A múltkori rész ugyan kisebb csalódást okozott, ám a Texas Rising írói szerencsére a „nagy eseményre” össze tudták kapni magukat, és egy igazán epic tetőpontnak lehettünk szem- és fültanúi. A tempóval azért néha itt is akadtak problémák, és egyelőre nem tudom elképzelni, hogy a fő probléma megoldása után mi jöhet még (mert hogy hátravan még egy epizód), de elégedett vagyok.
Az előző rész úgy ért véget, hogy Houston (Bill Paxton) egyik magasabb rangú tisztje tábornoka parancsának ellenszegülve kis létszámú csapatával a mexikói csapatnak rontott, aminek majdnem csúfos vereség lett az eredménye. Teljesen negatív kimenetelű azért mégsem volt a dolog, mivel összezavarta Santa Annát (Olivier Martinez), és ennek híre Emily Westen (Cynthia Addai-Robinson) keresztül el is jutott a texasiakhoz. Sam Houston meglátta a lehetőséget a helyzetben és meglepetésszerűen támadt a mexikóiakra, eközben a rangeröket kivezényelte az egyik kulcsfontosságú hídhoz, hogy megakadályozzák az utánpótlás érkezését. A San jacintói csata végül texasi győzelemmel zárul, Santa Annát elfogják, így már csak a béketárgyalások maradnak hátra.
Az a baj, hogy mindaz, amit az előbb leírtam, megint nem tűnik soknak, és valóban nem az: a lényeg (vagyis a felkészülés és a nagy csata) nagyjából negyvenöt perc alatt lezajlik, onnantól kezdve hullámzik az egész sztori, és ez egy picit zavaró. A csatajelenet, mint a legtöbb westernben, itt is jó hosszúra nyúlik, ám ez mégsem bánt senkit, mert amit látunk, az egyenesen odatapaszt minket a képernyőhöz. Minden egyes lövés, ütés és kardcsapás tökéletesen meg van tervezve és ugyanilyen gyönyörűen van kivitelezve. Érdekes, hogy míg a széria korábbi epizódjaiban azért láttunk elég vért meg kibelezett tetemet, a történet legnagyobb ütközetében azonban messze nem ezen volt a hangsúly, hanem sokkal inkább a taktikán.
Ami viszont leginkább tetszett az az, hogy végre kaptunk külön ranger akciót. Az már eddig is egyértelmű volt, hogy a hét lovas egy nagyon erős, már-már szétválaszthatatlan egységet alkot, de egy-két rövid szcénától eltekintve nem igazán láthattuk őket együtt dolgozni. Azonban most, hogy Houston rájuk bízta a híd felrobbantását, végre nagyobb betekintést láthattunk az ő munkájukba. Ha azt mondtam, hogy a csatajelenetek szépek voltak, akkor az, ahogy a rangerök összefogtak, még gyönyörűbb volt. A lovasok annyira egyszerre mozogtak, és olyan remekül egymás keze alá dolgoztak, hogy olyan érzésem volt, mintha nem fosztogatókat, hanem egy nagy, összetartó családot látnék. Zseniális!
Kisebb fenntartásaim azért még mindig vannak a befejező epizóddal kapcsolatban, de az eddigiek alapján én abszolút meg vagyok elégedve a Texas Risinggal. Ki tudja, hátha tartogat még meglepetéseket a finálé!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback