Avagy a film, ami problémás, de jó, de mégsem annyira, mint amennyire mondják.
Arandelle királysága két kis hercegnővel is büszkélkedhet, akik közül az idősebb, Elsa, mágikus képességgel bír: képes jeget és havat varázsolni, kishúga, Anna legnagyobb örömére. Csakhogy egyszer játék közben baleset történik, amikor is Elsa egy jégcsóvája eltalálja Annát, majdnem a kislány halálát okozva. Annát végül sikerül megmenteni, de ezt követően a család úgy dönt, elrejtik Elsa képességét, valamint magukat is a külvilág elől, nagyobbik lányukat arra biztatják, hogy zárkózzon el mindenki elől, Anna emlékeiből pedig kitörlik nővére mágiájának emlékét. A két lány – két különböző módon – izoláltan nő fel, helyzetük pedig csak rosszabbodik, mikor elveszítik szüleiket.
Évekkel később, mikor Elsa nagykorúvá válik, időtlen idők óta először kinyitják a kastély kapuit, hogy fogadják a hercegnő koronázására érkező vendégeket. Ám mikor a fogadás közben a két lány összeveszik, Elsa képességére véletlen fény derül. A lány elveszti a jég felett az irányítást, és a nyárból véletlen telet varázsol – utána pedig a hegyekbe menekül. A nép lincshangulatban indulna utána, ám Anna kijelenti, hogy ő majd visszahozza nővérét, és arra is ráveszi, hogy hozza vissza a nyarat – végül is, ő maga okozta a probléma forrását, így úgy illendő, ha ő is hozza rendbe a dolgot.
Anno még a Divergentnél azt mondtam, hogy addig jó a film, amíg az ember nem gondol bele túlságosan – na, ez itt is igaz. Mert bár a Jégvarázs egy nagyon cuki gyerekfilm a felszínen, addig a felszín alatt baromi nagy problémák lappanganak. Kezdjük ott, hogy minden konfliktus forrása a két hercegnő szüleinek borzalmas problémakezelése – hiszen Elsa is mindössze azért volt képtelen megtanulni irányítani az erejét, mert arra tanították, hogy féljen tőle és rejtse el. Mindeközben Anna az elzártság miatt érzelmileg megragadt egy tízéves szintjén – ami miatt viszont gondolom, jóban lennének Aranyhajjal –, ami meg megint újabb problémákat szül. Szóval a király és a királyné gyereknevelése enyhén szólva is problémás.
Ehhez jön még hozzá negatívumként a kaotikus történetvezetés – valahogy, csak úgy, mint az Aranyhaj esetében, valahogy nem sikerült összehozni egy egységes sztorit, helyette ide-oda rohangálnak a szereplők, de úgy, hogy ember legyen a talpán, aki rendesen követni tudja az eseményeket. Azonban az egész mentségére legyen mondva, hogy az apró epizódok legalább szórakoztatóak, és mindenképpen lekötik a nézők figyelmét – csak a logikát ne keresse benne senki.
Ezek mellett viszont a Jégvarázs több szempontból is egészen formabontó volt. Először is szakított a megszokott, hercegnős karakteregyenlettel – hercegnő + herceg + főgonosz + pár comic relief-szereplő –, és behozott két női főszereplőt, valamint azzal is kicsit eljátszogatott, hogy ki is valójában az ellenség. Mert bár bizonyos szempontból – és talán ez a felállás erősebb végeredményt is hozott volna –, „ellenségként” elég lett volna Elsa elszabadult képessége, amivel a főszereplőknek éppen úgy kellett volna megküzdenie, mint Denainak a jellemhibáival a Mackótestvérben. Ehelyett azonban kétszer is megvezetnek minket azt illetően, hogy ki is a gonosz, ami egyszer érdekes morális kérdéshez is vezet, mivel az illető, bár mocskos eszközökkel próbálta megszerezni a trónt, viselkedése többször is azt mutatja, hogy jó király lehetett volna belőle.
Persze én úgy kritizálom ezt a filmet, hogy tulajdonképpen tetszett. Olaf – az Elsa által életre keltett hóember – a maga bugyuta módján rettentő cuki, Anna is bájos, Elsa helyzete átérezhető. Az animáció is szép, bár számomra a film csúcsa a zene – bár szigorúan az eredeti, angol szinkronnal. Mint ahogy azt már korábban említettem, a dalok magyar verzióit, főleg az ikonikus Let It Go/Legyen hó című számot rendesen sikerült elrontani, mind énekhang, mind dalszöveg tekintetében – jó, persze, Idina Menzelhez nehéz felérni (és igen, itt jön be az, hogy elfogult vagyok).
Szóval problémás a Jégvarázs – a sztori sok sebből vérzik, a főszereplők neveltetése pedig egyszerűen rémisztő. Ám mégis cuki és bájos és úgy alapból szerethető az egész – nem csoda hát, hogy behozott több mint egy milliárd dollárt, és már készül is belőle a folytatás. De azt azért szögezzük le: van ennél jobb Disney film is.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback