Sulley és Mike egyszerű gyármunkások, persze munkájuk nem tartozik a szimpla gyári melók közé, hiszen a világuk által felállított előítéletek és szokások miatt, mondhatni olyan munkát végeznek, mint itt nálunk teszem azt egy űrhajós. Ennek ellenére a rizikót nem tudom átérezni, mivel tudom, hogy az csak egy kislány, és a szobája, és nem terjeszt halálos kórt egy gyerek érintése. – mármint a jobb gyerekeké. Ettől függetlenül maga a világ és az elgondolás nagyon fantáziadús. A gyereksikoly adta energia által működő városból nem látunk sokat, de a gyár működése és annak szokásai nagyon érdekesek. Ezért mondjuk, nagyon szeretem ezt a filmet, mert megint itt van egy film, ahol párhuzamosan folyik egy világ a miénk mellett…
A szereplők is színesek, de egyikre se tudnám azt mondani, hogy kedvenc. Sulley egy jó szívű szörny a maga módján. Egyszerűen csak végezni szeretné a munkáját, amiben ő a város legjobbja, persze emellett van benne bőven versenyszellem Randall irányába, de nem foglalkozik ezzel, csupán biztosítani szeretné az energiát a városiaknak a lehető leglelkiismeretesebben.
Mike, egy két lábon járó pánikszem. Persze, azért a többi szörny is be van rezelve rendesen, ami elég szórakoztató, de Mike minden apróságon képes pánikolni. Lehet a szinkronhang az oka, de kicsit úgy éreztem, mintha a Toy Storyból átkonvertálták volna ide szörnyalakban a zöld Rex-et, aki buta, pánikolós volt, de igazából szerethető és szórakoztató is egyben. Sulley legjobb barátjaként tényleg mindent képes feláldozni, persze azért hisztizik egy sort, de végig kitart barátja mellett.
A kis Boo bár nem beszél sokat, a film legaranyosabb jelensége. Nem fél a furcsa lényektől, sőt aranyos állatokként kezeli őket és csak játszani szeretne velük. Nem rendelkezik előítéletekkel, nem foglalkozik azzal, hogy ki hogyan néz ki, ő csak szeretni akarja azt, aki számára nem ijesztő és Sulley pont ilyen.
A gonosz karakter, terén sem volt probléma. A pixarhoz híven kellő csavarral van megáldva, amit lehet sejteni végig, ha valaki elég szemfüles, de nem feltűnően. Természetesen Randallt vesszük alap gonosztevőként, mivel ő az első, aki egyáltalán nem szimpatikus számunkra. Bunkó, és öntelt stílusa egyáltalán nem kedves, gyíkszerű alakja sem épp bizalomgerjesztő, de annyit elárulhatok végül nem ő a fő ludas.
A film megszületésekor 2001-et írtunk, ám ehhez képest nem érzem úgy, hogy előre lépett volna a stúdió rajzolás terén, ami nem gond, hiszen nem lehet állandóan újat hozni grafikailag, de újra nézve azért kissé bántja a szemem.
Összegezve, a Szörny Rt. egy igazán egyedi rajzfilm világát és karaktereit tekintve, ám érzelmileg nem nyújt katartikus élményt, ennek ellenére alap mű, ha animációs filmekről beszélünk.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
