A Skyline azon sci-fik egyike, ami képes beleégni az ember tudatába: kissé sekélyes karakterei ellenére olykor igazán feszült és meglepően jó akciójelenetekkel megáldott sztori néha elvesztve lendületét, unalmassá és kliséssé vált, de vitathatatlanul látni kell a filmet, ha másért nem, hát a meglepően sokkoló végkifejletért.
Egy baráti társaság tagjai a nagy buli utáni reggelen arra ébrednek, hogy furcsa kék fény hatására emberek tűnnek el, majd a semmiből előbukkannak a fényeket kibocsátó hatalmas űrhajók is. A fénybe belenéző és azonnal elvesző egyének felszippantódnak az űrhajókra, ahol nem tudni mi vár rájuk, ez pedig olyan töménytelen mennyiségben történik, hogy a város azonnal kihalttá válik. Jarrod (Eric Balfour), és barátnője, Elaine (Scott Thompson), az életükért harcolnak az idegenekkel, akik nem érik be csupán a kék fény használatával, és különös, csápos lényeket küldenek mindenhova, hogy az utolsó embert is begyűjtsék. De vajon néhány ember képes-e szembeszállni egy ekkora erővel?
A Skyline egyszerre újító és friss, ugyanakkor sablonos és koppintós: látszik, hogy az alkotók, Greg és Colin Strausse ismerik a sci-fis idegenmegszállók összes művét, és nem átalkodnak belőlük lecsippenteni a maguk javára, ám ez nem jelenti azt, hogy ez az összefércelés nem válna be. Sőt, remekül működik a Függetlenség napja felhőből előbukkanó anyahajói a Világok harcából jól ismert csápos lényekkel, vagy a Cloverfield meghatározhatatlan alakú szörnyeivel.
A látvány elsöprő erejű, nemhiába, hiszen a rendező testvérpár korábban fantasztikus effektjeivel futott be. Az űrhajók még a távolból is igazán részlet gazdagok, a szörnyek durvák és gusztustalanok, a kék fény pedig vakítóan éteri és lerí róla, hogy nem evilági – különösen azokat a képkockákat élveztem, ahol megmutatták a fény hatását az embereken, nem kapkodva, vagy remegtetve a kamerát, hanem premier plánban és hosszan elidőzve.
Azonban a szereplőkről már nem tudok ilyen jót nyilatkozni, ugyanis a karakterek sablonosak és klisések, semmifajta jellemfejlődést nem tudnak produkálni, és az esetek nagy részében a józanésznek ellentmondva cselekszenek. Talán a legidegesítőbb mind közül Elaine, aki hisztijeivel és ostoba tetteivel kivívta haragomat, egyúttal értetlenkedve álltam Jarrod erős érzelmei előtt, amit a lány iránt érzett.
A Skyline története önmagában ütős, végkifejlete merész, ám a feszes tempót sok helyen megtörik az élettelen dialógusok és a szereplők érhetetlen megnyilvánulásai – arról már nem is beszélve, hogy valódi színészi játékot egyikük sem tud felmutatni. Pedig a potenciál megvolt a filmben, hiszen látványával és merész húzásaival – a koppintások ellenére – egy igazán izgalmas sci-fi, csak kár, hogy pont a legfontosabbakkal, a szereplőkkel és a drámai helyzetükkel nem tudtak jól bánni az alkotók.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!