Képzelj el egy világot, ahol még nem létezik az Igazság Ligája. Szuperhőseink egymagukban próbálnak minden felmerülő problémát megoldani, ám most eljött az idő, hogy összefogjanak, és közös erővel megmentsék a Földet egy olyan fenyegetéstől, ami felülmúl minden eddigit.
Egy kicsit összezavarodottnak érezheti magát az, aki a Villámparadoxon után megnézi ezt a filmet. Hogy is van az, hogy ott van Igazság Ligája, mindenki ismer mindenkit és régóta összeszokott csapatként dolgoznak, itt meg még csak gyerekcipőben jár az egész? A villámparadoxon alaposan összekeverte az időt, így létrehozva a New52-es idősíkot, melyben újraindult mindenki története, beleértve az Igazság Ligáját is, így most az alapoktól láthatunk mindent. Ez sajnos elsőre csak a képregény rajongóknak világos, hiszen egyedül azokban van kellően jól megmagyarázva, de igazából ez a lényeg.
Világszerte furcsa lények jelentek meg, melyek embereket rabolnak el, és ismeretlen technikával felruházott dobozokat helyeznek el a városokban. Batman épp egy ilyen lényt vesz üldözőbe Gotham City utcáin, mikor is összefut Zöld Lámpással, aki azt hitte eddig, hogy a sokat emlegetett Bőregér csak egy városi legenda, ám most, hogy találkozott vele, talán még nagyobb csalódás számára, hogy csak egy „egyszerű” ember denevérruhában. Azonban nincs sok idejük az ismerkedésre, hiszen az idegen lények elözönlik a várost, kisebb csetepatéba keverednek a metropolisi nagyágyúval, Supermannel, és a káosz kellős közepén befut, a hörgőhangú Darkseid, aki délutáni programként el akarja foglalni a Földet. Mellék szálként láthatjuk Cyborg megszületését, betekinthetünk Flash akciódús törvényszéki munkáiba, és Wonder Woman diplomáciai tárgyalásai az Egyesült Államokkal is érdekesek lehetnek számunkra, valamint új hősként feltűnik a színen Shazam, aki — kis túlzással — a villámból pottyant kigyúrt pasi. Összegezve, mindenki végzi a maga dolgát, ám beüt a krach, és mivel egy vagy két hős már nem elég a Föld megmentéséhez, összedobják, amijük van, hogy páros lábbal kitessékeljék a földönkívüli hódítót.
Attól eltekintve, hogy a történet végiggondolva egy mondatban össze lehet foglalni, ez akkor is nagyon jól működik. Kapunk egy csapat szuperhőst, akik mondhatni most találkoznak először, vannak előítéletek, kisebb- nagyobb összezördülések, vétenek hibákat, hiszen a csapatmunka közel sem olyan erős, mint amennyire kellene, de a végén valahogy mégis összerendeződnek.
A csapat megalakulásán kívül a legnagyobb hangsúlyt Cyborg kapja, hiszen azzal, hogy ezek a lények ide jöttek a Földre, az ő sorsa is megpecsételődött. Itt egy kisebb apa- fia konfliktusnak lehetünk szemtanúi, és az „ember vagyok-e még” teória is előbukkan, hiszen szerencsétlen srác végül félig gép, félig ember lesz. Ami a teóriákat illeti, természetesen előkerül a bűnözők elleni ádáz, és szent harc Batman részéről (az a jelenet szívszaggató) illetve, hogy rajta és Zöld Lámpáson kívül mindegyiküknek van szuperképessége, nekik viszont nincs, csak amolyan eszközökön keresztül, így kettejükben bizony van közös, még ha ezt Lámpás nem is ismeri el az elején. De van itt még tiltakozás Wonder Woman ellen, akit Washingtonban — idegen mivolta miatt — nem igazán csípnek a tömegek, de ő ezt nem nagyon veszi magára, és lazán lekezeli a háborgókat.
Főszereplőt nagyon nem is tudok választani, valahogy az egész csapat az. Ahogy azt megszokhattuk Batman az ész, Superman az erő — oldalán Wonder Womanel — Zöld Lápmás kihasználva a hatalmas száját, próbálja egyben tartani őket, Cyborgnak pedig az újdonsült technikájával az ellenség gyengepontjára sikerül rábukkannia. A legnagyobb kérdőjel számomra Shazam bevezetése volt, akinek semmiféle előtörténetét nem láttuk eddig, és most sem látunk, sőt, a képregényben ő itt sincs, helyette Aquaman ugrik ki az óceánból, és lesz alapító tag. Az egyetlen magyarázat a helycserés támadásra, hogy Aquaman előtörténetét jobban be szerették volna mutatni, és ez később meg is valósul egy saját filmben.
Furcsa azért látni, hogy még az ekkora erejű hősök is képesek megizzadni, egy ilyen kaliberű ellenségtől, és valljuk be Darkseid az egyik legtáposabb fő gonosz a DC-nél, ám ami még furább, hogy ha nem is játszi könnyedséggel, de végül is két szem elvesztése után betaszajtják egy dimenzió kapun és viszlát. A vége talán ettől kicsit elkapkodott, Darkseid nagyon nem is lendül bele a csatába, egy földrengést előidéző ökölcsapást és a szeméből nyomkövetőként cikázó halálsugarakat leszámítva. Pedig milyen epic lett volna, ha jobban megtépázza a hőseinket és ők mégis onnan feltápászkodva nyernek. Ebben a tekintetben van némi hiányérzetem. Azonban az elején kijut epic harcból bőven, hiszen Superman és Batman itt csap először össze, hiszen nem ismerik egymást, azt hiszik a másikról, hogy ellenség. Itt hangzik el a „ So, what can you do?” mondat, ami anno annyira lázba hozta a rajongókat az előzetesnél. Nem mennék bele a harc részleteibe, hiszen majd helyettem is megteszi az ezzel foglalkozó film 2016-ban.
A rajzolás ezerszer szebb, mint a Paradoxonnál volt. Végre itt van az a karakter dizájn, amit a tiszteletreméltó nagymester Jim Lee megálmodott, és halleluja az égnek, végre eltűntek a történelmi jelentőségű kisgatyák. A színek élénkek, a harcok parádésan szépek, a szereplők végre arányosak, és jó képűek! Én Batman rajongó vagyok de Supermant látva azért megdobbant a kicsi szívem…
A dialógusok csípősek, pörgősek és igazán szórakoztatóak, a beszólások, ahogy a karakterek egymással szurkálódnak zseniális, de csak a nézésük vagy pillantásukkal közölt érzések is páratlanok. Mindenki igazodik a megszokott jelleméhez, de Batmant mosolyogni látni igazi gyöngyszem.
Összegezve, csodás és méltóan felvezetett előtörténet ez az Igazság Ligájához, és hozza a megszokott színvonalat. Minden képregény rajongónak kötelező darab, de aki még csak most ismerkedik a műfajjal annak is remek szórakozás, és kiváló kedvcsináló.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Trackback/Pingback