Mindössze négy napja annak, hogy összefutottam ezzel a szériával, és őszintén – kicsit sem bántam meg. Bár a végére volt némi Pokemon utóérzetem, a Slugterra mégis egy ötletes, jó humorral rendelkező sorozat, cuki kis ugráló lényekkel karöltve.
Slugterra világa a földfelszín alatt helyezkedik el, a bolygónk közepét körülvéve. Itt is élnek emberek (!), de mellettük még találhatóak barlangi trollok, molenoidok, a nevük ellenére nem rosszfiú árnyéklények, valamint a cuki kis slugok (ezekből összesen kilencvenkilenc különféle típus van). Ők az itteniek harcostársai, háziállatai, és a szemetebbek jó pénzért el is adják őket. Ezt a világot őrizte a felszínről származó Shane család immáron generációk óta, és apja eltűnése után Eli veszi át a stafétabotot. Bár apjától sok minden megmaradt, mégis egyedül kell boldogulnia, slugot találni, csapatot kialakítani, akikkel karöltve veszi fel a harcot Dr. Blakk és az ő ghoullá változtatott slugjai ellen.
Na, ami minden, a régi Cartoon Networkon felnőtt emberkének először szembe fog tűnni, az a grafika, ami a Viharsólymokból lehet ismerős. De nem csak ez lehet, hanem már a főhős csapat is: Eli teljesen olyan, mint Aerrow, Beatrice egy az egyben Piper, rezidens mechanikusunk Kord is egy kiköpött Junko (csak kékben), valamint a tisztítószer nevével megáldott Pronto remekül ötözi magában Flinn egóját Stork paranoid személyiségével. Magyarán visszakaptuk a Viharsólymokat, csak itt nem repülnek, és nem kristályokkal dobálóznak, hanem slugokat lőnek ki a fegyverükből.
És akkor a slugok! Istenem, de édesek! Az biztos, hogy nem tudnék választani közülük, hogy melyik is a legcukibb, de mivel horrorfan is vagyok, így a ghoul verziójukat sem tudom megvetni. Na de, maradva a komoly témánál: a slugok szó szerint slugterra éltető ereje, hiszen minden, ami van, él és lélegzik, az miattuk lehetséges. De a fekete víz (ami még mindig vörös színű!), és az amiatt ghoullá tett lények csak bajt és pusztulást hoznak. De, mint minden kórokozóra, itt is megvan az ellenszer – közelebb is, mint azt gondolnánk.
Történetvezetésben hozza az ilyen típusú sorozatoktól elvártat: vannak benne látványos harcok, érdekes mellékszereplők (külön kedvencem a Legyőzhetetlen Mester), jó beszólások és feszegetni való kérdések. Ez utóbbit most jobban kifejteném: ugye Eli és az apja Will is a felszínről származik, de erről egész Slugterrában senki sem tud, hiszen ők a felszín létezésében (vagy ahogy ott nevezik, a Lángoló Világ) se hisznek, és, a törékeny egyensúly megmaradása miatt ennek így is kell lennie. Egyik világ sem tudhat a másik létezéséről – és ez azért valljuk be, hogy egy jó húzás.
Az epizódok kellően változatosak, és nem kevés humorral dobálóznak: fő okozója ezeknek általában Pronto. Na, az ő jelenetei és beszólása bizony megérnek egy misét, de én mégsem zárhatom le a cikket addig, amíg szót nem ejtek arról a részről, ahol Eli végleg a kedvencemmé vált. A helyi plázát ellepik a zombik, és Eli (aki az apjával együtt nézett temérdek zombis filmet) próbálja a filmes dolgok alapján menteni a csapatot, de valamiért minden ilyen mondata arra végződik, hogy „aztán felfalják őket”.
Mindent összevetve és a slugokat kilőve, a Slugterra egy egyáltalán nem rossz sorozat a fiatalabb korosztálynak, hiszen a nagy átlaggal ellentétben ez tanít is nekik valamit, a humora is nagyrészt érthető a számukra – és akkor még nem is beszéltünk a cukifaktorokról! Mára ennyi voltam, megyek is vissza slugra vadászni!
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
