Ha az előző DC rajzfilm nem győzött meg teljesen, és nem nyerte el a tetszésedet, akkor ebben az alkotásban biztosan nem fogsz csalódni! Lássuk, hogy a rosszfiúkból lett jófiúk (lányok) hogyan veszik ostrom alá az Arkham Elmegyógyintézetet.
Amanda Waller ismét összehívja a bűnűzőkből összeverbuválódott csapatát, az Öngyilkos Alakulatot, hogy törjenek be az Arkham Elmegyógyintézetbe, és szerezzék vissza Rébusztól, az általa ellopott, szigorúan titkos információkat. A csapatnak először nem igen fűlik hozzá a foga, hogy ismét bábokként ugráljanak Waller kedvéért, de nincs sok választásuk — hiszen az életük a tét, melyet a nyakukba operált bomba veszélyeztet. Az akció a terv szerint halad, ám Harley szembe kerül volt szerelmével, Jokerrel, akit szintén az Arkhamban őriznek, így most már nem csak Waller, és a bombák okoz nehézségeket, hanem a híres bohóc is besegít, hogy biztosan ne menjen minden simán. A Bőregérről nem is beszélve, aki egyből betoppan, amint kiszagolja, hogy valami nincs rendben, így a csapat egy összetett kereszttűz kellős közepén találja magát.
Hála ég, hogy már jó pár hónap eltelt mióta először láttam ezt a filmet, így lehiggadtan tudom jellemezni, minden kislányos ömlengést félretéve, azonban még azok után is állíthatom, hogy ez a modern DC rajzfilmek egyik legjobban sikerült darabja, hogy már lecsillapodtak bennem a kedélyek.
A történet nem bonyolult, de összetett, hiszen az eredeti célhoz képest, a végére egy egészen más problémához lyukadunk ki, ami sokkal fontosabb és érdekesebb, mint néhány ellopott információ. Azért is az egyik kedvencem, mert végre valahára úgy mozgunk Gothamban, — illetve Arkhamban — hogy nem Batman a főszereplő, egyáltalán nem az ő karakterén van a hangsúly. Ő most tényleg egy mellékszereplő, a fő csata sem az övé, így ez a film valami igazán nagyot, és újat tudott nyújtani. Az elítélt bűnözőkből egy csapásra olyan jófiúk lesznek, akikről nem tudjuk kijelenteni konkrétan, hogy jók, maximum a motivációjuk, de az eleinte kimerül annyiban, hogy nem akarják, hogy lerobbanjon a fejük. Ezen kívül azonban akad más erő, ami mozgatja hőseinket. Deadshot (magyarul céllövő. Most komolyan?) Leginkább azért vállalja mindezt, és azért akarja túlélni, hogy viszont láthassa a kislányát, akit finom utalások által ismerünk meg, de ott van Harley Quinn, akit leginkább Joker érdekel, és első sorba az, hogy visszavágjon neki az őt ért sérelmekért. Az az egyik legjobb része a történetnek, ahogy féltékennyé próbálja tenni, és láthatóan sikerül neki. Ebből a konfliktusból alakul ki Joker és Deadshot között a végső ütközet is, ami az egyik legjobban koreografált harcjelenet az egészben. Könyörgöm, Jokerről beszélünk, aki ványadt kis testével, és két tőrrel, úgy intézi el a kigyúrt Deadshotot, hogy csak pislogunk, mint hal a szatyorban…
A többi része a csapatnak is fenomenális. A másik női tag Killer Frost — Gyilkos Fagy (ez már valamivel tűrhetőbb fordítás) szintén hozza a formát, és igazán hasznos a csapat számára, és Waller számára is, aki egy külön megbízást ad neki, az alap feladat mellé. Killer Frosthoz köthető King Shark, aki testi — és harapó — erejével bővíti az alakulat fegyvertárát. Behemót külseje, és vérszomjas fogsora ellenére érdekesen hangozhat, de mondhatni egy „kedves”, de kissé buta karakter, mindig megvédi Frostot, cipeli a hátán, szóval egészen összemelegednek, de ez sajnos nem tart túl sokáig. Captain Boomerang, amolyan ellenlábasa Deadshotnak, mindig rivalizálni próbál vele, de ezt Deadshot gyorsan lekezeli. A kapitánynak van néhány vicces jelenete, illetve, harci erőben is képviselteti magát, de róla nem sokat tudunk meg. Az utolsó tag Black Spider, aki inkább a lopakodásban jártas, ő a legkevésbé hangsúlyos karakter, az a tipikus feláldozható személy, akit valóban fel is áldoznak, az viszont tényleg igazán meglepő, hogy ki, és hogyan.
