Oldal kiválasztása

A sorozat alkotói ismételten a jól bevált személycseréhez nyúltak, hogy felpezsdítsék a széria állóvizét, ám pont ezzel nyúltak mellé, és a Gyilkos elmék komoly lejtmenetbe kezdett – de hogy ennek hol lesz a vége, azt a kilencedik évad megnézésén túl sem merem megjósolni.

gyilkoselmek.s06.1

J.J. (A. J. Cook) remekelése a rádióban, amit az elrablónak intézett remek volt, olyannyira, hogy a férfi átgondolván tetteit megváltoztatta korábbi döntését, de ez mit sem változtat azon, hogy sorozatgyilkos. J.J. azonban pont ezek hatására is döntött úgy (bár kissé vonakodva), hogy elfogadja a számára felajánlott állást, amiről csak később derült ki, hogy nem lett volna választása, mivel leendő felettesei pontosan őt szemelték ki erre a feladatkörre. Mivel nem volt ideje helyettest találni, ezért kommunikációs szerepkörét Garcia (Kirsten Vangsness) és Hotch (Thomas Gibson) együttesen vették át. Az új feladat pedig új külsőt kívánt Penelopétól, aki nem félvén a kihívástól, mert változtatni – legalábbis egy ideig.

gyilkoselmek.s06.4

A csapat tevékenyen szállta körbe az országot, sorozatgyilkosokat üldözve, elfeledett, és régi aktákat megbolygatva eredtek a gonosztevők után, és végre egy segítőtárs is érkezett hozzájuk, Ashley Seaver (Rachel Nichols), FBI tanonc személyében, aki sötét titkot őrizvén olyan betekintést nyújtott az elkövetők elméjébe, amivel korábban nem rendelkezett a BAU. Azonban akadt másfajta személyváltozás is, mivel Prentiss ügynök (Paget Brewster) eltűnt: korábbi megbízásai utolérték a nőt, így egymagának kellett leszámolni múltja démonaival.

gyilkoselmek.s06.2

Sosem szerettem, ha egy sorozatban sűrűn cserélik a szereplőket, pláne ha az alkotók egy ennyire erős gárdát hoztak össze, mint a BAU. J.J. távozása indokolatlan volt, és hatalmas űrt hagyott maga után – arról már nem is beszélve, hogy kommunikációs vezető nélkül a csapat féllábú lett, és ezt az űrt később sem tudták megfelelően betapasztani az alkotók. Az újonc, Seaver nagy lehetőséget hozott magával, ám ezt nem sikerült megfelelően kihasználniuk, inkább egy áldrámai és rendkívül hatásvadász érzelmi szállal operálva tolták végig a hatodik évadot.

Prentiss múltja izgalmasra és pörgősre sikeredett, pláne a jelenben játszódó küzdelme, ám nem igazán illett bele a Gyilkos elmék arculatába, és a végjáték is laposra és kiszámíthatóra sikeredett. Ráadásul elvonta minden többi csapattagról és ügyről a figyelmet – a sorozat alkotói eltértek az eddigi vonaltól, és ezt bizony komolyan megsínylette a széria, illetve a nézői szám.

gyilkoselmek.s06.3

A Gyilkos elmékben persze még mindig akadnak remekül megírt gyilkosok, akik komoly hátteret kapnak, és a BAU is kitesz magáért, ám a korábbi drámai és thrilleres hangulatnak nyoma sincs, és a epizódok gyakran mennek át akcióhullámba vagy mutatnak véres jeleneteket – ezt pedig öncélú és hatásvadász.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.