Míg a Falling Skies hétről-hétre rosszabb teljesítményt nyújt, addig a The Last Ship remekel: feszültség akció nélkül, dráma sírás nélkül – ez a nyár legjobb sorozata!
A tengeralattjáró vezetősége elpusztította szinte az összes létező labort, ezáltal Rachel reményét és tervét is arra, hogy elkezdhetik a vakcina tömeggyártását, és hogy ezzel még több embert tudjanak megmenteni. A mészárlás kegyetlensége azonban nem csak a doktornőt érintette meg, hanem a kapitányt is, aki már-már személyes bosszúhadjáratot indítana. Rachel javaslatára azonban félretolja egy röpke időre bosszúját, és segít a doktornőnek, hogy elbúcsúztassa mentorát, barátját, és egyúttal új frontot nyissanak a betegség elleni küzdelemben.
Ezalatt Sean, és az általa összeszedett immunisak még több immunist találnak, hála a betegséget kitaláló, és az emberiséget végigfertőző Niels „közreműködésének”, vagyis annak, hogy a férfi bármely csoporthoz csatlakozva rövid időn belül meghalasztja az emberek igen nagy százalékát, hogy aztán csak a kiválasztottak maradjanak meg – így persze gyorsan növekszik a hívők száma! De a Nathan James legénysége sem várat sokat magára, hiszen nem szokásuk elmaradni!
A The Last Ship alkotógárdája megint egy remek epizódot hozott össze, ahol ezúttal nem repkedtek a golyók, de feszültség az volt bőven – meg azért egy kisebb rakétát is sikerült kilőnie Mike-nak. A feszült pillanatokhoz ugyanis nem kell feltétlenül harc, mert bőven elég az a hihetetlen adrenalin emelkedés, amit egy pillanatokig fokozott helyzet ki tud váltani, pedig nem történik más, csupán repkednek a parancsok. Mike persze megint zseniális volt szerepében, mint az okos és higgadt vezető, meg, mint tudjuk Adam Baldwin rajongóként nem is mondanék mást.
Az epizód végén egy hihetetlen nagy csavart dobtak be az alkotók, ami a korábbi jó hírek ellenére igazán negatív felhangot ad az eseményeknek, és gyakorlatilag mindent átír a sorozatban. A Nathan James legénységének már korábban is kellett lavíroznia a józan ész, a szív és a kötelesség között, ám ez a választás nem lesz könnyű egyiküknek sem.
Az Everglades mocsárban történtek részletessége pedig elképesztő, az alkotók minden ponton ügyeltek a katonai részletekre, az őrszemekre, és ez a maximalizmus hozzájárul ahhoz, hogy nem csak én, hanem mindenki, aki elkezdi a The Last Shipet, beleszeret!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback