Tudom, hogy már korábban került ki erről a játékról egy kisebb összefoglaló a Wartune-nal karöltve – de én nem elégedtem meg ennyivel. Mert hiába szeretek sok-sok MMO-t, a szívem örök kedvence minden fanságom első tárgya, az Aion lesz.
„May the shadows never find you.”
Történetünk egy Atreia nevű világban veszi kezdetét, amit egy hatalmas katasztrófa (Cataclysm) kettészakított: a felső részen Asmodae, az alsó részen Elysea birodalma található (közöttük meg az Abyssnak nevezett terület). A nép, ami korábban egy volt, most kettészakadt, és hatalmas vezetőikkel az élükön harcolnak, hol egymás, hol pedig a nagy teremtőjük, Aion első lényeivel, a Balaurokkal szemben. A játékoson áll, hogy melyik frakcióhoz kíván csatlakozni, és amint elindul a játék, egy hatalmas világ tárul a szemünk elé.
„Thank you, Daeva of Destiny.”
Anno engem – mint a legtöbb MMO-ba – itt is egy jó barát vitt be a mókába és ezt azóta sem bántam meg. Egy Mage-el (később Sorcerer) kezdtem az elyosi oldalon, és a mai napig is ezen kaszt a favoritom, annak ellenére, hogy az őt erőben követő második legerősebb harcosom, a kezdetben általam annyira nem preferált Gladiator osztályba tartozik.
Nos, a Vanguard mellett ebben a játékben volt a kedvencem az osztályok típusa, ami kezdetben nem számol sokat (mindössze hat darab), és ebből négy kapásból az alapok közé tartozik (Warrior, Scout, Mage, Priest), de amikor eljön az idő, hogy a karakterünk „felemelkedjen”, és Daeva váljon belőle, még további két út áll előttünk (kivéve az Artistnál, ahol még csak lehetőségünk van), hogy aztán válogatott módon szállhassunk szembe az ellennel.
„All Daevas has banned together.”
Szerintem ez az a játék, ahol nincsen jó és rossz oldal – mármint abban az értelemben, hogy az Elyosi jó, az Asmodian meg rossz vagy fordítva. Ők csak két nép, akik egymást hibáztatják a katasztrófáért, holott annak sokkal több köze a van a közös ellenséghez, a Balaurhoz. Mindkét fél elveszett a régmúltban valamit: az Elyosiak a múltjukat nem képesek sajátjukként kezelni, inkább az új felé nyitnak, míg az Asmodianok megőrizték régi mentalitásukat és kultúrájukat, ám ennél nem nagyon hajlandóak tovább lépni.
Mindezek ellenére mindkét világ hatalmas és érdekes, és a Riftek miatt van lehetőség az átjárásra is a kettő között –, de az ellenséges NPC-k elleni harcnak a mai napig nem vagyok a híve egyik oldalon sem. A bossok, legyenek akár kisebbek (pl: Hamerun, Boldvig), vagy nagyobbak (Tiamat, Hyperion) mind-mind kellően badassak, és olykor nem győztem szép magyar szitokszavakat a gépemhez vágni, ha esetlegesen meghaltam általuk. Személyes kedvencem (bár őt csak flashbackben látom harcolni) Fregion, az első ún. Dragon Lord, és a Balaurok vezetője.
„May those roots, not be forgotten.”
A kiváló grafika mellett a zenére se lehet a legkisebb panaszom sem (az eltneni zenék a mai napig a kedvenceim), valamint itt egyből sikerült megszoknom azt a fajta harcrendszert, amit a WoW-ban csak egy bizonyos idő és néhány kasztváltás után. A karakterosztályok is az egyszerű, de nagyszerű kategóriába esnek, jófajta skillekkel, és még jobb fegyverekkel. De még itt van az elmaradhatatlan guild rendszer, craftolás – valamint a petek itt a legaranyosabbak .
Ez mind szép és tejszínhabos cseresznyével a tetején, de akkor most essen szó az árnyvilágról is. A fizetés itt nem gond, ha kell, ingyenes játékosként is tudsz olyan erős lenni, mint egy fizetős – nem, itt a gond néhány játékos mentalitásában rejlik. Egy ideig nem tudtam megérteni azokat, akiktől segítséget kérnek (lásd itt), de finoman szólva tojtak rám, majd én is elértem a maximális hatvanötös szintet, és szinte minden kisebb kezdő, aki megtalált segítséget kért. Ez még nem lett volna olyan nagy gond, de amikor ezt már kötelező szinten várják el tőled, aztán ha esetleg nem tudsz segíteni, akkor te vagy a minden gonosz megtestesítője, az már elfogadhatatlan – a szimplán bunkó trollokat meg legalább már megtanultam kezelni.
„Lord Fregion will have your hide.”
Másik problémám az, hogyha elugrok a központi városba (ami számomra az esetek nagy részében Sanctumot jelenti) és kettőt nem tudok lépni a karakteremmel anélkül, hogy ne ütközzek, vagy ne kezdjek LAG-ba a sok ott csövelő reklámostól.
A negatívumok ellenére ez a legkedvesebb MMORPG-m, és bár van, hogy időként nem lépek fel rá, attól még az Aion megérdemli a tiszteletet és a szeretet (és néha a pénzt is).
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback