A zseniális harmadik évad után jöjjön az utolsó teljes szezon, aminek sikerült még az eddigieket is felülmúlnia. Úgy, bizony, nálam eddig a Kockafejek negyedik felvonása viszi a pálmát, magasan verve elődeit. Az eddigi tizennyolc epizód is remek volt, de az a hat rész, amivel mostani cikkem foglalkozik egyszerűen fenomenális.
Az évad most is meglehetősen eseménydúsra sikeredett: Jent (Katherine Parkinson) megteszik szórakoztatási menedzserré, ami egy olyan poszt, amit előzőleg csak férfiak töltöttek be – a nő eleinte örül a kihívásnak, ám később majdnemhogy megbánja, hogy elvállalta a feladatot. Aztán Moss (Richard Ayoade) a kvízshowk királya lesz, ezzel együtt gyakorlatilag a geek alvilág urává is válik, az egyik epizódban majdnem mindenki megbolondul valakiért, majd Jen az olasszal, mint idegen nyelvvel barátkozik, nem sok sikerrel. Végül Roy (Chris O’Dowd) és Moss nagy bajba keverednek, visszatér Douglas (Matt Berry) halottnak hitt felesége, a „házasok” pedig azonnal válóperbe kezdenek.
A harmadik szezonhoz képest most még több olyan helyzet volt, ami jócskán megmozgatta a rekeszizmaimat, kezdve a premierrel, amiben eleinte Jen bénázásain derülhettünk nagyokat, aztán egy váratlan csavart követően pedig az új szituáció furcsasága volt a fő komikumforrás. A The Final Countdown névre hallgató második rész abszurd humor és szóviccek szempontjából az abszolút etalon, az Italian For Beginners (amiben Jen szorosra fűzi kapcsolatát az olasszal) a „félreértésből katasztrófa” típusú sztorinak kitűnő példája. A finálé is fantasztikusra sikeredett, Douglasről kiderült, hogy még mindig nincs teljesen képben, Jenből tökéletes ügyvéd lenne, és még Richmond (Noel Fielding) is visszatért a nagy eseményre – kell ennél több?
Egyvalamit még mindenképp szeretnék kiemelni, mégpedig az évad legjobb momentumát, ami szintén a The Final Countdownban történt. Mint már említettem, Moss egyfajta geek istenné válik egy kvízjátéknak köszönhetően, és az a legjobb ebben az egész helyzetben, hogy ezzel együtt végre kilép a „szociálisan analfabéta, visszahúzódó anyámasszony katonája”-szerepből, és a játékban aratott sikere miatt nem kis önbizalmat szerez, ellenfelei és rajongói megbecsülik, sőt, a srácból igazi badass lesz, amikor szembeszáll a korábbi Countdown-győztessel – mindezt úgy, hogy közben vérbeli „kocka” marad. Ugyan itt és most csak két szempontból van időm és terem megvizsgálni, miért is a The Final Countdown a legjobb rész, de higgyétek el, hogy tudnám még naphosszat sorolni az érveket.
A remekül sikerült negyedik szezon azért kissé feljebb tolta a mércét, amit a különkiadás vagy megüt, vagy sem – bármi is történjék, az én szívembe örökre belopta magát a széria.
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback