Gyönyörű, korhű környezet, érdekes alapötlet, gyenge tálalás.
1959-ben a NASA kiválasztott hét katonai pilótát, hogy majd közülük kerüljön ki az első ember, aki Föld körüli pályára állhat. A hét asztronauta-jelölt rögtön az USA figyelmének központjába került, azonban a média, és leginkább a LIFE magazin tisztában volt vele, hogy ők heten kevesek ahhoz, hogy hosszútávon lekössék a nagyérdemű figyelmét. Így hát rivaldafény a feleségeikre irányult, akiknek viszont szinte mind van rejtegetnivalója – legyen az egy megkezdett válás, egy félrelépő férj, vagy éppen az, hogy képtelenek dadogás nélkül megszólalni.
A sorozattal először a Tumblrön találkoztam pár tetszetős kis GIF képében, amikből csak annyi derült ki, hogy egy vizuálisan nagyon tetszetős, esetenként kicsit éles nyelvű, az ötvenes/hatvanas években játszódó sorozatról van szó. Aztán kicsit utánanéztem a dolgoknak, és kiderült, hogy ráadásul még igaz történeten is alapszik. Újabb röpke kutatómunka után viszont azzal is szembesültem, hogy IMDb-pontszáma két leadott epizód után mindössze 6,6 – ami azért már nem olyan kecsegtető jel. Az pedig pláne nem, hogy az ABC eredetileg a 2013/2014-es szezon őszi felére tervezte a sugárzást, csak egészen mostanáig csúsztatta. Ám mégis megnéztem. Figyelnem kellett volna az intő jelekre.
Egy nagy, és rettenetesen alapvető probléma van a sorozattal, vagy legalábbis az első résszel: szétesik az egész. Negyven percbe próbáltak besűríteni két évet – a pilóták kiválasztásától kezdve annak a bejelentéséig, hogy ki lesz a második asztronauta –, így egységes történet helyett lazán és zavarosan összekapcsolódó jeleneteket kaptunk, amikből viszont ember legyen a talpán, aki pontosan megérti, miről is van szó.
Folyamatosan ugrálunk a helyszínek közt és az időben, nincs kohézió, a nők felének még a nevét sem tudtam megjegyezni, arról meg ne is beszéljünk, hogy meg nem tudnám mondani, kinek ki a férje. Hatalmas – elméletileg – a szereplőgárda, hiszen a hét férjhez és hét feleséghez még jön egy halom gyerek, akik viszont csak biodíszletként vannak jelen, nagyjából nulla hatással anyjuk viselkedésére és tetteire.
Emellett a központi probléma leginkább az lenne, hogy Amerika hősei, a jövendőbeli asztronauták, bizony csalják az asszonyt (úgy tudom, a hét pasiból mindössze egy volt hűséges), és el kéne titkolni, hogy ne csorbuljon a dicsfény. Csakhogy ez a motívum nagyon hamar unalmassá válik, főleg úgy, hogy a másik, tényleges, történelmi szál – a space race – mindeközben igazából csak a háttérben folyik, és ott is folyamatosan ugrálunk, így az sem kap jelentőséget. Például az, mikor a NASA megtudta, hogy az oroszok hamarabb juttattak embert az űrbe, mint ők, alig kapott pár perc játékidőt, pedig ott aztán rá lehetett volna gyúrni a sztorira, rámenni az egyéni csalódásra, a médiakampányra, ami ezt a hírt követte, stb.
Mindezek ellenére a sorozat viszont vizuálisa tényleg szép: a díszletek, jelmezek, kellékek mind gyönyörűen tükrözik az ötvenes-hatvanas évek fordulóját, úgyhogy arra tényleg nem lehet panasz. A hölgyeket, hála csodás, korhű ruhájuknak, frizurájuknak és sminkjüknek, órákig el tudnám nézni – bár a pasik meg nem kaptak elég nagy teret ahhoz, hogy ugyanezt róluk is el tudjam mondani (vagyis hölgyeim, ha engem kérdeztek, olyan hű, de jó pasi nincs a sorozatban).
Mindezt összefoglalva azt kell, hogy mondjam – legalábbis az első rész alapján –, hogy bár az alapkoncepcióban lenne lehetőség, és a produkció minőségére sem lehet panasz, a sztori borzalmasan szétesik, képtelen szépen felépítve bemutatni az történelemben rejlő emberi sorsokat, és ezért engem lekötni sem tudott – mint ahogy arra sem vett rá, hogy megnézzem a második részt.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
