Oldal kiválasztása

liloandstitch1

Kreativitásból továbbra sincs hiány a poszt-reneszánsz érában, a történetépítéssel viszont nem vagyok teljesen megelégedve.

Az intergalaktikus tanács az általa végzett genetikai kísérletek miatt letartóztatja az őrült tudós Jumbát, valamint alkotását, a 626-os kísérletet. A tanács úgy dönt, hogy Jumbát börtönbe zárja, a pusztításra teremtett lényt pedig száműzi egy lakatlan bolygóra. A kísérlet azonban meglovasít egy járőr-űrhajót, és meglép üldözői elől – egyenesen a Földre. Eközben Hawaii szigetén két elárvult nővér, a tizenkilenc éves Nani, és a gondjaira bízott kicsi Lilo próbál valahogy megélni, ám folyamatosan ott lebeg a fejük felett annak a veszélye, hogy Lilót elviszi a gyámügy. A hatalmas képzelőerővel megáldott Lilo eközben problémás gyerek, csonka családja miatt képtelen beilleszkedni, barátai sincsenek, és nővérével is feszült a viszonya. Ám ennek ellenére Lilo csupa szív, és csak azt szeretné, ha szeretnék. Nani, hogy valamelyest húga kedvében szeretne járni, belemegy, hogy magukhoz vegyenek egy kutyát a menhelyről – Lilo pedig az időközben odakerült 626-os kísérletet választja, akit Stitch-nek nevez el.

liloandstitch3

Egyfelől imádtam ezt a filmet, másfelől viszont kicsit csalódást jelentett – ez a kettősség abból származik, hogy maga a történet is két szálon fut.

Az első, és kétségkívül erősebb szál Lilo és Nani személyes drámája, és az, hogy ebben hogyan csatlakozik be Stitch. Gyerekek, ez egyszerűen gyönyörű – a készítőknek úgy sikerült brutális őszinteséggel bemutatni azt, hogyan szenved egy elárvult gyermek, és mi szakad annak a testvérnek a nyakába, akinek hirtelen szülőként kell előlépnie, hogy közben a film azért élvezhető maradt a fiatalabb közönség számára is. Nani és Lilo története, az, hogyan küzdenek egymásért, akkor is, mikor éppen távol állnak egymástól, és az, hogy mennyire szeretik egymást, fájdalmasan gyönyörű. És az is lenyűgöző, hogy hogyan építették bele ebbe a csonka családba Stitchet, a „csillagkutya” jellemfejlődéséről nem is beszélve.

A történet elején Stitch tényleg csak kihasználja a nővéreket, utána azonban szépen lassan felenged, és rádöbben, hogy több is létezik az életben, mint a pusztítás. Tartozni akar valahová, meg akar javulni – ez amúgy főleg egy nagyon szórakoztató montázs-jelenet keretein belül történik –, és azt szeretné, ha szeretnék – egyszóval családot akar. Monológját a film végén még én is megkönnyeztem.

liloandstitch4

A mérleg másik serpenyőjében pedig ott van a „vadászat” történetszál – a galaktikus tanács ugyanis Stitch után küldi alkotóját, Jumbát, valamint a Földszakértő Pleakley-t, hogy elfogják és visszavigyék a kísérletet a tanácshoz. Ez a narrációs ív elnagyolt, véletlenszerű, és igazából csak elveszi a jobban megírt és erősebb száltól a játékidőt – viszont kihúzni sem lehetne, mert Stitch háttértörténete miatt szükség van rá. Így viszont csak lóg az egész a levegőben, ráadásul a végén van egy fordulat, ami még jobban bekavarja az egészet.

Viszont azért ennek a szálnak a védelmében is fel tudok hozni dolgokat: ilyen például a gyámügyes/men in black ügynök, akinek a személyisége üdítően kétoldalú, és abszurdan szórakoztató, ahogy a filmbe építették. Vagy ott van még Pleakley, akinek személyében nem csak egy tökéletes comic relief figurát helyeztek a filmbe, hanem nagyon eszes módon egy meghatározhatatlan nemű karaktert is – hiszen bár Pleakley először hímneműnek tűnik, később előszeretettel öltözik nőnek, ami azt a kérdést is felveti, hogy ez az űrlény mégis hogyan tekint a földi nemekre? Egyáltalán felfogja, milyen az itteni nemek felosztása? Komolyan mondom, ez a téma megérdemelne egy esszét.

liloandstitch2

A Lilo és Stitch kétségkívül a Disney egyik leginkább valóságszagú, legszívfacsaróbb filmje – és teszi mindezt úgy, hogy a cselekmény egy rettentő abszurd, és végletekig eredeti környezetben játszódik. Csak a csillagközi hajszára kellett volna egy kicsit jobban rágyúrni.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.