Mivel még mindig nagyon sovány játékállományunk cikkügyileg, próbálom behozni ezen lemaradásomat, és elő is rántom legújabb (időben nem a legújabb) kedvencemet, a Fallout: New Vegast. Most, hogy elrohant a többi lány a gép elől, nyugodtan tudok beszélni erről a poszt-apokaliptikus kis gyöngyszemről.
A Mojave sivatag viszonylagos sértetlenségben átvészelte a korábbi nagy háborút, és New Vegas az egész terület központjává vált a titokzatos Mr. House irányítása alatt. Ő bérli fel az általunk megkreált és irányított karaktert, a Futárt (Courier), hogy szállítson egy látszólag annyira nem értékes zsetont. Ám ekkor feltűnik pár rosszarcú, akik majdnem végeznek a Courierral, de egy robot, Victor még időben megmenti és elviszi Goodsprings orvosához, aki ellátja. És itt kapcsolódunk be a történetbe. Miután megkapjuk az alap dolgokat (a doki egyfajta elmetesztjét), megtaláljuk, hogy mely alapképességeink jobbak, és miket kell még fejlesztenünk, majd kapunk pár fegyvert és küldetést, hogy az alapok után belevessük magunkat Mojave kemény, de annál érdekesebb világába.
Egy szóval tudom jellemezni ezt a játékot: imádom! A világkép, a lények (igen, még a rohadt Deathclaw-ok is), a frakciók mind-mind kifogástalanok, és minden egyes kis építőeleme ennek a világnak külön megér egy áment. Az NPC-k, akikkel lehet kommunikálni, nem azt mondom, hogy a legjobbak a nemükben, de ide tökéletesen illeszkednek. Külön kedvencem (az én általam csak Mucinak hívott) a játékban E-D névre keresztelt kis robottárs. Mert bizony, hogy bizony – vannak companionjaink, nem is egy, és nem is egyfajta típusból: van ember, robot, szupermutáns (ha jól tudom lehet még Deathclaw is).
Egy haveromtól megkaptam azt, a Stick of the Truth miatt, hogy női dolog gyűjtögetni. De most komolyan: ha neked is van húszféle kiváló fegyvered egy tonna lőszerrel, te melyiket akarnád eldobni? Ennyit erről. Másik, amit nagyon tudok szeretni, az az tény, hogy szó szerint mi irányítjuk a sorsunkat: cselekvéseink miatti karma készletünk miatt lehetünk egy valóságos földre szállt megváltók, vagy éppen a mészáros antikrisztus személyesen. Ez mind csak rajtunk áll, és az is, hogy melyik frakcióhoz csatlakozunk: leszünk a Mojave védelmezői Mr. House oldalán, vagy mindenkit keresztre feszítve beállunk Caesar légiójába, esetleg az NCR őrkutyává válunk, vagy besegítünk a Brotherhood of Steel-nek.
Harcokat és játékmenetet tekintve közel zseniális a New Vegas: a más, veled szemben ellenséges frakciók ruhaviseltével való álcázás, a sunnyogás, valamint a szinte a kedvenc gombommá vált a V, aminek szorult helyzetben nem egyszer vettem hasznát. És persze nem mehetünk el szokásos dolgok felett sem: a minket ért sugárzásra mindig illik figyelni (én sosem hagyom kétszáz fölé menni), a folyamatos looteolási lehetőségek (barátoktól sose lopj!), továbbá nekem mindig jó szokásom kiforgatni a kereskedőket a vagyonukból az áruimmal.
Csak három dolgot nem szeretek ebben a remekbeszabott világban, de ezek is teljesen személyesek: a rohadt Radscorpionokat, az óriás molyokat, és a Deathclawokat –utóbbiak néha akkor sem hajlandóak kimúlni, ha Annabellel (egy páncélököl) cirógatom meg a buksijukat. Páran ajánlották ellenük a plazmafegyvereket, de azok, minden nagy erejük ellenére tényleg mocsok lassúak. Meg egy, ami szivatós, de jogos húzás: a skillek fejlesztése. Hiába kapunk viszonylag sok pontot, amit eltudunk osztani, sajnos nagyon nehéz kiválasztani azokat, ahol eltudjuk osztani, mert egyszerűen mindenhez kell! (de így is a leghasznosabbnak mondottak a Speech, Lockpick és a Science)
Hát, ezt a játékot én csak imádni és ajánlani tudom mindenkinek, akit csak egy kicsit érdekel a poszt-apokaliptikus világ, vagy a fegyverek, vagy a lények, vagy a jó történetek – vagy mindez együtt. Én addig visszaülök a rulett asztal mellé és várom a további szerencsét próbálókat.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback