A Metró 2034 nem az előző történet folytatása. Egy vékonyka kötetet kapunk, ami ezúttal sokkal több elmélkedést, és sokkal kevesebb akciót tartalmaz. Hadd foglaljam össze egy mondatban: az író sehol sem találja a legendás történetet, és miközben ezen kesereg, néhány óra és 260 oldal után az olvasó is rájön, hogy hiába kereste.Kilépek a saját csalódottságomból, hogy megfogalmazzam, mi ezzel a baj. Először is: a történet az alkotói útkeresést, vagy úgy is mondhatnám, hogy az alkotói válságot tematizálja. Glukhovsky ezzel a könyvvel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy egy új életszakasz új válsághelyzete inspirálta. A ’33-at közel tíz évvel a folytatás előtt írta, húszas évei elején, míg a ’34-ben harmincas éveinek démonai tárulnak fel, valamint a félelem a haláltól, és attól, hogy az ember nyom nélkül tűnjön el. Az írónak három démont sikerül felvonultatnia a három főszereplő képében, amelyek valahogy úgy működnek, mint a Karácsonyi énekben a három karácsony szelleme: a tizenéves lány az elmúlt naivitás képe, a sztalker a felnőtt férfikor hátborzongatóan rideg valósága, az idős, inspiráció nélküli író pedig a jövő rémálma.
Homérosz, az író egy idős, gyermektelen férfi, aki az elpusztult világ képeiből és emlékeiből él, miközben a jövő és múlt nélküli, minden írott hagyatékot pusztulásra ítélő világban keresi egy olyan történetnek az alapjait – eseménymorzsákat, inspirációt, főszereplőket -, amely olyan teljesen új, az alapokból újraépülő kulturális berendezkedést megalapozó mű lehetne, mint az egykori Homérosz művei. Az apokalipszs utáni Homérosz-inkarnáció megalkothatott volna egy föld alatti, alagútról alagútra kalandozó Odüsszeuszt, de ilyen már volt: az előző regényben már megszületett egy hasonló karakter, Artyom személyében. Most nincs kaland, nincs alvilág, a hős útjába álló „küklopszok” (azaz szörnyek), sem hazajutás, csak a keresés maradt.
Van Homéroszban egy másik potenciál is, amit Glukhovsky nem játszik ki. Engem például nagyon érdekelne, hogy mi a sorsa egy túlélésre berendezkedett, de hosszú távon életképtelen világban az írónak, aki cselekvő helyett passzív, harcos helyett megfigyelő, de a regény nem erről szól. Belelátunk a főszereplők gondolataiba, de leginkább az életkorukkal és egzisztenciális szorongásukkal összefüggő, cél nélküli nyavalygást és üres filozofálást találunk. Egy olyan író félelmei ezek, aki harminc évesen rájött, hogy nem halhatatlan, és a válságot szerette volna történetté gyúrni, azonban ez nem sikerült, mert alkotói kíváncsiságát a siránkozás kötötte le.
A regény szerkezete sem mutat előrehaladást, csak toporog. Harminc oldalon keresztül vártam, hogy elkezdődjön a történet, mielőtt rájöttem, hogy nem fog, és a három szereplő találkozása, valamint a rövid út és a küldetés csak álca, de sajnos semmi sincs mögötte. Egy morális döntést kell meghoznia a társaságnak, akik képtelenek együtt működni, és végül mind más irányba szaladnak. Az emberi kötődésre legalkalmatlanabb, bár azt felszínesen kereső főszereplő a jelen karácsonyok szelleme, Hunter, aki azonos az előző könyv sztalkerével, csak most sokkal gyengébb jellemrajzot kapunk róla. Ő veszi maga mellé a lányt és az öreget, mivel mindkettőre szüksége van: az egyik a vágyott, de elérhetetlen szerelmi boldogság, a másik pedig a mélyre temetett humánum megtestesülése, ami a zord, többet-erővel-mint-ésszel Hunterből rég kiveszett. Homérosz pedig benne és a fiatal vadlányban – aki a múlt karácsonyok szellemének felel meg -, a romlatlan és civilizálatlan Szásában keresi az álompárt. Világos, hogy ez a kapcsolat – mint ahogy a regényben mindegyik – eleve nem jöhet létre. A szereplők folyamatosan elbeszélnek egymás mellett, nem tudnak együttműködni, és nem hallgatják meg egymást. A történet lényege ennek a lehetetlenségnek a kimondása lenne, azt hiszem, csak sajnos nem történetként – például a szereplők között kialakult konfliktusok kidolgozásával – tárja az olvasó elé a problémákat, hanem céltalan filozofálással. Kerestem ebben a regényben a történetet, a lehető legőszintébben, de nem találtam, mivel maga is egy keresés, az író útkeresése.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