A nagyágyú viszont egyértelműen Joker. A szövegei, a beszédstílusa, a nevetése, ahogyan harcol, mind annyira lebilincselő. A humora mellett nagyon is ijesztő tud lenni, főleg ha a sötétből egyszer csak elénk huppan a semmiből, szóval igazán hitelesre lett megcsinálva. Nem tudjuk meg pontosan, hogy mit tett Harleyval — azon kívül, hogy kidobta egy mozgó autóból — de ennek ellenére, mégis ragaszkodik a lányhoz, persze nem úgy, ahogy a normális párok szoktak. Harley egyszerűen csak Joker, amolyan “felszereléséhez” tartozik, ahogy ő is mondja: „Nem szeretem, ha a holmimat babrálják”( Legjobb pasi beszólás ever ) Ennek ellenére azért érezzük, hogy birtoklási vágynál többről van szó kettejük közt, ami igazán érdekes. Egyáltalán az, hogy Joker féltékeny. Szóval ők ketten tényleg „Pasi és barátnő”, de természetesen sosem mondanák egymásnak, hogy “szeretlek” és hasonlók, sosem volt az ő stílusuk, a nagy romantikus nyáladzás, és meghitt pillanatok, hiszen ott van az, ami Jokerré, és Harleyvá teszi őket, az a fékevesztett őrület mindkettejükben. Például, ki fogná fel úgy az elektrosokk terápiát, mint egy shitasu masszázs az agynak? Hát mondjuk ők…
A film bővelkedik olyan elemekkel, amik szintén nem valók gyerekszemnek, és amivel eddig még nem igen találkoztunk rajzfilmben, mint például szex jelenet — persze nem látunk semmi konkrétat —, vagy, ahogy bátran, és szemrebbenés nélkül robbantgatják le karakterek fejét… Nagyon bátor, és realista ábrázolás, és pont ez a merészség tetszik benne, és emeli ki a többi közül.
Az egyetlen negatív, amit fel tudok hozni az a túlzott halhatatlanság. Úgy értem, az hogy lehet, hogy Deadshot kap egy bárd méretű üvegszilánkot a gyomrába, majd tovább verekszik mintha mi sem történt volna? De van olyan, hogy becsapódnak egy helikopterrel, és senkinek semmi baja? Szóval, van egy két ilyen érdekesség, de ezek nem orbitális hibák, csupán furcsaságok.
A rajzolás frenetikus. Nagyon szépek és kidolgozottak a szereplők, arányosak, a mozgásuk dinamikus, látszik, hogy mennyit fejlődtek grafika terén, vagy talán csak igényesebbek lettek. A szinkron hatalmas meglepetés volt számomra. Leginkább Joker hangjától féltem, hogy őt ki szólaltatja meg, hiszen Troy Bakert nem igazán lehet túlszárnyalni, ám Kerekes József kitett magáért, és végül is hangzásban hasonló, stílusban pedig tökéletesen átadott Jokert kapunk. A többiek hangja sem kifogásolható, másik kedvencem Dögei Éva magas sipákoló hangja, nagyon passzolt Harleyhoz, ám én mindenképp megnézném angolul is!
Összegezve: Friss, új, finom csemege ez minden képregény rajongó számára, ami nem hogy nem okoz csalódást, de forradalmi újítás szinte minden téren! Rajongóknak kötelező, kezdőknek viszont csak óvatosan!
Szerző
- Korábbi szerkesztő
