Azt szeretném előre leszögezni, hogy… Nos, több dolgot is szeretnék előre leszögezni. Először is talán azt, hogy én alapból a sztori anti-táborát erősítem. Másodszor azt, hogy nem olvastam a könyvet – belelestem a magyar és az angol verzióba is, aztán fél oldal után feladtam, nyugtázva, hogy ez a nyelvezet borzalmas. Harmadszor pedig azt, hogy valószínűleg a filmet sem néztem volna meg, ha egyetlen édesanyám nem jegyzi meg, hogy őt már bizony érdekli, miért szidja mindenki annyira ezt a filmet. Így hát végül megnéztem.
Anastasia Steele csendes, félénk, ám dolgos végzős irodalomhallgató, akire lakótársa betegeskedése miatt rászakad a feladat, hogy interjút készítsen a sármos és kissé (khm…) rémisztő fiatal milliárdossal, Christian Greyjel. Bár Ana végig hebegi-habogja a találkát, ami közben valahogy rögtön a szex is szóba kerül, esetlensége megragadja a pasi képzelőerejét, aki ezután kvázi egy rosszabb, de pénzes kukkoló módjára követni kezdi – teszi ezt persze vonzódása jegyében. A két igencsak érdekes lelkületű emberke közt gyorsan románc alakul ki, amit leginkább kéretlen kényszer-ajándékok jeleznek, meg egy szerződés, amit Christian alá akar írattatni Anával. A pasi ugyanis hányatatott gyerekkora miatt keményen nyomja a BDSM-et, és azt akarja, hogy a lány az alárendeltje legyen, és minden kis apróságban alávesse magát az akaratának. Ana meg, az a szeretetéhes kis böszmeség, mindebbe belemegy.
Most nem akarok belemenni a sztori mély lélektani boncolgatásába – ugyanis az tudtommal lehetséges, mondjuk olyan szempontból nézve, hogy mit szúrt el az írónő, és milyen bántalmazást tudat be romantikának, megvezetve naiv tinilányok ezreit – akik az internetnek hála baromi könnyen hozzájutnak a sztorihoz. Ehelyett megpróbálok magára a filmre összpontosítani, meg hát valamilyen szinten magára a sztorira, mivel a könyvet nem olvasva, nekem az is viszonylag új.
Az a nagy harci helyzet, hogy ez a film nem is rossz. A rossz filmen felhúzza magát az ember, mert a rossz film ott hordozza magában a lehetőséget, hogy bizony, ez jó is lehetett volna, ha ezt meg azt máshogy csinálják. Ez egy semmilyen film. Ez a Hallmark hétköznapi délutáni, sorozatgyártott, romantikus limonádéinak tizennyolcas karikára gyúrt klónja eszméletlenül steril, szenvedélytelen és túljátszott szexjelenetekkel. Kérem szépen, ez tipikusan az a mozi – és könyv –, amit ha nem kap be egy baromi jó marketing-masina gépszíja, akkor mindenki úgy elment volna mellette, hogy kétszer sem néz rá, meg akkor mondjuk behozott volna ötmilliót párszáz helyett.
Christian Grey, bár valami számomra megmagyarázhatatlan okból nők ezreinek bálványa, igazából a pénzén – amit nem tudom, hogy szerzett – és azon kívül, hogy egy valóban helyes pasi játssza – bár a faarc és a szemöldökráncolás váltakozását csak hatalmas jóindulattal merem játéknak titulálni – semmilyen pozitív jellemvonást nem képes felmutatni. Komolyan mondom, én Ana helyében úgy a film harmincadik percében már ráhívtam volna a zsarukat, vagy minimum kipróbáltam volna rajta egy adag paprikaspray-t. De apropó, Ana – emberek, én ekkora lábtörlőt még életemben nem láttam. Nem csak Christian tehet meg vele bármit, de még legjobb barátnője, Kate is párszor a földbe tiporja.
Amúgy kettőjükön kívül szinte minden karakter csak mutatóban van jelen – viszont belőlük van rendesen, hiszen a Szürke eredetileg egy Twilight fanfictionnek indult, így hát az egész Cullen-családot bele kellett valahogy írnia a szerzőnek, akkor is, ha igazából nincs semmi funkciójuk, ha van is, az annyira erőltetett, hogy az már fáj. Viszont így legalább elég sok színész kapott munkát, ami legalább valamilyen szinten plusz.
Szóval a karakterek laposak és élettelenek, csak úgy, mint maga a sztori – a semmilyen befejezésről már nem is beszélve, aminek az egyetlen funkciója, hogy az ember mindenképpen jegyet váltson a folytatásra, amit állítom, egyedül a producerek akarnak elkészíteni a zsíros bevétel reményében. De visszatérve az élettelen és lapos dolgokra: szóval van itt ez a szex-dolog. Mivel hogy ugyebár a sztori fontos része lenne, hogy a két főszereplő dug. Amit amúgy meg is tesznek, de én inkább vagy kínosan röhögtem ezeken a jeleneteken, vagy egyszerűen oda sem néztem, mivel a laptopom képernyője éppen érdekesebb volt, mint az, amit a tévében láttam.
Mindent összevetve igazából mindössze két pozitívumot tudok kiemelni a filmből, amik közül az egyik a zene. Nem tudom, hogyan tudták rávenni Beyonce-t, a híresen feminista Beyonce-t, hogy ehhez adja a nevét (azt hiszem, ezt hívja Aranyosi Péter „arccal a gázsi felé-turnénak”), de ez nem változtat a tényen, hogy megtette, és legalább egy ütős soundtracket adott a filmnek. A másik pozitívum pedig nem más, minthogy megadta nekem azt az önelégült örömöt, hogy most már tudom, jobb mellem van Dakota Johnsonnál.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback