Oldal kiválasztása

Ismeretségem a Büszkeség és Balítélettel, ezzel a filmfeldolgozással kezdődött. Mai napig emlékszem, ahogy a moziban ülve elragadtatott 16 évesként tapadtam a vászonra és teljes bűvöletemben elhatároztam, hogy elolvasom a könyvet, aminek akkortájt amúgy is divatja volt a baráti körömben. Ezek után, közel egy évvel ismertem meg a BBC-s verziót, ami azonban annyival erőteljesebb hatást tett rám, hogy tíz évbe telt, míg újranéztem a minap ezt a változatot. Vesztére, vagy vesztemre – nem tudom.

11prid.650

A történetről, megint: Nos, a Büszkeség és Balítélet alapstoryja legutóbbi cikkem óta nem változott (bár ebben a filmben éltek néhány mellékszálas módosítással), de még mindig adottak Bennették és az öt lányuk és a lehetetlen helyzet, hogy Mr. Collins (Tom Hollander) örökli a vagyont Mr. Bennet (Donald Sutherland) halála esetén. Ezért Mrs. Bennet (Brenda Blethyn) minden gondolata az, hogy férjhez adja öt lányát, Jane-t (Rosamund Pike), Lizzy-t (Kiera Knightley), Mary-t (Talulah Riley), Kitty-t (Carey Mulligan) és Lydiát (Jena Malone). S erre remek alkalmat kínál, mikor a nőtlen Mr. Bingley (Simon Woods) a szomszédságba költözik és hozza magával ugyancsak nőtlen barátját, Mr. Darcy-t (Matthew Mcfadyen), akikkel megismerkednek egy közösségi bálon.

c7d8f8e6b6d21afcccb6929d546df918

Ebben a változatban is Merytonban állomásozik egy milícia, de erről jószerével csak annyi jelenik meg a vásznon, amivel épp lehet szemléltetni, hogy Lydiát és Kittyt mennyire megbolondítja ez a tény, illetve amennyivel színre lehet léptetni Mr. Wickhamet (Rupert Friend), hogy azért mégiscsak legyen róla fogalmunk ki fia-borja szökteti meg később Lydiát. És így tovább, egészen a boldog végig.

2005_pride_and_prejudice_026

Azért valljuk be, nem ez a legsikerültebb feldolgozás Jane Austen remekművéből, de mentségére szóljon, hogy a könyv hossza és összetettsége és játékideje rövidsége ellenére egész korrektül hozza, amit hoznia kell.

Amiről nem tudom eldönteni, hogy árt-e vagy használ a filmnek, az az, hogy egyértelműen érezhető rajta a ’95-ös nagy előd lenyomata, úgy a szereplők megjelenésén, mint az aláfestő zenén vagy a látványvilágon. Ami mindenképp erénye, hogy ezt a kapcsolatot és bizonyos epigon-szerepet felvállal, és nem próbálja meg megsemmisíteni elődjét, csak megújítani.

Sajnos, rosszul. Valahogy nekem nem jött be ez a XXI. századiasított XIX. század, mert felemássá tette az egészet. Kezdjük mondjuk ott, hogy Lizzy kéri fel táncolni Mr. Darcyt, mikor a hölgyválasz az egy speciális eset volt mindig is. Aztán ott vannak a leengedett hajak – ami házon kívül nem volt szokás. Szexi, meg dekoratív, meg minden, de meglehetősen újkori vívmány. Ha már hajak, akkor hiányzó főkötők – akkortájt a „bekötik a fejét” nem átvitt értelmű kifejezés volt, és erre a nagy előd figyel is, csak úgy, mint arra, hogy nem lehettek fedetlenek a női vállak, itt pedig Miss Bingley (Kelly Reilly) a saját házibáljukon mutatkozott mondhatni spagettipántos ruhácskában. És ezek voltak a kisebb illemtani bakik! De hogy Mr. Bingley BEMEGY Jane-hez a betegszobájába, sőt, céloznak rá, hogy ő ápolja, holott Lizzy épp ezért megy át hozzá, vagy mikor egy jelenetben Mr. Darcy estefelé felkeresi Lizzyt, aki pongyolában mutatkozik előtte, ezek már súlyos baklövések! Utóbbi eset a kor erkölcsisége szerint önmagában lenne olyan kompromittáló, hogy Darcy már csak becsületből is el kellene vegye Lizzy-t.

Pride-and-Prejudice--2005--pride-and-prejudice-569814_1280_554

Azután a film hangulata melankólikus vagy depresszív – úgy általában, nem pedig csak az ezt kifejezetten megkívánó jelenetek esetében. Az 1995-ös mosolygós Elizabeth Bennet után kaptunk egy 2005-ös szenvelgőt. Nem azért mondom, van olyan jelenet, ahol a történet nem kívánná feltétlen meg, mégis jól működik ez a szenvelgős-dolog, például, mikor Jane és Mr. Bingley szakítanak, így legkedvesebb testvére búnak ereszti a fejét, azután Mr. Collins megkéri Lizzy kezét, és azzal, hogy kosarat ad neki, belső feszültség keletkezik a családban, majd végül a legjobb barátnője, Chalotte Lucas (Claudie Blakley), jegyzi el magát Mr. Collinsszal. Szó se róla, ebben a jelenetsorban sokkal jobban átérezhetővé teszi Lizzy belső történéseit a borús-bús hangulat, de azután sajnos meg is marad a film ebben a melankóliában és ez már túlzás.

rexfeatures_551159_2678148b

Rossz a film tempója is. Marha sok benne a pusztán érzékletes, zenei aláfestéssel kísért, ábrázoló jelenet, cserébe a lényegi események néha olyan rettenetesen gyorsan követik egymást, hogy a nézőnek jóformán nem is jut ideje feldolgozni a történéseket, ettől összecsapott hatást kelt a történet. Ezek az ábrázoló, drámai jelenetek különösen a végére jellemzőek, ezért a tempó kb. úgy néz ki, hogy az első egy órában ledarálják a cselekménysor sűrített első kétharmadát, majd a második órára marad a cselekménysor tovább sűrített egyharmada és annyi ilyen tájkép és egyéb montázs, amiből egy természetfilm is kijönne, ez pedig kiegyensúlyozatlanná teszi az összhatást számomra.

Ami a karaktereket és a színészi játékot illeti, ebben a verzióban a karakterek távolról sem olyan szélsőségesen megformáltak, mint nagy elődjében, ettől akár jobb is lehetne a film. Nincs senki, aki megközelítőleg olyan idegesítő, vagy irreálisan buta lenne, mint a BBC-s sorozatban, és az apa szarkazmusa sem olyan átütő erejű. Mint mondtam, ettől az egész lehetne akár jobb is, csakhogy nem lesz. Az igaz, hogy valamivel hitelesebbek és elfogadhatóbbak így a szereplők – különösen az anya –, de egysíkúbbak is. Senki sem alakít olyan emlékezeteset, mint a BBC-s feldolgozásban. Leszámítva persze Knightley-t, aki remekül megformálja a ráoptimalizált Miss Bennetet, de még ő is jócskán elmarad a Jennifer Ehle által felállított igen magas mércétől.

pride-and-prejudice-wedding-keira-knightley-matthew-macfadyen

Mr. Darcynak volt talán a legjobb esélye, hogy felülmúlja elődjét, mert szenvedélyesebb a játéka, és közelebb áll a színvonala és a hangulatisága is ehhez az Elizabethez, ettől pedig valahogy hitelesebb és átérezhetőbb a szerelmük, de sajnos Mcfadyen túl sokszor vág olyan fejet, mint egy félig értelmi fogyatékos ponty. Borzalmas, de tényleg! Ezek után igazi meglepetés volt az a jelent, amikor első ízben kéri meg Lizzy kezét, és azután, hogy a lány kikosarazza és ennek megfelelően jól ki is veszekszik magukat, a búcsú előtt van egy rándulása, mintha meg akarná csókolni Lizzyt, és Lizzy ajka is megrándul, mintha viszonozná a dolgot, azután elköszönnek. Na! Az mesteri! Ilyen kémiát a ’95-ös párostól egyetlen egy jelenetben sem láthatunk. (Amint azt kifogásoltam is.)

Pride-and-Prejudice-2005-mylusciouslife.com-field-scene-at-dawn-Elizabeth-Bennet-and-Mr-Darcy

Zokogok azonban Mr. Bingleyért, mert ez a Mr. Bingley nem egyszerűen egy jóhiszemű, kedves és kissé befolyásolható, önmagában bizonytalan karakter, hanem olyan szinten esetlen, hogy az ember óhatatlanul feltételez néhány hiányzó IQ pontot és ez igen sajnálatos.

Visszatérve a szereplők kapcsolataira, súlyos hiánynak találtam, hogy Lizzy kapcsolata sem Jane-nel nem olyan őszinte és bensőséges, sem az apjával nem olyan közvetlen és meghitt, mint nagy elődjében, vagy mint a regényben, és ez sokat levon a történet értékéből a szememben.

Jobb volt viszont, a már fent említett Lizzy-Darcy dinamikán túl Charlotte és Mr. Collins kapcsolatának megjelenítése. Szeretetteljesebb és bensőségesebb is volt, ugyanakkor távolról sem olyan kiábrándító. Hozzájuk hasonlóan a Bennet házaspár kapcsolata sem volt annyira kiábrándító, mint a hat részes változatban, és ez is kedvemre való módosítást jelentett.

370457_1265128451074_full

Ami a látványvilágot illeti, először is megtudjuk, hogy Angliában sokat esik az eső. (Ha eddig nem tudtuk volna.) Emiatt azonban Elizabeth annyiszor ázik meg, hogy fürdenie már nem is igen kell és ezt egy kissé túlzásnak tartom, noha jócskán hozzáad a film által becélzott drámaisághoz. (Kár, hogy ez nem dráma.) Ezt leszámítva, meglátszik, hogy vaskosabb költségvetésből dolgoztak. Minden nagyon grandiózus és dekoratív és a mai kor ízlésének megfelelőbb – főleg a frizurák – de ez koránt sem válik előnyére a történetnek. Ebből a pénzből jobbat is ki lehetett volna hozni.

Mindezek ellenére, kedvcsinálónak jó, de rossz úton jár az, aki ezt a történetet ezen a feldolgozáson keresztül akarja magába szívni.

 

Szerző

SzÁgi
SzÁgi
Szerkesztő

“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.