Oldal kiválasztása

A The Last Ship alkotói megint egy nagyon ütős epizódot hoztak össze, olyan akciójelenetekkel, hogy azt egy film is megirigyelné, és olyan ütős csavarral a végére, ami komolyan átírja a történetet.

thelastship.s02.e04.2

A Nathan James legénysége halad a kijelölt úton, végig a kontinens keleti partján, hogy minél több embernek juttathassák el a gyógymódot. Eközben már Európába is eljutott Dr. Scott vakcinája, szóval a világ talán ismételten helyrebillenhet – legalábbis a betegség már nem állja útját, csupán az emberi önzőség, és hatalomvágy.

Akad azonban egy halvány esély, hogy egy izolált orvosi hajó, kutatólaborral, orvosokkal, és komplett felszereléssel kijutott a nyílt tengerre, és a hajó legénységének még az útvonalát is sikerült belőnie. Rachel számításai szerint az új hajó nagymértékben megnövelné a vakcina előállítását, és további kutatásokat tenne lehetővé. Ennek tudatában Chandler kapitány kiadja a parancsot, hogy keressék meg a hajót, illetve szálljanak is át rá. A taktikai egység pedig két új taggal is bővült, akik okosak, hatékonyak, és szerencsére igen gyorsan beilleszkedtek a már összeszokott csapatba. Az utánpótlásra pedig nagy szükség volt, ugyanis a kórházhajót profik támadták meg, akik nemcsak szétzúztak, amit értek, hanem öldösték az orvosokat is – csak utólag derült ki, hogy rossz hajóra szálltak fel.

thelastship.s02.e04.3

Megint csak dicsérni tudom az eheti epizódot, mert szó szerint minden percét élveztem: pörögtek az események, remek akciójeleneteket kaptam, a drámai szál sem került elhanyagolásra, miközben humorból és csavarokból sem volt hiány. Már korábban dicsértem, hogy a sorozat alkotói mennyire jól kihasználják a hajó adta lehetőségeket, és most a kórházi hajón, a Solace-en ezt szintén profin hozták. A szűk folyosók, és a kanyarban megbúvó ellenség képe ott lebegett minden pillanatban, amit olykor megkoronázott egy olyan lövöldözés vagy verekedés, mint amit a kapitány vagy az új srác intézett – lélegzetvisszafojtva figyeltem egy-egy jelenetet.

thelastship.s02.e04.4

Andrea Garnett elvesztette családját, a nő maradt a hajón, hogy teljesítse kötelességét – meg nincs is jobb gépész nála –, ám koránt sincsen olyan jól, mint azt mutatja, és erre elég egy pillanat is, hogy rájöjjenek beosztottjai, akik már hosszú ideje szeretik és tisztelik felettesüket – ez az igazi összetartás! Kara Foster egészen otthonosan mozog új munkakörében, tekintélyt parancsol, ugyanakkor nem követel senkitől sem többet, mint amennyit el bír, így egy ifjúnak is lehetőséget ad a sonárnál, hogy bizonyítson. Dannyvel való kapcsolata az elején fura volt, ám mostanra érthető, miért is gabalyodtak össze, ugyan semmi szokásos romantikus kilengés nem lehetséges kettejük között, mégis működik a kémia.

thelastship.s02.e04.1

A The Last Ship a tavalyi év egyik meglepetése volt számomra, ám aggódtam, hogy a második évadra marad-e elég szufla benne, nos, jelentem van, méghozzá jó sok, és egy igen izgalmas és ütős szezonnak nézünk elébe!

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.