Megirigyelve a DC tévés sikereit, a Marvel is bővítette sorozatrepertoárját, előhúzva vak igazságosztóját, Matt Murdockot, aki idén a Netflixen kezdte osztogatni a pofonokat.
Miután kilencévesen egy baleset következtében megvakult, Matt Murdock (Charlie Cox) összes többi érzékszerve, egyszerű, látó ember számára felfoghatatlan módon kiélesedett, ami lehetővé teszi számára, hogy szinte természetfölötti szinten érzékelje a körülötte lévő világot. Matt képességeit arra használja fel, hogy éjszakánként feketébe bújva szülőhelye, a manhattani Pokol Konyhája-kerület utcáit járja, rosszfiúk után kutatva. Ám a férfi nappal is az igazság szolgálatában áll: frissen végzett ügyvédként legjobb barátjával, Foggy Nelsonnal (Elden Henson) irodát nyit, ahol első ügyfelük Karen Page (Deborah Ann Woll), a Union Allied építkezési vállalat titkárnője, akit véres kézzel, egyik munkatársa hullája mellett találtak a saját lakásában. Képességeinek hála Matt tudja, hogy a nő ártatlan, és arra is hamar rájön, hogy Karent azért mártották be, mert véletlenül rábukkant a cég mocskos ügyleteire. Az ügyet követően mind Karen – akit Matt és Foggy felfogad titkárnőnek –, mind Matt nyomozásba kezd a maga módján a Pokol Konyháját bekebelezni látszó bűnszervezetek után, a szálak pedig a rejtélyes Wilson Fiskhez (Vincent D’Onofrio) vezetnek.
Hiába a lehengerlő pozitív visszhang, jó sokéig tartott, mire rávettem magamat, hogy megnézzem a sorozatot – akkor viszont három nap alatt bedaráltam. És jó volt, tetszett, élveztem, ügyesen volt összerakva, olyan hű, de nagyon viszont nem sikerült lenyűgöznie.
Bár a sorozat címszereplője Daredevil, egyfelől a név és az ikonikus jelmez mindössze a szezon utolsó részében tűnik fel, másfelől pedig ahogy haladunk előre, a narráció úgy távolodik el Mattől, és fókuszál rá Karen és az őt segítő újságíró, Ben Urich (Vondie Curtis-Hall) kutatására, valamint Fisk terveinek kibontakozására. Az is érdekes, hogy távolabbról nézve Matt tulajdonképpen csak egy kis kullancs, aki beleköp a levesbe – az utolsó részt nem számítva –, miközben Fisk szövetségesei (az oroszok, Vlagyimir (Nikolai Nikolaeff) és Anatoli (Gideon Emery), a Yakuza Nobu (Peter Shikonda), a kínai Madame Gao (Wai Ching Ho) és a pénzügyekért felelős Owlsley (Bob Gunton)) nélküle is szépen, sorban kiiktatnák egymást, Fisk maximum eszközként használja fel Mattet ebben.
Fisk karakterét magát viszont felettébb érdekesnek találtam. Elsőként azért, ahogy a magánéletét bemutatták: nagy általánosságban beszélve, a főgonoszok általában vagy „aszexuálisak”, és nem mutatnak semmilyen romantikus/nemi érdeklődést mások iránt, vagy van egy (vagy sok) nőjük, akiket amolyan játékszerként vagy trófeaként kezelnek. Ezzel szemben itt van nekünk Fisk, aki félénken bemegy a galériába, hogy udvaroljon a kurátornak, Vanessának (Ayelet Zurer), akit utána a tenyerén hordoz. De Fisk viselkedése Vanessától eltekintve is érdekes: nemes szándék szülte kriminális lépések és hirtelen dühkitörések jellemzik. Akit szeret, azzal gyengéd, aki viszont nem részesül ebben a kegyben, azt lelkiismeret-furdalás nélkül megöli.
A sorozat hangulatát tekintve nekem először is furcsa volt, hogy az első részben rengeteg utalást kaptunk a New York-i csatára (meg az Agents of S.H.I.E.L.D. második évadának első részeiben feltűnt Creelre is volt utalás), ami megalapozta a Daredevil helyét a Marvel Cinematic Universe-ben – ugyanakkor viszont ez a sorozat nagyon is két lábbal a földön áll, ezért kicsit nehéz elképzelni, hogy ugyanabban a valóságban játszódik, ahol nagy zöld emberek és mitológiai istenek rohangálnak. A széria ezeket a kis utalásokat viszont az első pár rész után teljesen elfelejti, és onnan kezdve a szervezetbűnözés alakulására és következményeire fókuszál.
Mivel a Daredevil a Netflixen fut, az alkotók jóval több erőszakot belegyömöszölhettek, mint például az ABC-sugározta S.H.I.E.L.D. – ennek hála sok a bunyó meg a lövöldözés, és rendesen fröcsög a vér, azt viszont nagyra értékeltem, hogy a rendezők mégsem érezték úgy, hogy ennek fényében minden brutális részletet meg kell mutatniuk. Mert ugyan szétvernek pár fejet a tizenhárom rész alatt, de olyankor mindin olyan szögből mutatják a jelenetet, hogy a koponya tényleges roppanását ne láthassuk.
Ami a narráció folyását illeti, a történet szépen épül, nincs igazán üres járat, viszont volt, mikor úgy éreztem, hogy egy problémára túl sokáig fókuszáltak, és olyan is, mikor egy konfliktusnak igazból kibontakozni sem volt ideje, máris megoldották színen kívül. Az viszont egyértelműen látszik, hogy rögtön tervezték a második évadot, hiszen több utalás is esett rá, nem csak az utolsó részekben, hanem az évad közepe táján is – ilyen például Karen lehetséges titka, vagy az a férfi, aki mindössze pár másodpercig láthattunk, ráadásul háttal volt nekünk, viszont ebből a röpke jelentből tudjuk, hogy valamire készül Matt-tel.
A konklúzióm tehát: jó a Daredevil, okos, műgonddal összerakott sorozat érdekes, sokszínű karakterekkel. Lenyűgöznie annyira viszont nem sikerült, hogy az elkövetkezendő hetekben rajtuk járassam az agyamat, vagy, ne adj isten, nekiálljak fanficeket írni róluk. Viszont a második szezonra megvettek.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
Trackback/Pingback