„Az ember nem juthat semmihez anélkül, hogy adnia ne kelljen valamit cserébe. Amit megszerzünk, azzal valami egyenértékűt elveszítünk. Ez az egyenértékűség elve az alkímia legfőbb alapszabálya. Akkoriban még őszintén ezt tartottuk a világ első és egyetlen igazságának.
Anime Challangeünk következő állomása egy olyan világba kalauzol bennünket, ahol a tudomány és a technika nem éppen fejlett, mondhatni amolyan iparosodás kori kitalált világ, ami az Amestris névre hallgat. Itt él a híres testvérpár az Elric fivérek Edward az idősebb, és öccse Alphonse. A fiúk igyekeznek apjuk nyomdokaiba lépni, aki jó pár éve elhagyta a családot, és kétséges a visszatérése. A két fiú szorgalmasan bújja apjuk régi könyveit, mikor édesanyjuk megbetegszik, és kis idő múlva meghal. Edward azonban nem nyugszik, és eltökélten a fejébe veszi, hogy bármibe kerüljön, visszahozzák édesanyjukat a halálból az alkímia segítségével, melyet az apjuk is űzött. Azonban holtakat feltámasztani nem egyszerű játék, és jó pár évnyi tanulás ellenére, a két fiú csődöt mondd, mikor elvégzik a transzmutációt, amiért nagy árat kell fizetniük. Edward a jobb karját, és bal lábát, Alphonse pedig az egész testét kell, hogy feláldozza az egyenértékűség oltárán. Ám amit áldozatukért cserébe kaptak, az mondhatni egyenlő a nagy semmivel. Ezek után már csak egyetlen cél vezérli őket, hogy felkutatva a legendás, és talán nem is létező bölcsek kövét, újra teljes emberek legyenek, és visszakapják, amit elvesztettek.
Ez az anime is azok közé a művek közé tartozik, amelyekkel az animés életemet kezdtem, és igencsak meghatározó szerepet tölt be most is. Visszagondolva ebből az animéből tanultam meg, hogy mi az, hogy testvér, hogy tűzön-vízen át kell menni, ha az ember szereti a testvérét, és hogy is ne szeretné, hisz a testvére. Az Elric fivérek kalandjain keresztül megérthetjük, mit jelent felnőtté válni egy tragédiákkal kikövezett úton, milyen harcolni a saját céljainkért, akaratunkért, vagy a szerettünk életéért. Megtanít, hogy felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, és mindennek ára van az életükben, mindenért fizetnünk kell. Bemutatja, a természet körforgását, és ezen keresztül teljesen megismerhetjük, hogyan is működik az alkímia. Elmerülhetünk az emberségünk boncolásában, és megtanít bennünket arra is, hogy minden ember egyenlő értékű, ezért mindenkit úgy kell elfogadnunk, ahogy, van.
Az anime teli van szerethető karakterekkel, akik legyenek viccesek, bosszantóak, gonoszak, vagy jó fiúk, szinte mindegyik tökéletesen illeszkedik a történetbe, és magához mérten fontos szerepe van. Az egyik személyes kedvencem Roy Mustang ezredes, aki egyengeti a fiúk rögös útjait, s bár elsőre mogorva alak, a szíve mélyén az igazak útját járja. Vagy ott van a hihetetlenül szórakoztató Hughes őrnagy, aki állandóan az újszülött kislánya képeit mutogatja, ezzel az agyára menve mindenkinek, ám ő az a karakter, akit akarva akaratlanul is megszeret az ember, hiszen általa a többi karakter talán egy fokkal árnyaltabb lesz. A fiúk a testvériség mintaképei. Csodásan mutatják be ezt a szeretetköteléket, és a közös nehézségeket átélve egymás társaságában válnak egyre erősebbé, és tapasztaltabbá. A többi mellékszereplő is igazán maradandó, Winry, Izumi, a fiúk mestere, vagy épp a többi katona Mustang bandájából, s bár nem tudunk meg róluk sok mindent, munkásságuk és jelenlétük elengedhetetlen, hogy a fiúk útja gördülékenyen haladhasson előre.
Az anime világa is egyedi, és lenyűgöző. Az alkímia által létrejött rossz fiúk a homonculusok egyfajta szemen köpése az emberiségnek, mivel pontosan úgy jelennek meg, mint az emberi gyarlóság hét fő bűne. Azonban itt még nem annyira kidolgozottak, vagy árnyaltak, mint a másik szezonban, itt kissé egysíkúak, és bár rendelkeznek saját háttértörténettel, számomra nem olyan hangsúlyosak, mint a későbbiekben.
A bölcsek kövét körüllengő mizéria pedig eleinte izgalmas, aztán már kezd kissé idegesítő lenni, hogy minden a kőről szól, persze róla kell, hogy szóljon, de valahogy néha az a fura érzésem támadt, hogy Elricék már minden utcai bokorban is a Bölcsek kövét vélték felfedezni, és mint említettem ez a végére már-már komikussá vált, mintsem komoly munkának. A legendája, és a köré épített kultusz viszont hihető, és érthető, az elején teljesen bezsongott tőle az ember, és mi is a kincs nyomába akartunk indulni.
Az anime csavarossága vitathatatlan, ahogy a humorával sincs gond. Történetvezetésileg is rendben van, ám a vége hagy némi kivetni valót, mivel ott úgy érzem, nem igazán találták meg a megfelelő lezárást, mert ez még nem a manga által követett történet, így kissé elvesztek a nagy kreatívkodásban, és valami katyvasz született, ami végtére is érthető, de számomra túlontúl is elrugaszkodik a már jól megismert világtól, és nem illik a képbe.
A rajzolás, és a karakterdizájn az egyik kedvencem. Összehasonlíthatatlan karakterek jellemzőek, miközben sok szereplő ugyan azt a ruhát kapta a katonai egyenruha miatt. De ott van Ed auto-mail-e, vagy Al páncélja, amihez foghatót még nem láttam. Szóval kijelenthetjük, hogy igazán egyedi. A kedvencem a zene, ami félreismerhetetlenül cseng a fejemben az openingekkel s endingekkel egyetemben, nagyon ikonikusak.
A magyar szinkron egy két helyen döcög, de a főszereplőket nézve úgy hiszem a legjobb választásokat hozták. Személyes kedvencem Hujber Ferenc, mint Roy Mustang, akire keresve se találhattak volna jobbat, vagy Seder Gábor, mint Irigy, akinek kissé magas hangfekvésű hangja remekül passzolt ehhez a már-már ficsúr karakterhez.
Összességében bátran állíthatom, hogy kihagyhatatlan alapmű, még akkor is, hogy ha ott van a második szezon, ami már teljesen a manga alapján készült mindenféle töltelék karakter nélkül. Azonban az első szezon azért is a kedvencem, mert máig emlegetett poénokat hordoz, melyeket a második évad komolyabb hangvétele nem tudott úgy átadni.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Trackback/Pingback