Ház a kísértet-hegyen. Nem annyira meghökkentő vagy újító, már a cím sem, ennek ellenére egy egész érdekesen megalkotott, morbid jelenetekben nem szűkölködő horror, amiben Marilyn Manson énekli nekünk a Sweet dreams.
A film kezdetén kapunk egy kis múltba tekintést, ahol egy elmegyógyintézet betegei fellázadnak, és végeznek a bent lévő gondozókkal, és a főorvossal, Dr. Vannacuttal (Jeffrey Combs)– ám ezzel saját maguk is megásták bent a sírjukat. Évtizedekkel később a milliomos Stephen Price (Geoffrey Rush) felesége hirtelen nagyon izgatónak találja a helyet, és ott tervez egy bulit, ahova, hát kicsit sem azok az emberek érkeznek, akiket várt. Mint az később kiderül a vendégek semmilyen kapcsolatban nem állnak, sem egymással, sem a vendéglátójukkal. A hely legendáját is egyedül csak a félős Pritchett (Chris Kattan) ismeri, és ő is akar elsőnek távozni. Ám ezt nem mindenki nézi jó szemmel….
A film eredetije, ami meglepően régi (1959) is hasonló sémával dolgozik, mint negyven évvel későbbi utóda. Adott az elmegyógyintézet, a titokzatos és meglehetősen unatkozó milliomos, és az öt szerencsétlen, akik mindezen horror elszenvedői lesznek a következő 90 percben. Hadd áruljak el egyből valamit: amikor először láttam a filmet, nem nyerte el a tetszésemet, másodjára sem futott a hideg a hátamon tőle, de több, hasonló típusú filmhez hasonlítva klasszisokkal jobb, mint társai.
A hangulat és a díszletek remekek, és némiképp a régebbi idők stílusát idézik, a fekete-fehér idővisszaugró részek külön dicséretet érdemelnek – nem úgy, mint a szereplők nagy része. Van itt minden: a hülye liba szerepében tetszelgő Melissa (Bridgette Wilson-Sampras), a volt élsportoló Eddie (Taye Diggs), az első ránézésre semmitmondó orvos Donald (Peter Gallagher), és a szintén semmilyen Jennifer/Sarah (Ali Larter). Akiket imádtam az a mindent fapofával végignéző (a kezdetekben legalábbis) Stephen, és a kissé őrült Pritchett. Ezek ketten messze érdekesebbek, mint a teljes kompánia együttvéve: az egyik egy vérbeli horrormániás és abból élő milliomos, egy gyilkos hajlamoktól hajtott, folyton izgatott feleséggel, aki folyton csalja őt – nem értem miért. A másik meg félős, de jogosan, hiszen ő szinte már első kézből tapasztalta a hely és a benne rekedtek hatalmát, és a film végi tette miatt emelem előtte a kalapomat.
Mondjuk Eddie-t még annyire megemlíteném, hogy ez a film ugyanazt csinálja, mint a Démonok Éjszakája. A végére érteni fogjátok, hogy miért mondom ezt.
De, hogy valami negatívumot is felhozzak a filmben: jaj, istenem a szellemek! Én elfogadom azt, hogy a túlvilág lényei is valamennyire képesek a modern technológia használatára (Lásd: Nem fogadott hívás), de hogy feltörjenek egy rendszert és utána még szabadon trollkodjanak a felhasználó dolgaiban, az már nekem kicsit túlontúl is furcsa.
Mindezek ellenére csak a szokásos, apróbb dolgokon bírtam felhúzni a szemöldököm filmnézés közben, és így azt is tudom mondani, hogy a Ház a kísértet-hegyen egy meglepően jó film – de ez csak az első. A folytatásnak titulált förmedvényről inkább nem is mondok semmit, mert abba olyan is lenne, amit kicsiknek nem kéne olvasniuk.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback